Dal+Szerző Playlist #26: Nagyszínpad 2017.

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus kétheti sorozata azoknak, akiket érdekel a magyar zene, de nem tudják követni napi szinten az újdonságokat. Bővebben itt írtuk le, mi ez. A Playlistek összegyűjtve itt találhatók meg; kérdéseket, észrevételeket erre az e-mail címre várunk.

Az eheti playlistek:

Spotify Deezer – YouTube

A YouTube- és Spotify-playlist a cikk végén beillesztve is megtalálható.

Ismét megrendezték a Nagyszínpad „tehetségmutatót„.  Mint korábban is, már bizonyított, de még nem csúcsra jutott, a nagyszínpados fellépés küszöbén álló zenekarok mutatkoztak be – és a nyertes el is jut a nagyszínpadokra. A tavalyihoz hasonlóan ismét bemutatjuk az összes kiemelt előadót; a nyolc közül kettő, Jónás Vera és a Mörk már szerepeltek ebben a Playlistben.  Először a győztes Lóci Játszik; a magyar zenei élet egyik meghatározó énekesnője, Sena; valamint egy sajátos világot kialakító énekes-dalszerző, Petruska András kerül sorra.

Lóci Játszik

Csorba Lóci zenekara egy dal erejéig már szerepelt a rovatunkban, amikor bemutattuk a Fonogram nyerteseit, hiszen ők kapták az év felfedezettjének járó díjat. Csorba Lóci szóló előadóként indult, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan filmzenéjével aratott váratlan sikert, aztán létrejött a Lóci Játszik zenekar, egy – mint a Facebookon az önjellemzésben olvasható – „singer-songwriter alapú ‘grand band'”. Fúvósokkal dúsított zenéjükben fontos szerepet játszanak a szövegek, a közvetlen, játékos, önironikus előadásmód.

Facebook

VAN Filmzenekar: Viszlek magammal

A VAN… filmben szereplő dalokat Reisz Gábor rendező írta, de Csorba Lóránt segített őket teljes dalokká kidolgozni. A magyar popzenében szokatlan hangvételű számok nagy sikert arattak, és a „Filmzenekar” előadásában önálló életre keltek. (A stream oldalakon nem található meg.)

Zene: Csorba Lóránt, Reisz Gábor. Szöveg: Reisz Gábor, Ferenczik Áron. ISWC kód: T-007.215.258-9

Te leszel a feleségem

A Hadd legyek arról híres című első Lóci Játszik-album egyik legnépszerűbb dala. Különlegessége a romantikus dalok (és filmek) kliséinek szembesítése a bájosan „földhözragadt” gondolkodással és megfogalmazással.

Zene, szöveg: Csorba Lóránt. ISWC kód: T-007.245.479-5

Nem táncolsz jobban, mint én

A funkys, önironikus dal a második, Krokodil című nagylemez nyitó száma. Reisz Gábor a koreográfiákra épülő videókat megfricskázó klipjével együtt még hatásosabb. (Érdekes megoldás, hogy készült belőle „playlist kompatibilis verzió” – ez szerepel playlistünkben), és egy hosszú bevezetővel ellátott „rendezői változat” – nézni ez utóbbit érdemes.)

Zene: Seress Bence, Fábián Tibor, Rácz Dániel, Dr. Dobozy Ágoston Dénes, Csorba Lóránt, Fülöp Bence. Szöveg: Csorba Lóránt. ISWC kód: T-007.259.722-8

Sena

Sena Dagadu ghánai-magyar családban született Ghánában, 18 évesen költözött Budapestre, és a kétezres évek eleje óta a magyar zenei élet egyik meghatározó tagja. Sokoldalú énekesnő (és rapper), hatott rá az afrikai, jamaicai zene mellett a hiphop, a soul, az R&B stb. Az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, az Irie Maffia tagjaként régóta széles körben ismert, ugyanakkor nem lógott ki teljesen a Nagyszínpad mezőnyéből, mert a saját nevével fémjelzett (bár nem egyedül felvett) szóló zenéi még nem olyan ismertek – ami annak is köszönhető, hogy kb. másfél évtized alatt három albumot adott ki. Az Irie Maffiát már bemutattuk itt a Playlist rovatban, most Sena szólólemezeiből és közreműködéseiből nyújtunk viszonylag hosszú, de még így is erősen leszűkített áttekintést.

HonlapFacebook

PolitiCIAn

Sena először a hazai hiphop-életbe kapcsolódott be, a Gimmeshot Crew tagja lett. Ezt a korszakát foglalta össze a 2003-as bemutatkozó album, a First One. Producerként, vendégrapperként a Gimmeshot számos tagja közreműködött rajta; ennek a jamaicai hatásokat is bőven tartalmazó dalnak a producere Modul. (A stream oldalakon nincs fent.)

Zene: Jávor Márk. Szöveg: Dagadu Veronika. ISWC kód: T-007.109.366-7

Grit My Teeth

Tíz évet kellett várni a következő Sena szólólemezre (már Sena Dagadu néven), amin azért a közben szépen befutott Irie Maffia sok tagja közreműködik. A 2013-ban megjelent, sokszínű Lots Of Trees közreműködői közül a nemzetközi szinten leghíresebb a Nigériából származó, később Németországban, majd Franciaországban élő Nneka. Közös daluk úgy tud egységes és meglehetősen klasszikus hatást kelteni, hogy közben több stíluson megy keresztül, néha egészen harsány elektronika a kíséret, máskor jazzes irányba fordul. (Az albumról egy dal már szerepelt az Irie Maffiát bemutató Playlistben.)

A dal regisztrációja még folyamatban.

Accra City People

Egy igazi különlegesség a magyar zenei színtéren: egy lendületes afrobeat-dal. A lemezről mégsem lóg ki. (A 8 és fél perces hossz nem számít rendkívülinek a hetvenes években Nigériában, Fela Kuti vezetésével kialakult, majd az egész világon elterjedt stílusban.)

Zene: Élő Márton, Sabák Péter, Weisz Gábor. Szöveg: Dagadu Veronika. ISWC kód: T-007.206.093-5

Play (Pa Ba Ba)

Idén tavasszal jelent meg a harmadik Sena-album: a Feathers akusztikus, jazzes, soulos, egyben feljátszott dalokat tartalmaz. (Sena és férje, az Irie Maffia harsonás-producer-zeneszerző tagja, Élő Márton itt mesélt róla.) Első klipdala játékos, de közben finom, visszafogott, enyhén afrikai beütésű dal.

A dal regisztrációja még folyamatban.

You No Ready

A lemez nyitó dala erősen bluesos hatású (bár rapbetétből elszálló szólóig sok minden belefér), de nem annyira visszafogott, mint inkább fojtott. (A YouTube-on koncertverzióban található meg.)

A dal regisztrációja még folyamatban.

DJ Vadim & Sena: Work Hard

Sena nemcsak az Irie Maffia tagjaként és szólóban ismert, hanem az egyik legtöbbet foglalkoztatott közreműködő (featuring) énekesnő több műfajban is, főleg a hiphopban és az elektronikus zenében. 2015-ben teljes közös lemezt adott ki az orosz származású, nemzetközileg elismert, nálunk is igen népszerű downtempo-producerrel, DJ Vadimmal Grow Slow címmel.

Zagar feat. Underground Divas: Wings of Love

Közreműködő szerepben Sena itthon a legnagyobb sikert a Zagar által összehozott Underground Divas tagjaként aratta; ebben Péterfy Bori, Hodosi Enikő, Németh Juci, Judie Jay és Kutzora Edina szerepelt mellette. A 2007-ben megjelent Wings of Love a 22. helyig jutott a Mahasz rádiós listán.

Zene: Kovács Andor, Lázár Tibor Imre, Solymosi Vilmos, Zságer Balázs. Szöveg. Hutvágner Zsófia. ISWC kód: T-007.198.639-4

W.H.: LXVI

Talán a legkülönlegesebb projekt, amelyben Sena részt vett, a Márkos Albert csellista-zeneszerző által összehozott W.H., amely Shakespeare szonettjeit zenésíti meg, hol a zenével kísért vers, hol a „rendes” dalforma, hol az avantgárd felé elmozdulva. (Mr. W.H. a titokzatos férfi, akinek Shakespeare kötetét ajánlotta.) A YouTube-on a Müpában adott koncert részlete található meg.

Zene: Márkos Albert, Grillusz Sámuel, Dagadu Veronika, Szabó Hunor. Szöveg: William Shakespeare. ISWC kód: T-007.191.944-2

Petruska András

Petruska András kilencéves kora óta gitározik, több zenekarban is játszott, mielőtt 2010-ben szóló pályára lépett. A szélesebb közönség láthatta a Megasztárban (ebből önként kiszállt) és A Dalban is, de egyébként egyáltalán nem követi a populáris zene trendjeit. A személyességre építő énekes-dalszerző hagyományt sanzonnal, magyar népzenével, cigányzenével keverve alakított ki sajátos hangot.

HonlapFacebook

Szent Gellért tér

Petruska András első albuma, a 2014-es Metropolita minden dalát a 4-es metró egy-egy állomásáról nevezte el. Köztük a leghíresebb a Szent Gellért tér, amiben a szuggesztív klip is szerepet játszott: ebben Petruska alsóneműben, mintegy hipnotizálva járkál Budapesten – egy idő után gitárral. (Rendező: Lőrincz Nándor és Nagy Bálint.) Két éve, amikor Artisjus Junior-díjra jelölték, a Dal+Szerzőnek ezt mondta e szerzeményéről: „az volt a célom, hogy egy ismerős világra nyissak ajtót a saját kifejezéskészletemmel. Az ismerős világ jelen esetben Cseh Tamás, aki mióta eltávozott közülünk, talán még mélyebben beköltözött az emberek szívébe, átvitt értelemben pedig az esendő nagyvárosi polgár, aki gyakorlatilag bármelyikünk lehet.”

Zene: Petruska András. Szöveg: Babarci Bulcsú. ISWC kód: T-007.210.514-6

Rákóczi tér feat. Takáts Eszter

Egészen más regiszterben szólal meg ez a szándékoltan „vadromantikus”, nagyszabású dal a Metropolitán.

Zene: Petruska András. Szöveg: Babarci Bulcsú. ISWC kód: T-007.210.513-5

Nem így képzeltem el

2016-ban jelent meg a második Petruska-lemez, a Kapunyitó. „Ennek a lemeznek a megszületése egybeesik a harmincadik születésnapommal” – mondta róla, és ezért a számvetés a meghatározó témája. „Arra jöttem rá, hogy a lényeg maga a szembenézés” – vonta le a következtetést. Ennek a folyamatnak egy keserű szakaszát jeleníti meg ez a dal, bár az indulatos éneket aláfestő zene lendületessége érdekes kontrasztot alkot ezzel a hangulattal.

Zene és szöveg: Babarci Bulcsú, Petruska András. ISWC kód: T-007.254.072-7

Trouble In My Mind

2016 telén A Dal döntőjébe jutott ez a szám, Petruska számára bizonyítva, hogy „igenis érdemes bevállalni azt a kis kockázatot, hogy szembemegyek a trendekkel.” A sikert csak egy ideig árnyékolta be, hogy plágiummal, a Bigyó felügyelő rajzfilmsorozat főcímzenéjének lemásolásával vádolták; ez ellen a szakmai zsűri is tiltakozott, Petruska András pedig azt mondta, hogy „“A Trouble in My Mindot én írtam, ilyen rajzfilmre nem emlékszem. De köszönöm a tippet, így legalább a csapatommal megvan a vasárnapi programunk; együtt fogunk mesét nézni.”

Zene, szöveg: Petruska András. ISWC kód: T-007.255.182-6

A Playlist a YouTube-on:

és a Spotify-on:



Categories: Playlist

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.