A legvirtuózabb magyar

Lehetne Lisztünk híján modern zene? Leesett volna nélküle a tojáshéj a nagy Richard Wagner hátsójáról? Kialakult volna a doborjáni csodagyerek távollétében az egyedül tán a pop-kontextus őrületére hajazó tömegpszichózis, amelynek során ifjú hölgyek és hímnemű kortársaik számtalanul dobták be ájultan a törülközőt? E közhelykérdésekre egyértelmű „nem” válaszok dukálnak.

Nemcsak a 19. századi romantika egyes számú szerzője, hanem mellesleg minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze volt, aki épphogy 9 éves lett, és máris fél Pozsony a lába előtt hevert.

Az invenció és az ihlet rendkívül korán látogatja meg: 11 éves korában barátságot kötött Beethovennel, akinek a Wohltemperiertes Klavierból úgy játszott el egy részletet, hogy a német zeneszerző – aki dicséretben amúgy rendkívül fukar volt – megrendülve, könnyek között csókolta homlokon a magyar kiskölyköt. Liszt hetekre rá megjelenteti nyomtatásban első művét, aztán 12 évesen Párizsba rándul át, ahol csak Cherubini rosszindulatán múlik, hogy idejekorán a konzervatórium növendéke legyen a zsenge fiatal, de sebaj, Bécs is jó lett neki, hogy zeneelméletet és ellenpontozást tanuljon.

A többi már ismeretes, ezerszer megírt tény: már tiniként társasági hős, turnézó világsztár. Zseniális művészete mellett párját ritkítja laza, önzetlen, segítő és sármőr gesztusgyűjteménye, mellyel pályakezdő művészeket és szerzőket segített és népszerűsített, vagy az a szintén túláradó bőkezűség és figyelem, ahogy az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait támogatta. Arról meg már ne is beszéljünk hosszasan, miképp patronálta a Zeneakadémia első éveiben tanítással, készséges magatartással a magyar zenekultúra első fellegvárát.

iperaktív virtuóz volt, másfélezer művet komponált, ami 2017-ben nehezen felfogható, főképp, hogy munka közben élénkebb társadalmi és művészetszervezői életet élt, mint bárki más. Csak a legfontosabbakról távirati stílusban: esszék, lenyűgöző könyv Chopin-ről, írások a cigányzenéről, tanulmányok Wagnerről, a Lohengrin ősbemutatójának vezénylése, huszonkilenc opera-bemutató Weimarban, botrányos szerelmi viszonyok kontra belépés a papi rendbe, miközben mégis a koncentrált figyelem embere volt, s ha éppen művészet- és a modern zenei gesztusok népszerűsítésében, vagy a „hazára” fókuszált szándékban mérjük a nagyságot, akkor akár el is orozhatja a nagycenki politikai gondolkodótól a „legnagyobb magyar” címet.

Elkerülve azonban az élénk társadalmi vitát, aposztrofáljuk most csak a „messze legvirtuózabb magyarnak”.

Szerző: Prieger Zsolt
Illusztráció: Németh Gyula

A cikk eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/02. számában jelent meg.

Liszt a következőképp mesélte el tanítványának, Ilka Horowitz-Barnaynak a találkozását Beethovennel:

Legelőbb Ries egy rövidke darabját játszottam. Amikor befejeztem, Beethoven megkérdezte, vajon tudnék-e egy Bach-fúgát játszani. A Wohltem- periertes Klavier-ból választottam a c-moll fúgát. „S tudnád-e mindjárt transzponálni egy más hangnembe?” kérdezte tőlem Beethoven. Szerencsémre képes voltam rá. A záróakkord után felpillantottam. A nagy mester sötéten izzó tekintete fürkészően szegeződött reám. Ám hirtelen gyengéd mosoly suhant át borús vonásain, odajött hozzám, lehajolt, fejemre tette a kezét, s néhányszor megsimogatta a hajamat. „Ördögi fickó – suttogta –, egy igazi kis török”. Hirtelen felbátorodtam. „Játszhatom most valamit Öntől? – kérdeztem vakmerően. Beethoven mosolyogva bólintott. A C-dúr koncert első tételét játszottam. Amikor a végére értem, Beethoven mindkét kezével megragadott, homlokon csókolt, s nyájasan így szólt: „Eredj! Szerencsés csillagzat alatt születtél, mert sokaknak fogsz örömöt és boldogságot adni! Ennél nincs jobb, sem nemesebb!”

Alan Walker: Liszt Ferenc

A Red Bull Liszt Remix kezdeményezésén a Balkan Fanatik, a The Carbonfools, Szakos Krisztián és a Compact Disco mellett a PASO is feldolgozta Liszt Ferenc egyik művét.



Categories: Dalszerzőkről

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.