Több százezer dollár jogdíjról mondott le, csak a neve ne szerepeljen Dr. Luke mellett

Érdekes interjút adott Kelly Clarkson, aki az első, 2002-es American Idol győzteséből lett az egyik legnagyobb sztár. A Z100 rádiónak elmesélte, hogy 2009-ben a kiadója arra kényszerítette, hogy Dr. Luke-kal dolgozzon együtt; azzal fenyegették, hogy ha ezt nem teszi, „ráülnek” a lemezére.

Dr. Luke, vagyis Lukasz Gottwald korábban többek között Kelly Clarkson – és egyben az előző évtized – egyik meghatározó slágere, a Since U Been Gone társszerzője és társproducere volt Max Martin mellett. Ezzel együtt az énekesnő nem volt „a rajongója” (bár semmi olyasmi nem történt, amivel később Ke$ha vádolta a szerző-producert, vagyis szexuális vagy egyéb bántalmazás), olyannyira, hogy azt mondta: szívesen dolgozik bárkivel, csak vele ne.

Végül csak megszületett ez a bizonyos dal, és a My Life Would Suck Without You az első helyre jutott a Billboard Hot 100 listán (és persze megjelent az All I Ever Wanted lemez is). Mint most kiderült, Kelly Clarkson is belenyúlt az anyagba, mégpedig olyan mértékben, hogy felajánlották neki a társszerzőséget. Ő azonban nem akarta, hogy ott szerepeljen a neve Dr. Luke-é mellett, „inkább úgy akartam tenni, mintha az egész meg sem történt volna”; ráadásul a kimaradással egyértelmű üzenetet akart küldeni a vele dolgozó embereknek. Mint kiderült, elég drága üzenet volt ez: több százezer, talán több millió dollár jogdíjról mondott így le.

Kelly Clarkson elmondta azt is, hogy máskor is előfordult, hogy átírta a neki adott dalt, de ha úgy érezte, hogy az már eredeti formájában is nagyon jó volt, csak egy kicsit a saját képére formálta, akkor nem szokta kérni, hogy társszerző legyen, bár van, hogy megtehetné. „Ha megérdemlem a társszerzőséget, akkor kérni is szoktam” – mondta. Egyébként vannak (persze meg nem nevezett) sztárok, akik gyakorlatilag „lopnak” a szerzőktől azáltal, hogy érdemtelenül felvetetik magukat a szerzők közé, de Clarkson szerint ez nagyon hitvány dolog, „hiszen a szerzők ebből élnek”.

Kelly Clarkson korábban elég nagy port felvert vitába keveredett Clive Davis zeneipari legendával, amikor a tehetségkutató utáni pályája kezdete után nagyobb beleszólást akart a saját dalaiba, mire Davis a nyilvánosság előtt is megüzente neki, hogy ő csak énekeljen. A zeneipari mogul még memoárjában is beszólt az énekesnőnek, aki mérges viszontválaszban korrigálta a tévedéseit, többek között azt, hogy elfelejtette megemlíteni, milyen sikereket értek el azok a dalok, amelyekben az énekesnő nem csak énekelt, hanem (társ)szerző is volt.

 



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.