Februárban jelentette be a Depeche Mode, hogy egy éven keresztül a rajongóké lesz a Facebook-profiljuk. A jelentkezők közül kiválasztott emberek egy-egy napon át rakhatnak ki posztokat, amiket aztán a zenekar több mint hétmillió rajongója láthat és megvitathat. Néhány híresség is volt közöttük: a Linkin Park (ők a napot egy koncertvideóval fejezték be, természetesen DM-dalt dolgoztak fel), Tony Hawk gördeszkás legenda (aki megosztotta Trent Reznor neki írt levelét is) és Tim Peake űrhajós. aki 2015-16-ban járt az űrben. A hírekbe persze ők kerülnek be, de a fő hangsúly mégis az „átlagembereken” van.
Az egyéves kampány márciusban indult el, az eddigi eredményekről, részletekről most írt az AdAge. A kampányt a BBH L.A. ügynökség kezeli, együttműködve a Facebookkal és a Depeche Mode menedzsmentjével. A kiinduló kérdés az volt: „hogyan promotálod egy több mint harmincéves zenekar új albumát és turnéját?” A válasz pedig: „a rajongókra bízod. A zenekarnak nem is kell aktívan reklámozna magát, inkább a rajongók egymás közötti kommunikációjának biztosít platformot.”
A cikk a kampány első hónapjának eredményéről számol be: 26,4%-kal nőtt a bevont felhasználók száma, és 74,4%-kal az organikus elérés. A Facebook a kampánnyal együtt dolgozó munkatársa így foglalta össze a tanulságokat: „csak egy kicsit csavarsz azon, ahogy a rendszer működik, mégis, hatalmas közönséget tudsz bevonni”.
Természetesen a megjelenő üzeneteket szűrik, mi több: van, amikor segítenek is a megfogalmazásukban. „Az a szerepünk, hogy megtaláljuk a rajongókkal együtt a megfelelő történetmesélési formát. Van, aki alig igényel segítséget, mert nagyon pontosan látja, milyen történetet szeretne elmondani van; van, akinek nagyon fontos ugyan a zenekar, de segítségre van szüksége ahhoz, hogy ezt jól ki tudja fejezni” – mondta a BBH közösségi menedzsere az AdAge-nek.
Nemcsak az a veszély, hogy ellenőrizetlen gyűlöletbeszéd kerül ki a Depeche Mode profiljára, hanem az is, hogy egyes történetek nem lesznek olyan izgalmasak minden rajongó számára. De ez nem olyan nagy baj: „nagyon sokféle hangnak adunk teret, és ha nem mindegyik lesz érdekes a többség számára, az rendben van, mert lesz olyan, akinek az lesz. Csak egy-egy napról van szó, ez belefér” – mondta az AdAge-nek Alex Pollock, a DM egyik menedzsere. Természetesen nemcsak szöveges posztok jelennek meg, hanem videók, képek is.
A Music Ally egyébként emlékeztet arra, hogy az ötlet nem előzmények nélküli: Svédország hivatalos Twitter-profilját naponta más-más svéd állampolgár kapja meg.
A videóban beszélő Liz Dwyernél 2014-nél diagnosztizáltak mellrákot. Amikor (mint kiderült: sikeres) kezelésekre járt, mindig Depeche Mode-póló volt rajta, hogy „emlékeztessen a sok jó dologra, ami velem történt, és hogy úgy érezzem, élek.”
Categories: Hírek
Leave a Reply