Soha nem volt ennyi pénz a zeneiparban, mint most – Ruud Berends-interjú

Ruud Berends az európai zeneipar egyik kulcsfigurája. Több funkciót is betölt a legfontosabb európai showcase fesztivál, a Eurosonic Noorderslag vezetésében; a feltörekvő zenekarokat különféle fesztiválok között „cserélgető” ETEP (European Talent Exchange Program) programban, és ennek közép-kelet-európai testvérében (CEETEP). Több szálon is kötődik a régióhoz, például részt vett a július végén Romániában, Sibiuban tartott konferencia, az East European Music Conference szervezésében. Továbbá a holland zenei export támogatásában is fontos szerepet tölt be a Dutch Impact tagjaként.

Pályáját egyébként úgy kezdte, hogy egy foglalt házban klubot működtetett, és ő hozta többek között az amerikai rock új hullámát először Európába, például a Nirvana, Soundgarden, The Flaming Lips zenekarokat (lásd ezt az interjút). Ruud Berends tavaly a BuSH-on járt Budapesten, idén pedig a Cseh Tamás Program kétnapos, exporttal foglalkozó konferenciája, a Juss ki, hozd be keretében vett részt egy beszélgetésen az A38-on. Ezután készült interjúnk.

Úgy tűnik, hogy a showcase fesztiválok egyre fontosabb szerepet töltenek be a zeneiparban. Mi az oka ennek?

Ez logikus következménye annak, hogy az internetnek köszönhetően minden zene elérhető: ez egyszerűen túl sok, és szükség van szűrőre: arra, hogy valaki helyettünk megtalálja a legjobb előadókat és felléptesse őket egy helyre összegyűjtve, ahol aztán a zeneipari szerepők megnézik, hogy kivel szeretnének üzletelni. Ez különösen az élőzenére vonatkozik, ahol mindenkinek fontos, hogy legalább egyszer lássa élőben a zenekarokat; a hangfelvételipar kicsit másképp működik. Szóval a showcase fesztiválok olyanok, mintha egy vízezésből kiemelnénk egy kanálnyi vizet…

A Eurosonic a legnagyobb showcase…

Nem a méret a lényeg…

…akkor a legfontosabb…

Ezt jó hallani, bár ezt sem tartom annyira lényegesnek. Egyszerűen csak különbözünk mindenki mástól, egyrészt abban, hogy egy nonprofit alapítvány vagyunk, másrészt hogy csak európai zenével foglalkozunk. A Eurosonicnak nincs üzleti része, kizárólag showcase fellépéseket szervezünk. Arra fókuszálunk, hogy a fellépők eredményeket érjenek el. És ha ők jól teljesítenek, akkor mi is jól teljesítettünk, mindenki pénzt keres, mindenki boldog, és mindenki jövőre is eljön. Nagyon fontos, hogy mikor van a fesztivál: a január tökéletes az olyan zenekaroknak, akik nálunk fellépnek, pont megfelelő időbeli távolságban van a fesztiválszezontól. Mindennek együtt köszönhető, hogy az utóbbi tíz évben a Eurosonic olyan találkozóhely lett, ahol magas pozícióban lévő iparági szakemberek találkoznak, kapcsolatokat építenek, megbeszélik a terveiket és új zenekarokat találnak, akikkel dolgozhatnak.

Egy nagy változást tervezünk a visszajelzések alapján. Eddig a következő volt a fontossági sorrend: 1. művészek, 2. konferencia, 3. networking. Mostantól úgy lesz, hogy 1. networking, 2. művészek, 3. konferencia. Idén 400 asztal volt, ami körül beszélgetni, tárgyalni lehetett, jövőre ezt háromszorosára kell növelnünk. Nagyon sokan csinálták, hogy tízkor megérkeztek, és estig 20-20 perces találkozókat bonyolítottak.

RuudBerends_medium

Ruud Berends, a Eurosonic Nordeerslag és az ETEP, valamint a holland export egyik kulcsfigurája (fotó: (c) Guido Karp – ILMC)

Azt mondta, hogy az eredményekre fókuszálnak. Mérik valahogy az eredményességet?

Igen, az ETEP programban mérjük. Nagyjából 400 fesztivál keres fellépőket a Eurosonicon, az ETEP-ben kb. százzal dolgozunk együtt közülük. A Eurosonic-fellépés utáni első évben ezekre leszerződtetett előadókat anyagilag és promócióval is támogatjuk. Az eredményességet úgy vizsgáljuk, hogy megnézzük, a showcase programjából ez a száz fesztivál kiket szerződtet le. Eddig összesítve kb. 3500 koncert volt az ETEP keretében. A fellépőket is megkérdezzük három és hat hónappal a Eurosonic után, hogy milyen eredményeket, szerződéseket hozott nekik a koncert. De persze nemcsak egy ETEP-fellépés lehet eredmény: klubkoncertek, szerződés menedzsmenttel vagy zeneműkiadóval, kiadói támogatás turnéra stb.

A beszélgetésen azt mondta, hogy a menedzserek először egyedül menjenek a fesztiválra, nézzenek körül, és csak majd később próbálják vinni az előadókat is. Milyen tanácsai vannak még? (A konferencián Jeges Zsolt [MamaZone] és Réz György [Majdnem Híres Rocksuli] kérdezte Ruud Berendst.)

Az minden eseményre igaz, hogy elsőre nem szabad művészeket vinni, hanem oda kell menni, körül kell nézni, meg kell ismerni, hogyan működik az egész, hol és mikor érdemes játszani, hol és mikor nem érdemes. Meg kell ismerkedni az emberekkel, a várossal, az eseménnyel. Ha senki nem ismer, akkor nehéz lesz megtalálni azokat a kapcsolatokat, akikkel üzletelni lehet. Ha megismernek, ha együtt sörözöl valakivel egy koncert közben, akkor elkezdhetsz építeni valamit. Ez egy nagyon személyes iparág.

A Eurosonic booking vezetőjével, Robert Meijerinkkel készült interjúban olvastam, hogy a Eurosonicra meghívták a Batidát, de mivel nem állt mögötte menedzsment, nem lett a fellépésének komoly hozadéka. Aztán még egyszer meghívták, amikor már volt csapata, és ez egy csomó meghívást eredményezett. Ez gyakran előfordul, hogy valaki kap még egy esélyt?

Ilyesmi előfordul, de ez inkább kivétel. Például olyankor , amikor az előadó hazája a fókuszország, vagy amikor olyan nagy változás áll be a körülményeiben, hogy ez indokolja az újbóli meghívást. De az alapelv az, hogy nem csinálunk ilyet. Emiatt ha úgy érzed, hogy még nem állsz készen, akkor inkább várd ki, amíg megvan a megfelelő momentum. Az időzítés a legfontosabb.

A beszélgetésben azt mondta, hogy a Közép-Kelet-Európára fókuszáló CEETEP eredményességét nem elsősorban abban kell mérni, hogy hány régiós zenekar futott be Európában, hanem ez a kezdeményezés amolyan ébresztő volt a régió zeneiparága számára. Látja ennek az eredményeit?

Persze. Itt Budapesten volt a BuSH, ezen kívül ott a Ment Ljubljanában, a Tallinn Music Week (bár az már korábban indult). Ezen kívül több exportiroda is elindult, a 14 országból már hatban vagy hétben működik. Szóval igen, ahhoz képest, hogy ez egy meglehetősen kis költségvetésű, hat éven át futó program volt, szerintem sok szempontból, a maga szerény szintjén eredményes volt. És ahhoz, hogy lássuk az igazi hatását, még idő kell. Amikor elindítottam a holland exportirodát 2002-ben, azt mondtam, hogy legalább tíz év, mire olyan szintre jutunk, ahol versenyképesek leszünk. Türelmesnek kell lenni, lassan építkezni, összefogni. Ha azzal töltitek az időt, hogy egymással harcoltok, akkor persze még tovább tart.

A beszélgetésen szó esett arról, hogy a brit zeneipar milyen versenyelőnnyel bír. Ez pontosan miben áll?

Nekik vannak a legjobb kapcsolataik, no és persze London az egyik legfontosabb zenei város, minden ott van, úgyhogy ez igazából logikus is. Persze vannak nagyon jó booking ügynökségek a kontinentális Európában is, de még olyat nem láttam, ami elérte volna a britek szintjét. Azok már világszinten terjeszkednek, és ezzel nem is tudunk versenyezni. Inkább az ő radarjuk alatt kell dolgoznunk. Így egy bizonyos szintig fel tudjuk építeni a művészeink karrierjét. Aztán ha lojális a zenész, akkor veled marad, de a legtöbben úgysem fognak tudni ellenállni egy igazán nagy ügynökség hívásának. És ez rendben is van, hiszen így még több lehetőség nyílik meg előttük.

Egyes elemzések szerint ahogy a nagy, headliner zenekarok árai egyre inkább mennek fel, úgy nyílik egy rés az eggyel alattuk lévő kategóriában, ahol több esélye lehet egy nem angolszász zenekarnak is. Ön is így látja?

Inkább azt mondanám, hogy egyre kevesebb a valódi headliner előadó, és akik ebbe a pozícióba kerülnek, azok valójában inkább a középkategória csúcsán vannak. Nincs új Red Hot Chili Peppers vagy más hasonló zenekar. Másfelől a legalsó szinten is vannak problémák: a legkisebb, éppen induló zenekarok sem tudnak igazán hol játszani, mert – legalábbis Nyugat-Európában – már minden nagyon professzionalizálódott, aminek következtében nagyon sokba kerül megrendezni egy koncertet, így pedig 300 fizető néző alatt már veszteséges lesz az este a helyszín számára. Még mindig fektetnek kockázatos, kezdő zenekarokba, de egyre kevesebbet.

De általában az a tapasztalatom, hogy a mi iparágunk igen erősen önszabályozó. Végső soron minden a fogyasztókon múlik, hiszen ők döntik el, mire akarják költeni a pénzüket. Mi pedig őket követjük. Ma a 16 és 23 közötti fiatalok nem tévéznek, nem hallgatják a híreket, hanem a telefonjuk képernyőjére tapadnak. Nekünk pedig oda kell mennünk, ahol ők vannak, ha fel akarunk építeni egy zenekart. Szerencsére van még öt másik generáció, akiknél még működnek a régi módszerek.[nevet] Rugalmasnak kell lenni, egyszerre különböző szinteken kell működni: külön meg kell találni a kommunikációs csatornákat a fiatalokhoz, a harmincasokhoz, negyvenesekhez, ötvenesekhez stb. – akár még a hetvenes éveikben járókhoz is. Mindegyik generáció egy külön piac. Ami azt is jelenti, hogy soha nem volt annyi pénz a zeneiparban, mint most, és soha nem volt ennyi elérhető potenciális rajongó.

Most léptek be az idősebb generációk a fesztiválok közönségébe?

Gondolj bele: akik most járnak a hetvenes éveikben, azok a hippik. Az ötvenes-hatvanasok a punkok. [nevet] Ők is jól akarják érezni magukat, megnézni egy zenekart, inni egy sört.

Az exportra áttérve: Hollandia globálisan legsikeresebb exportcikke az elektronikus tánczene. Az egyik világhódító stílust egyenesen Dutch house-nak hívják. (Lásd például Afrojacket.)

Igen, de ez egy egészen más, teljesen digitális világ.

Emögött a siker mögött állt valamilyen hivatalos támogatás, vagy teljesen önerőből érték el?

Attól függ, honnan nézed. Sokan, akik ebben a világban dolgoznak, nagyon jó üzletemberek, és nagyon jó kapcsolataik vannak. Együtt építették fel ezt az iparágat. De például a közös jogkezelő által támogatott exportiroda, a Buma Cultuur áll az Amsterdam Dance Eventet szervező alapítvány mögött. Ez 1995-ben indult, és az EDM iparág globális találkozója lett, ahová mindenhonnan érkeznek szakmabeliek, hogy megnézzék a legújabb DJ-ket, előadókat. És ez így jóval olcsóbb, hogy mindenki eljön Amszterdamba, mintha mi küldenénk ki a holland szakembereket a világ minden tájára.

De persze el kell érni, hogy el is jöjjenek.

Igen, és ez jó sok időbe telik, és nagyon jónak kell lenni hozzá.

Más műfajokban is lehet alkalmazni ezt a megoldást?

Persze, hiszen ott van a Eurosonic, van jazz konferencia, és vannak olyan specializált konferenciánk, amik például filmzenével, sync-kel foglalkoznak. Ez igen jó, különleges helyzet, hogy egy országban ennyi különböző, speciális zeneipari esemény legyen.

Sok szó esik arról, hogy tanuljunk egymástól. A holland exportból mit tanulhatunk, mit csináljunk – és mit kell elkerülnünk?

Nagyon egyszerű, organikus a kiindulópont. Az exportirodának a célország piacát kell követnie: mit akarnak a vásárlók. Nem mi döntjük el, hogy mit exportálunk, hanem azok, akik tudják, hogy náluk mi az, ami érdekes, releváns, ők a saját piacuk szekértői. Mi ezt követjük, támogatjuk. Szerintem hiba ezt fordítva csinálni, vagyis hogy te magad válogatod ki, hogy ki az, aki „exportkész”. A piacra kell alapozni.

Nem kell azért valami – akár hosszú – lista, amit meg lehet mutatni a potenciális vásárlóknak?

Nem.

Akkor hogyan dönti el az exportiroda, hogy kiket mutat be?

Mondjuk, hogy egy booker a Reeperbahnon keres új előadókat. Ő az, aki tudja, hogy mi érdekli. Én mindössze annyit csinálok, hogy a saját piacomon terjesztem az információt, hogy most kell jelentkezni a Great Escape-re, most az SXSW-re, most a Reeperbahnra. A menedzserek pedig eldöntik – hiszen ők is professzionális szakemberek –, hogy az adott művészre vonatkozó terveikbe, piaci stratégiájukba melyik illik bele, és ez alapján jelentkeznek. Azt pedig, hogy kit választanak, a showcase szervezői döntik el. Mindebben semmi szerepem nincs, és nem is akarok semmi szerepet benne.

Szóval csak összeköti a pontokat.

Pontosan, és az iparági szereplőkre hagyom a döntéseket. Aztán akkor lesz megint szerepem, ha valakit konfirmálnak fellépőként: ezután anyagi, promóciós támogatást adunk neki, és ha van Dutch Impact esemény az adott fesztiválon, azon is részt fog venni. Ha mondjuk egy új piacon nagyon nagy az érdeklődés, akkor ott csinálunk valami külön eseményt, ilyesmit. A lényeg az, hogy organikusan építkezzünk.

A PRS For Music exportkezdeményezését (International Showcase Fund) külső auditorok vizsgálták, és az jött ki, hogy minden exporttámogatásba fektetett font 8,9 font további pénzt vont be a zeneiparba. A holland exportra van ilyen mérés?

Hát kíváncsi lennék, hogy ezt milyen adatokra alapozták, mert egy csomó bevételt nagyon nehéz mérni, akár a kiadók bevételeit (ők inkább titkolózni szeretnek), akár a gázsikat. Ráadásul egy csomó adat későn jön be. Mi a 2016-os évet 2018-ban fogjuk majd értékelni. Mindenesetre eddig az adatok azt mutatják, hogy éves szinten 5-8%-kal emelkedett a holland export értéke. De őszintén szólva nehéz megmondani, hogy ebben mennyi a szerepe a támogatásnak, mert hát az összehasonlításhoz szükség volna egy párhuzamos világra, amiben nincs támogatás… Azért azt gondolom, hogy segítünk. De ez nem egy tudomány. Néha működnek a dolgok, néha meg nem, és van, hogy fogalmad sincs, hogy miért sikeres az egyik zenekar, miért nem a másik. Van az irodámban a falon egy felirat: „A minőség nem garancia a sikerre”. De pont ez a dolog szépsége. Az a lényeg, hogy nem szabad feladni. Lehet, hogy idén nem működött valami, de jövőre fog.

 



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.