“Inkább pszichológusok vagyunk” – Takács Zoltán Jappán producerrel beszélgettünk

„A producerség a szakmám, a Soerii & Poolek meg egy piszkosul drága hobbi˝ – vallja Takács Zoltán Jappán, aki 17 évesen a Heaven Street Seven billentyűseként vált ismertté, jelenleg a Soerii & Poolekben borzolja a kedélyeket, producerként pedig több mint 50 nagylemez fűződik a nevéhez.

Dal+Szerző: Milyen meghatározó zenei élmény jut eszedbe gyerekkorodból?
Takács Zoltán Jappán: Nagyon idegesített, mikor lakodalmas zenészek játszottak slágereket. Kisgyerekfejjel nem tudtam megfogalmazni, miért, csak éreztem, hogy valami nem stimmel. Később otthon egy kis béna szintetizátoron kísérleteztem, nem értettem, hogy miért nem olyan a végeredmény, mint az a szám, amit meg akartam csinálni. Próbáltam megfejteni a dolgokat. Akkor döntöttem úgy, hogy ezzel komolyabban akarok foglalkozni, amikor a Heaven Street Seven Kisfilmek a nagyvilágból című lemezét kezdtük volna felvenni. „Nyugatnémet” hangmérnökünk, Bernard Hahn, aki később tanítómesteremmé és mentorommá vált, idefelé jövet 42 fokos lázas lett – hazavitték. Ott álltam a napi szinten havi fizetésbe kerülő stúdióidővel, a zenekarral és egy akkor még idegen hangmérnökkel. Odaültem mellé segédkezni. Eltelt egy hónap, Bernie megérkezett, nálam is lakott, egyfolytában tudtam faggatni. Volt olyan dal, amit már az én instrukcióim alapján raktunk össze. Az esélytelenek nyugalmával elkezdtem ötletelni, és végül tök jó lett.

D+SZ: Magához a Heaven Street Sevenhez hogy kerültél? Olvastam, hogy burleszkbe illő történet, de a részleteket homály fedi.
TZJ: Az unokabátyám zseniális jazz-nagybőgős és basszusgitáros. 1997-ben, 16-17 éves koromban éttermekben is játszottak. Volt velük egy csodálatos zongorista, aki azóta nagyon jó barátom, Kovács Erik Tamás. A Budapest Ragtime Bandben játszik, Hobónál zongorázott sokáig, és ő írta a Barátok közt zenéjét. Elmentem őket megnézni, aminek az lett a vége, hogy számára túl jól sikerült a buli, én pedig átvehettem a zongorista szerepét. Kábé egy évvel később Kovács Ákos Dadan felhívta Eriket, hogy volna-e kedve a Heaven Street Sevenben játszani, de ő inkább jazz dolgokban gondolkodott. Eszébe jutott, hogy van itt egy ügyes gyerek, egy hangot nem hallott játszani, csak emlékezett, hogy prüntyögtem valamit. Lehet, hogy az a burleszk része, hogy utána egy félreértésből kifolyólag két nap alatt megtanultam egy komplett Heaven Street Seven-lemez összes billentyűtémáját olyan szinten, hogy utána én javítottam ki őket a próbán.

D+SZ: Hogyhogy egy félreértés miatt?
TJZ: Azért, mert Dadan, szuper ex-menedzserünk nagyon tudott keménykedni, és ki mással tette volna, mint egy vadidegen, tizenhét éves sráccal, aki életében nem találkozott egy híresebb zenésszel sem. Leült velem szemben, előadta a showbizmant. „Itt a kazetta, tanuld meg, szerdán találkozunk a próbán!” – mondta hétfőn. Kiderült, hogy csak át kellett volna néznem, megtanulni, ami tetszik, de én haptákba vágtam magam, hazarohantam, fülhallgató fel, és bemagoltam az egészet. Bekerültem kvázi session zenészként, aztán kábé fél év után „véglegesítettek”. Előtte maximum fél-metal számok feldolgozásaival kísérleteztem, tehát elég komoly kihívás volt.

D+SZ: Előtte jártál zeneiskolába?
TZJ: Nem, de trombitáltam gyerekkoromban. Bátyám zongorázni kezdett, ezen felbuzdulva szintetizátorokat kértem, ha ötösöm lett, ballagásra, mindenre. Volt gimnáziumi zenekarom, de hatalmas ambícióim nem voltak ezzel kapcsolatban.

D+SZ: Aztán a Heaven Street Sevennél megtetszett a producerség?
TZJ: Nem, az egyszeri, „mankó” dolog volt. Előtte már próbálkoztam, csak nem értettem, hogy mit csinálok. Volt egy nagyon rossz elektronikus zenei projektem, amiben teljesen értelmezhetetlen, barkács-módon csináltunk zenét. Aztán szép lassan eleget voltam zenészek között, hogy megtudjam, miért szól így az erősítő, a gitár, és az érettségire kapott, Tesco Gazdaságos szintetizátorom miért nem szól úgy, mint egy Yamaha. Meg nem értettem, hogy miért szól minden magyar lemez borzalmasan a külföldiekhez képest. Egyébként most számoltam össze, hogy hetven nagylemez fölött van az eddigi munkásságom. Mostanra tudtam összerakni egy olyan workflow-t, amivel nagyjából stabil minőséget tudok szállítani. Iszonyatosan durva meló meg szakma. Szeretem csinálni és büszke vagyok a munkáimra, de kéthetente találkozhatsz egy olyan feltörekvő sráccal, aki gyakorlatilag le tudna iskolázni a francba.

D+SZ: Mi alapján szoktál szelektálni, ha felkérnek?
TZJ: Időszakfüggő. Szabadúszóként valamikor két hónapig ülök és filmeket nézek, utána pedig öt napig nem alszom, mert úgy jönnek ki a munkák. Nemegyszer anyagi szempontok alapján elvállaltam olyat, amit nem kellett volna. Szelektálni úgy szoktam, hogy meghallgatom az anyagot, vagy elmegyek egy próbára. Illetve stílus alapján van, amit nem csinálnék soha.

D+SZ: Észrevehető nálad, hogy az underground krémjével foglalkozol elsősorban: 30Y, Fran Palermo, Ivan & The Parazol stb.
TZJ: Igen és vicces, hogy általában ezekkel a zenekarokkal a fellendülésükkor akadok össze. Félreértés ne essék, nem neheztelek egyikükre sem. Az, hogy egyszer dolgoztunk együtt, nem jelent kötelezettséget a jövőre nézve. Nagyon érdekes, hogy az Ivan & the Parazol is gyakorlatilag azzal a lemezzel lett sikeres, amelyiket velem csinálták. Nagyjából a 30Y is, bár velük készítettem három lemezt. A Supernemnél pedig egyértelmű, hogy a Tudományos-fantasztikus poppal felültek egy olyan helyre, amihez közük nem volt előtte. Valamiért ez így alakult, nem tudom, miért.

D+SZ: Szíved csücske projekt?
TZJ: A Fran Palermo. Csináltam velük egy nagyon jó anyagot és utána még Henrivel
(a frontember Henri Gonzalez – a szerk.) szólóban három-négy dalt. Azok közül van pár olyan, amit a mai napig meg szoktam hallgatni. Örülök neki, hogy beindultak. Ők azon nagyon kevés zenekar közé tartoznak, amelyeknek én írtam, hogy dolgozhatnánk együtt.

D+SZ: Ha már a magyaroknál tartunk, körül tudod írni, hogy mostanában mire van szükségük a magyar zenehallgatóknak?
TZJ: Eléggé zavaros időszak van. Pár évvel ezelőtt elindult egy magyar indie-zenekar-bumm. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyi zenekar. Rájöttek a gyerekek, hogy lehet ezt ésszel is csinálni, nem feltétlenül kell nagyokat szidva zsörtölődni a garázsban. Nagyon szimpatikus, ahogy nagyon jó zenekarok jönnek elő. Például a Blahalouisiana kellemes csalódás volt. Érdekes, hogy sokan vannak olyanok, akikkel korábban dolgoztam, vagy játszottak a Heaven Street Seven előtt. Ilyen volt a Jacked is, abból származik a Blahalouisiana. Mindenesetre végigkoncerteztem tíz évet úgy, hogy nem tudtunk kit magunk elé rakni. Hogy körvonalazható-e a közönség zenei ízlése, azt nagyon remélem, hogy nem egy rádióból kéne lemérnem. Nem akarok politizálni, de manapság az embereknek kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy trendi zenei blogokat bújjanak. Viszont nagyon dicséretes és jó dolog, hogy vannak zenekarok. Most például véletlenül belecsöppentem a magyar stoner-metal színtérbe. A születésnapomon buliztunk Szegeden és Szarvason az Uzipov és az Apey & the Pea zenekarokkal. Nem volt hangmérnökük, én kevertem a koncertjeiket. Nagyon érdekes volt látni, hogy ezek létező színterek, létező zenekarokkal és létező közönséggel.

D+SZ: Külföldön kipróbáltad már magad? Van tapasztalatod abban, hogy mi a különbség a magyar és külföldi produceri munka között?
TZJ: Egyszer majdnem kimentem New Yorkba, egy gazdag úriember lemezét összerakni, de végül kiderült, hogy értékelhetetlen az alapanyag. Viszont van szerencsém ismerni egy osztrák srácot, aki gyakorlatilag az osztrák „én”. Leegyszerűsítve pénznek hívják a köztünk levő különbséget. Neki annyi az óradíja, amiért én egy dalt csinálok, ez jelentős különbség mondjuk egy tízszámos album esetében. Ugyanezzel foglalkozik, csak épp van egy háromszintes faháza a hegyekben. Alul stúdió, középen lakás, felül a zenekarok szállása. Úgy éli az életét, ahogy én elképzelem, hogy hogyan kéne élnem az enyémet.

D+SZ: És te több feladatot is ellátsz egyszerre.
TZJ: Igazából azért vagyok hangmérnök, mert nincs, aki dolgozzon nekem hangmérnökként. Most már itt van Barnika (Horváth Barnabás Botond, civilben a Soerii és Poolek dobosa – a szerk.), aki az asszisztensemként indult, de annyira ügyes és multitalentum, hogy egyenrangú dalszerző- és producerpárosként munkálkodunk. Egy ennél nagyobb stáb megfizetése iszonyatos költség egy magyar zenekar büdzséjéhez mérve, a felvevő-, keverő-, mastering hangmérnök, asszisztensek egyenként kábé annyiért dolgoznak, mint én.

D+SZ: A producer létet körülbelül így képzelem el, mint itt, nálad, gitárokkal körberakott pincehelyiségben, stúdióban, de neked ott van a Soerii & Poolek, ami pedig mindennek az ellentéte.
TZJ: A Soerii & Poolek úgy indult, hogy volt egy csomó ötletem, amit a Heaven Street Sevenben nem lehetett megvalósítani. Három évig szórakozgattunk a lakásban, aztán rájöttünk, hogy ez eszméletlen jó lesz, és innentől kezdve tudatosan készültünk rá. Akkoriban már rezgett a léc a Heaven Street Sevennél, de nem mondtam ki még magamban sem, hogy egyszer csak vége lesz, és akkor valamit kell csinálnom.

D+SZ: Meglehetősen különböző a két zenekar világa.
TZJ: Sok mindenben különböznek, de valójában mind a kettőben zenészek próbálnak könnyűzenét játszani. A Heaven Street Seven egy klasszikus értelemben vett alternatív rockzenekar, a Soerii & Poolek pedig egy alternatív elektropop zenekar. A Heavennek volt üzenete, a Soerii & Pooleknek pedig mindig is az volt a mondanivalója, hogy nincs mondanivalója. Viszont én nem érzem, hogy hatalmas nagy ellentét lenne abban, hogy producerként háttérmunkákat végzek, egyébként meg zenélek, hiszen 17 évesen felkerültem a színpadra, és 37 éves koromig hetente iksz alkalommal ott voltam. Sokkal természetesebb közegem, mint a stúdió. Közben voltam CD-bolti eladótól, nagy multi konnektor cégének a műszaki igazgatóján át minden, aztán rájöttem, hogy ehhez kezdek érteni, és épp elég erőforrást invesztáltam bele. Végül is a producerséget inkább a szakmámnak tekintem, a Soerii & Poolek meg egy piszkosul drága hobbi.

D+SZ: Jelenleg min dolgozol mint producer?
TZJ: Mikor megérkeztél, épp a Red Bull Pilvaker egyik dalának a felvételeit exportáltam, illetve egy másikat is itt reppeltek fel az úriemberek. Projekt szinten Roy & Ádám új lemezén dolgozom. Eléggé meglepődtem, mind a megkeresésen, mind a végeredményen. Sosem voltam nagy Roy & Ádám-rajongó, de tök vicces kis motyó lesz. Mikor végzünk az interjúval, hazamegyek, megetetem a családomat és megyek a klipforgatásra. Dallos Bogival van két befejezetlen dalom, és ami a legviccesebb, hogy az új Uzipov-dalnak én leszek a producere. A kedvenc magyar zenekarom. Sőt Áron Andris Apey-nek a második szólólemezét is én fogom csinálni, úgy tűnik.

D+SZ: Mennyire szokták megengedni a klienseid, hogy beleszólj a dalokba?
TZJ: Az a baj, hogy egy zenekar az több emberből áll és minden embernek elég komoly elképzelése van, hogy mit szeretne a zenekarban hallani. Inkább pszichológusok vagyunk, mint szolgáltató személyzet. Az időnk 80%-át teszi ki, hogy meggyőzzük azt, aki felbérelt minket, hogy jobb lesz a lemezük, mintha nem lennénk ott. Gyakran minden egyes nüansz ki van gyakorolva, majd én megjelenek és közlöm, hogy „figyu, azt a részt vegyük ki, a hátuljáról a refrént rakjuk előre…” És akkor ott áll a gitáros, hogy „normális vagy? A fél életemet azzal töltöttem, hogy ezt a számot összerakjuk.” Általában megsértődnek az arcok. Pedig nem nézem, hogy mit játszanak, hogy ki milyen zenész. Azt nézem, hogy milyen az a szám, amit csinálnak. Csomó olyan dal van, amikben nem is játszik a zenekar, mert Barna elég jól dobol, én felbillentyűzöm, felgitározzuk, felbasszusozzuk, felvokálozom és kész. Ez nem szükségszerű, de például a Junkie Jack Flash zenekar esetében a Bomba című szám kizárólag azért készült, mert a rádiók és a kiadó azt mondta a dalukra, hogy nincs kész. Írtunk hát egy refrént, felgitároztuk, tettünk hozzá dobot és egy korrekt popdal lett. Ők például nagyon örültek. Abszolút megértették, hogy miről van szó, már azzal a kéréssel kerestek meg, hogy tegyük jobbá azt, ami nekik van. Nem mintha bármi baj lenne vele.
Nehéz, mert én a zenekar beosztottja vagyok, ennek ellenére én ugatok nekik. Ez a pszichológia része, úgy kell interpretálni, hogy mindenkinek a lelkivilágát kezeljük közben. Valamennyire pop-producernek tartom magam, de nem vagyok az a pipettával kimérő típus. Sok dolgot benne hagyok, de azért terrorista tudok lenni, ha arra van szükség. Felismerem, hogy kiben mennyi lehetőség van.

D+SZ: Úgy tudom elképzelni, hogy kicsit beleszeretsz abba a dalba, amibe épp beleköltözöl.
TZJ: Tíz-húsz éven keresztül ez nem megy. Ha mindegyikkel így lennék, akkor egyrészt éhen haltam volna, mert fél évig csinálnék egy dalt, másrészt sok olyan felkérés van, ami kedves emberektől jön, jópofa, de igazából semmit se ér. Oké, hogy szerelem, meg nagy felelősség, de közben akkor is ebből élek.

D+SZ: Záró kérdés: mitől jó egy zenei producer?
TZJ: Valószínűleg attól, hogy bántás és ártó szándék nélkül erőlteti rá saját zenei elképzeléseit egy zenekarra, és a végén jó lesz az, amit kihoz belőle.

SZÖVEG: Steszkó Zsanett
FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (D+SZ)

A cikk eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/01. számában jelent meg.

TAKÁCS ZOLTÁN JAPPÁN

Producer, hangmérnök és zenész. 1998-ban a Hea­ven Street Seven billentyűseként vált ismertté, ahol tag maradt a zenekar 2015-ös lezárásáig. Időközben beszippantotta a stúdiók világa: producerként több mint 50 nagylemez megszületése fűződik a nevéhez.
Együtt dolgozott például a 30y-nal, az Ivan & The Parazollal, a Fran Palermóval, a Supernemmel, Odettel, az Óriással, a Kaukázussal, a Magashegyi Undergrounddal vagy a Junkie Jack Flash-sel. Jelenlegi és jövőbeli projektjei többek között: Roy & Ádám, Uzipov, Red Bull Pilvaker. Zenészi ambícióit a Heaven Street Seven megszűnése óta a Soerii & Poolekben kamatoztatja Kovács Gergely (Volkova Sisters) oldalán. Horváth Barnabással (a Soerii & Poolek dobosa, multiinstrumentalista) négy éve dolgoznak együtt dalszerző és producer párosként, Jappan & Barnsz művésznéven.
KEDVENC 5 PRODUCERI MUNKA
30Y: MENTÉS MÁSKÉNT (2007)
FRAN PALERMO: AM I RIGHT BOY (2015)
HS7: FAUN (2012)
ODETT: MEGBOCSÁJT (2011)
SUPERNEM:TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS
POP (2011)



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: