Lassan öt éve annak, hogy az Elefánt zenekar apránként meghódította előbb a budapesti éjszakákat, majd a lányokat és a klubokat. Az ötösfogat nemrég jelentette meg Minden című harmadik nagylemezét, amelyen valóban szinte minden van, a változatosság pedig most is gyönyörködtet. A friss lemezről, arról, hogyan változott meg a dalírás és mennyiben fontos a szöveg, az Elefánt két alapító tagjával, Szendrői Csaba énekessel és Tóth András gitárossal beszélgettünk. Az együttest egyébként bemutattuk egy korábbi playlistünkben is.
DSZ: A Minden nagyon eklektikusra sikerült. Én azt látom, hogy ma már jobban veszi a közönség a kísérletezgetéseket, változásokat, legalábbis Budapesten szerintem egy zenekar sokszínűsége már inkább előny, és nem feltétlen szükséges mindent bedobozolni. Ti hogy látjátok ezt?
Szendrői Csaba: Azt érezzük, hogy Budapesten tök jól működik már most. Nehéz számban mérni, hogy mit jelent egy új lemez, mennyi idő kell, ameddig beérik. A visszajelzések pozitívak, én azt látom, hogy a közönség inkább örül neki, mint nem. Persze valakinek furcsa, hogy ilyen váltással álltunk elő két lemez után, de ez volt a célunk. Nem gondoltuk, hogy ez egy könnyen befogadható anyag, nem voltak olyan illúzióink, hogy most megtriplázzuk a közönségünk számát, mert tudtuk, hogy ez egy bevállalós lemez.
Tóth András: Igen, egyáltalán nem volt célunk, hogy egy könnyen emészthető lemezt csináljunk, semmilyen szempontból. Nekünk kell a kihívás, akár a zeneszerzésről, az előadásról vagy a közönséghez való viszonyunkról van szó. Öt év alatt rengeteg mindent csináltunk, fejlődött és tanult a zenekar, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol egy kicsit szabadabban tudtuk kezelni a saját korlátainkat, és túl akartunk lépni rajtuk.
Az Elefánt két alapítótagja: Szendrői Csaba és Tóth András (fotó: Nagyillés Szilárd)
DSZ: Miben fejlődtetek?
TA: Ez főleg inkább a zene- és a dalírásról szól, hogy minél hatékonyabban és minél könnyebben tudjunk létrehozni olyan dolgokat, amik számunkra érdekesebbek. A Vérkeringőn voltak olyan dalok, amiket már nagyon rég megírtunk Csabival ketten, és zeneileg nem voltak túl bonyolultak, nem foglalkoztunk velük zenekarilag sokat, hanem csak volt egy szerkezet, egy dalszöveg, dallam, amit összeraktunk és kész. A Gomolyon megpróbáltunk bonyolítani, mert ott jobban belevonódtak az alkotásba a többiek is, már nem csak arról volt szó, hogy ketten zenélünk. Most, a harmadik lemeznél teljesen elengedtük azt a fajta építkezést, hogy először mi ketten hozzuk a dalokat – egy-két kivétellel –, öten a próbateremben agyaltunk, hogy mindenki beletehesse a saját részét, amennyit bír, és ezáltal lett ennyire eklektikus a végeredmény.
DSZ: Milyen hatások ihlették a lemezt?
SZCS: Amennyire zeneileg színes, szerintem annyira színes az ihlet része is. Most nem akartam a szó költészeti értelmében annyira mély dolgokról írni a dalokon belül, mert azt éreztem, hogy most a zenén van nagyobb hangsúly, ami egy furcsa utólagos belátás. Annyira összetett és más ez a zene, nem éreztem, hogy bonyolult megfejtések kellenének szövegben is. Inkább hangulati, életérzésszerű dolgokat fogalmaztam meg. A címek szerintem most lefedik azt, amikről szólnia kell a daloknak.
TA: A zeneírást az is eléggé befolyásolja, hogyha a Csabi például egy nagyon kötött versben vagy egy komolyabb, mélyebb szövegben gondolkozik, mert akkor mi is úgy követjük le zenében. Úgy képzeld el a zeneírási folyamatot, hogy az első héten a zenei alapon dolgozunk, aztán bekapcsolódik Csabi, és valamilyen intuitív és ösztönös módon elkezd ráénekelni szövegeket, amiknek egy része jó, egy része nem, de ami jó, azt megpróbáljuk belegyűrni valamilyen zenébe, ami elkezd együtt formálódni, és végül megszületik a dal. Ezért tök fontos, hogy Csabi miben gondolkozik, milyen életérzést hoz egy adott dalra, mert olyan irányba hozzuk el a zenét.
SZCS: Szoktunk olyat csinálni, hogy elmondom, hogy amit ledarálok szöveg, miről szól, értelmezzük a szöveget, mert szerintem a srácok addig nem értelmezik a zene hangulatát, ameddig nem írok hozzá szöveget. Nagyon ritka, hogy a próbán csak a zene születik meg, mert akár csak hangulatszavakat is, de improvizálok rá próbán. De akkor lesz egyben valami, amikor kerül rá szöveg, akkor lesz értelmezhető hangulat.
TA: Persze, az egy plusz réteg. Igazából a lelke az egésznek mindig a szöveg. Csinálhatunk akármilyen kerek meg jó zenét…
SZCS: Szerintem ez most pont nem igaz. Eddig igaz volt, hogy talán a szöveg inkább volt a lélek, most viszont azt érzem, hogy a zenéknek mindegyiknek volt egy lelke, és emiatt nem is volt olyan fontos, hogy megfejtsem azt szövegben.
DSZ: Viszont másrészről az Elefánt szövegeit szöveges fotókkal, merchandise termékeken is tudatosan használjátok, és szerintem a közönségnek is fontos, hogy legyen mit ordibálni, legyen mivel azonosulni.
SZCS: Persze, ez nem feltétlenül abban nyilvánul meg, hogy nem akartam megfejteni mindent. Attól függetlenül szerintem a szövegek jók, a legjobb szövegeim közül sok van a lemezen. Nem érzem azt, hogy bármiben is kevésbé lennének jók, attól függetlenül, hogy nem az volt a célom vele, mint a Bordahajtogatóban, hogy egy nagyon bonyolult képi világú szimbolista szöveget írjak. Itt sokkal direktebbek a dolgok, ezek a szövegek inkább elbeszélés jellegűek.
TA: Amikor Nagyváradon játszottunk, odajött hozzánk egy festő, aki pont arról beszélt, hogy számára az új lemez sokkal kevésbé kiforrott, mint az előző, de közben érti, hogy mi mit akartunk. Ez kicsit olyan, mintha neki lenne egy etalon – például, hogy az Elefánt neki olyan, mint egy Bosch-festmény –, bennünk viszont az van, hogy persze az egy nagyon szép Bosch-festmény, de mi szeretnénk Banskyt is játszani. Nem kell mindig ugyanabban gondolkozni. Lehet egyszer lazábbat, máskor mélyebbet vagy kötöttebbet.
DSZ: Csaba, te a dalszövegeken kívül verseket is írsz. Költői pályát is tervezel?
SZCS: Nagyon nehéz, mert körbe vagyok véve sok jó költővel, és kicsit a slamnél is azt éreztem mindig, hogy annyira jók, hogy nehéz ezzel felvenni a fonalat, nem érzem magam hozzá elég jónak. Miközben azt gondolom, hogy a nagy számok törvénye alapján 50 versemből van 2 elég jó, és ezekből már egy kötetre való összegyűlt… De inkább olyan tervem van, hogy az elmúlt 10 évből azt az 50-60 verset, ami jó, érdemes lenne előbb-utóbb kiadatni. Eközben meg az is bennem van, hogy új lappal kezdek, és a mai fejemmel írok verseket. Tehát tervben van, de nincs hozzá időkorlát.
DSZ: Hogyan került a Váci Mihály-idézet a Mindenbe, hogyan találtatok rá erre a szövegrészletre?
SZCS: Ez nekem nagy kedvencem, valahogy beugrott. Megírtam a dalszöveget, és rájöttem, hogy a témája olyan, mint amikor az ember nagyon intenzíven hall mindent, mint amikor annyira csend van és kiélesednek az érzékszerveid, hogy meghallod az olyan dolgokat, amiket még soha. Ezt fogalmazza meg a Váci Mihály-vers, ebből a központi gondolatból fogant meg ez a dalszöveg. Ráadásul pont kellett oda egy rím. és ez a vers elég szabályos ahhoz, hogy dalszövegként is működjön, ami külön ritkaság.
DSZ: Mit szólt hozzá a költő családja?
SZCS: Egy jogutódja van, akit még megtaláltunk. Ő örült.
TA: Ráadásul egy hangmérnök srác, aki nem idegen a zenétől, és tetszett is neki a dal. Mondta, hogy nagyon meglepődött, mert általában filmekben szokták használni a verseit, zenekar nem volt előtte, aki elkérte volna.
DSZ: A lemezeitek eddig kétéves ciklusokban követték egymást. Ez tudatos taktika vagy a véletlen műve?
TA: Egyrészt igen, másrészt pedig ez a természetes időbeosztásunk szerintem. Ha megnézünk egy ötéves távlatot, ennyi idő alatt tudunk összegyűjteni annyi anyagot, amennyit érdemes lemezre vinni. Másrészt, amikor el vagyunk úszva, jó egy határidő. Nagyon el tudunk merülni az improvizatív zenében, hogy szabadon, cél nélkül zenélünk. Viszont ha van egy határ és tudjuk, hogy fél év múlva fel kell venni az anyagot, akkor azon dolgoznunk kell. Kérdés még, hogy mikor fog jönni a következő, de nem hiszem, hogy két évnél bármivel is tovább fogunk várni, mert sok ötlet van, amit érdemes formába önteni.
SZCS: Emellett, ha két évnél tovább várnánk azzal, hogy megcsináljuk, akkor elévül, nem fog már tetszeni, vagy már nem mi leszünk. Szerintem kétévente megváltozunk annyira, hogy teljesen máshogy gondolkozzunk. Ez a lemez azért is lett ilyen naprakész, mert elég frissek a dalok, a kétéves periódus második felében íródtak.
DSZ: Most azért egy igen intenzív két év végén vagytok, milyen érzés ilyenkor elengedni az új dalokat?
TA: Ennél a lemeznél kicsivel több mint fél évig nagyon belülről néztem, hogyan formálódik minden dal. Mindegyiknek volt egy sztorija, egy érzésvilága, hangulata, és szinte azokban léteztem. Ilyen szempontból nagyon furcsa érzés. Mikor lemezre vittük és azon hallgattuk, akkor tényleg olyan volt, mintha elengednénk az egészet, viszont onnan kezdve lehetőségünk van színpadon is eljátszani, ami teljesen más. Ott megint újjászületik a dal és elkezdem újra megélni. Ez lehet, hogy nagyon klisésen hangzik, de minden egyes koncerten ugyanúgy meg tudom élni, a részemmé tud válni.
SZCS: Én már nagyon írnám a többi dalt, nekem nagyon kimerítő volt ez most. Abban a pillanatban, hogy abbahagytuk, az volt az első gondolatom, hogy csináljuk a következő dalokat!
DSZ: Megjelent az új lemez, dupla lemezbemutatót adtatok az A38 Hajón, turnéztok, jönnek a fesztiválok… Mik a következő tervek?
TA: Minél hamarabb szeretnénk elkezdeni az új dalokat. Nagyon sokféle különböző kis tervünk van, amik mellett szeretnénk megcsinálni a korábbi dalainkat egy kicsit úgy, mintha mai fejjel írtuk volna meg őket, mintha erre a lemezre készültek volna. Ez csak egy érdekesség a koncertekre, pár dalt, egyszerűen azért, hogy ne kelljen őket elfelejteni, csak amiatt, mert régiek. Egy nagyon jó koncertműsort szeretnénk összerakni, ami egy picit performansz jellegű. Mindezen felül novemberben lesz egy ötéves koncertünk is, amire mindenféle széppel és jóval készülünk.
Interjú: Nagy Kátya
Fotó: Nagyillés Szilárd (Dal+Szerző)
A cikk eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/02. számában jelent meg.
ELEFÁNT
Az Elefánt 2012 óta gyárt – saját definíciójuk szerint – filmzenéket, nem létező filmekhez. A zenekar alapító tagjai Szendrői Csaba és Tóth András, akiket a Magányos című dalukhoz forgatott Kodály Method klipje tett fel a zenei térképre. A kettős hamarosan megtalálta társait, Horváth Bence Edét, Kovács Zoltánt és Németh Szabolcsot, akiknek a mai „Elefánt hangzás” is köszönhető. 2013-ban jelent meg Vérkeringő című első lemezük, aminek köszönhetően sorra érkeztek a fesztiválmeghívások, 2014-ben pedig részt vettek a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóban is. 2015-ben érkezett második nagylemezük, a Gomoly, amelyet Fonogram-díjra jelöltek az Év hazai alternatív vagy indie-rock album hangfelvétele kategóriában, Idén tavasszal pedig harmadik lemezük, a Minden, amely minden eddiginél eklektikusabb és kísérletezőbb lett, és amelynek lemezbemutatóján kétszer is megtöltötték az A38-at. A változatos zenei megoldásaik, hol sodróan punkos, hol keringőre csábító dallamaik és versszerű szövegeik magával ragadják a hallgatót, és méltó utódjaik lehetnek az olyan zenekaroknak, mint a Kispál vagy a 30Y.
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply