A Dal+Szerző bemutatja: Hangácsi Márton

Nem az a típus, aki végigszenvedi azokat a lépéseket, amiket a társadalom vagy akármilyen feljebbvaló erő elvár tőle vagy kijelöl számára. Ő az, aki a kezébe veszi az irányítást a saját boldogulásához. Vannak dolgok, amelyek mások számára nehézségnek tűnhetnek a pályáján, ő megtalálja a módját, hogy személyes fejlődése javára fordítsa ezeket, és jól érezze magát ott, ahol van. Így ért el 2017-ben az első önálló lemeze megjelenéséig.

Hangácsi Márton énekes-dalszerző 1989-ben született Zalaegerszegen, első kapcsolata a zenével hét-nyolc éves korában lehetett, amikor kórusban kezdett énekelni. Később tanult zongorázni, majd gitározni – ez utóbbi aztán elindított benne valamit. Első zenekarát középiskolásként alapította Under The Bridge néven, és bár ott még a zenekartagokkal közösen alkottak, már akkor szép számmal voltak dalötletei.

Nem tervezte a felköltözést, de mégis úgy alakultak a dolgok, hogy áthelyezte az életét a fővárosba. Az első évek a város és saját maga felfedezésével teltek. Miután rájött, hogy az egyetem nem neki való, jött egy hosszabb, főként utcazenéléssel töltött időszak. Az életet önismereti tréningként megélő Mártonban ekkor vált erőssé az elhatározás, hogy professzionális szinten foglalkozzon a zenével.

A legnagyobb lökést ehhez a 2012-ben a Veszprémi Utcazene Fesztiválon elnyert szakmai díj adta. Ebben az évben meg is jelent első EP-je Front címmel, amin még többségben voltak a magyar dalok, ám ez később változott: „Az angol egy sokkal alkalmasabb nyelv a zenére, mint a magyar. Sokkal zeneibb. Számomra legalábbis. Ettől függetlenül nagyon szeretnék egyszer egy jó magyar dalt írni, de csak saját elhatározásból.”

A kész dalaival keresett zenészeket Hang-Art nevű projektjéhez, és bár szerette ezt az időszakot, mégis úgy döntött, hogy egyedül kell folytatnia. „Egészen addig nem volt hiányérzetem, amíg nem éreztem, hogy egy helyben áll a zenekar. Lehet, hogy nem voltam elég kitartó, de nem éreztem, hogy ebből többet tudnánk kihozni” – indokolta a zenész.

Saját bevallása szerint sok hatás érte zeneileg, talán legerősebb ezek közül a britpop, de saját dalain keveset érez belőlük, mert ahogy mondja: „Jelenleg a dalok megírják és hangszerelik magukat.” 2014 végén leváltotta a már kicsit megunt egyszálgitáros produkciót egy sokkal izgalmasabb loop pedállal és más effektekkel feldúsított performanszra. Következő évben már ezzel az új lendülettel jelent meg Keep Going című dala az Other Lovers című kislemezéről, amely már a Petőfi Rádióba is bekerült, míg az anyag egy másik dalához, a Don’t Lose Your Mindhoz pedig elkészült Marci első videóklipje. 2016 tavaszán jelent meg Right in Front of Me című következő kislemeze. 2016 őszén a Cseh Tamás Program induló zenekaros pályázatának nyertesei közé került, aminek segítségével elkészíthette első nagylemezét.

A My True Fairy Tale néhány régi szerzemény mellett hat új dalt tartalmaz, és azokról a nagy mérföldkövekről szól, amelyek elkísérték az elmúlt tíz évben a zenészt. „Mindegyik dal egy állomása az életemnek kronológiai sorrendben, a gimnáziumi időktől kezdve a mai napig. Nagyjából a nők, útkeresés és a pénztelenség a téma. Mint általában egy pálya és egy élet kezdetén.”

Sokan említik Marcit a magyar Passen­ger­ként vagy Ed Sheeranként, ami bizonyos szempontból hízelgő is számára. Ugyanakkor a legnagyobb kérdés mégis az, hogy mennyire tud itthon működni ez az énekes-dalszerző hagyomány, az egyszálgitár, mennyire tudja majd kijárni Hangácsi és új irányokba elmozdítani ezt az utat, amin például Petruska is elindult. Eddig úgy tűnik, a közönség kezdi érteni és – ami a lényeg – élvezni.

Szöveg: Kalocsai Krisztina

Fotó: Sámpár Anna

A cikk eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/02. számában jelent meg.



Categories: Dalszerzőkről, Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .