Sok szó esik arról, hogy a stream térnyerése – amelynek mértékét nemrég az IFPI adatai mutatták meg – hogyan változtatja meg a zeneipart. A Buzzfeed cikke egy kevesebbet elemzett, ám annál fontosabb jelenségre hívja fel a figyelmet: a rádiókban játszott dalok kiválasztásában is egyre nagyobb szerepet töltenek be az online zenehallgatás adatai, legalábbis az Egyesült Államokban.
A cikk két idei, nagy figyelmet kiváltó hiphop-lemezt emel ki: a tavaly is számos rekordot megdöntő Drake idei albumát, a More Life-ot, és Future: Future című lemezét. Mindkettő „szokatlan” (bár ma már egyre inkább megszokott) módon jelent meg: a More Life-ot nem albumnak, hanem playlistnek nevezi Drake; a Future pedig különösebb felvezetés nélkül jött ki. (Future egyébként listatörténelmet írt azzal, hogy két egymás utáni héten két albummal vezette a Billboard-listát, hiszen a Future után egy héttel jelent meg a HNDRXX.)
Fontosabb azonban, hogy a kiadónak mindkét lemez esetén volt elképzelése arról, hogy melyik számot kellene játszaniuk a rádióknak – azonban a rajongók mást választottak. Drake esetében a lemezt nyitó Free Smoke volt a Republic Records jelöltje, a Spotify, a Shazam és más online szolgáltatások adatai azonban azt mutatták, hogy a könnyedebb Passionfruit rezonál igazán az emberekkel. A Buzzfeed szerint korábban a szerkesztők engedelmeskedtek volna a kiadó kérésének (mindig is a kiadók és rádiók együttműködése emelt ki egy-egy dalot a sok közül, és tette slágerré), most azonban nem így történt: a Passionfruit a legtöbb rádióban jóval többet szólt, mint a (fél)hivatalos single.
Future esetében hasonló a történet: a Draco című dal kapott klipet, kiemelést a stream oldalakon, azonban a Mask Off című szám körül alakult ki „buzz”. Így például az ebben felhasznált fuvolahangminta köré épültek a #MaskOffChallenge videók, amelyeken a rajongók klasszikus hangszereken játsszák a motívumot, miközben a háttérben szól a dal, ami nem is kapott klipet. (A hangminta forrása egyébként Tommy Butler 1978-os Prison Songja.)
A kiadók mindkét esetben gyorsan reagáltak: egy-két héten belül ejtették az eredeti tervet, és beálltak az online közösség által kiemelt dal mögé.
https://www.youtube.com/watch?v=FHkMT1Vxi5I
Ezek nem egyedi esetek, egyre többször fordul elő ilyesmi. Egy, a Buzzfeed által megszólaltatott szerkesztő úgy érzi, hogy lassan már a „kiemelt dal” fogalma is kezd elmosódni, és egyre inkább csak azt figyelik, hogy melyik dal vált ki nagy hatást. Mind a rádiós szerkesztők, mint a kiadók látják, hogy úszniuk kell az árral, hiszen az on-demand zenehallgatás korában „a közönség szereti, amit szeret, és azt is fogja hallgatni, akármit csinálsz. Ha a rádió nem játssza a dalt, azzal nem tudja megtörni a lendületet.”
Közben az adatok azt mutatják, hogy még mindig nagy a rádiók hallgatottsága: az Egyesült Államokban a felnőttek 93%-a, a 18-34 évesek 92%-a legalább heti egyszer hallgat rádiót. A hatalmuk viszont csökkenni látszik, párhuzamosan a kiadókéval; vagy legalább az események formálása helyett egyre inkább követik azokat.
Érdemes megjegyezi, hogy a két fenti példa olyan sztárok albumaira vonatkozik, amelyekről biztosan játszottak volna valamit az amerikai rádiók, csak az volt a kérdés, hogy melyik számot. Másfelől sok helyen lehet olvasni azt a tanácsot, hogy a feltörekvő előadók a YouTube-on nyilvános, a stream oldalakon lekérhető adatokra támaszkodva kilincselhetnek a rádióknál. Mivel ezeket az adatokat egyre inkább földrajzi bontásban is meg lehet kapni, akár egyes helyi rádiókra is lehet szabni a megkereséseket.
Categories: Hírek
Leave a Reply