Így kell a Spotify-on sikeres dalt írni – sztárszerzők árulják el a trükkjeiket

“Valami olyan spotify-os zene kéne” – mondta több zenész is egy igen sikeres dalszerzőnek a Pitchfork Hogyan változtatja meg a stream a popzenét című cikke szerint. Ez furán hangozhat, de csak azért, mert még mindig viszonylag új fejlemény, hogy a stream vált a legfontosabb formátummá. Közhely, hogy egyetlen hordozó sem “pusztán” hordozó, hanem befolyásolja a tartalmat is. Ez nyilvánvaló mondjuk az A és B oldalt zeneileg is elkülönítő albumoknál, és még inkább a kislemezek vagy CD-k terjedelmi korlátozásainál.

A Spotify annyiban különbözik ezektől, hogy ilyen “szigorú” korlátokat nem szab: elvben bármilyen zene elfér itt. Ugyanakkor minden számnak sokmillió másikkal kell versenyeznie a hallgató figyelméért, aki egyetlen kattintással át tud ugratni az adott playlist következő számára, vagy bárhova máshova. Egyre jobban körvonalazódik, hogy milyen dalszerzői és produceri eljárások, trükkök hatékonyak ebben a versenyben, és erről szól a Pitchfork cikke, amiben több, a Spotify-on nagy karriert befutott sláger szerzője, producere nyilatkozik.

A sikeres trükkök egyik csoportjának az a célja, hogy rögtön megragadja a figyelmet, és legalább fél percig fenntartsa – ugyanis innentől számít bele az adott lejátszás a hallgatottságba, illetve feltehetően a jogdíjba.

Az intrónak tehát igen hatásosnak kell lennie – ez kézenfekvő, de nem elég (nem húzható el fél percig); és érdemes legalább egy fogós témát minél hamarabb bedobni. A Pitchforknak nyilatkozó szerzők két stratégiát vázoltak a szám elejének felépítésére, amiket a Despacito két verziójával jól lehet illusztrálni: az eredeti változat lassabb fokozással próbálja behúzni a hallgatót (ez persze kockázatos megoldás is lehet); a remixverzió viszont az elején nagyon gyorsan bedobja a világsztár vendéget, Justin Biebert.

Általában sikeres trükk, ha az elején valami ismerős dologgal találkoznak a hallgatók, hiszen számos vizsgálat bizonyítja, hogy ami ismerősen hangzik, arról átlagban kevéssé kapcsolnak el a hallgatók (ezt a rádiók is számtalanszor emlegetik). Egy, a cikkben megszólaló szakember szerint “szégyentelen és egyben brilláns” megoldás az, amit Katy Perry legutóbbi dalában alkalmaztak: az első 30 másodperc nagy része igen erőteljesen megidéz egy korábbi Fatboy Slim-számot, és egyben (a dalban vendégszereplő) Nicki Minaj korábbi slágerét. Persze ez a trükk sem működik mindig; Selena Gomez Bad Liar című száma például a Talking Heads Psycho Killerjére utal, de ez – bár klasszikus – a legtöbb hallgató számára nem csengett eléggé ismerősen, nem is lett olyan sikeres, mint az énekesnő más, tutibbra menő dalai.

Persze nem lehet 30 másodperc után hátradőlni. Jellemzően hamarabb jönnek a refrének, mint korábban, és általában is rövidebbek lettek a dalok. A bridge gyakran eltűnik, vagy átadja a helyét egy nem nagyon durva, de azért erőteljesebb, a basszust hangsúlyozó “pop drop” résznek.

A szerzői-produceri trükkök másik csoportjának eredete az, hogy a legtöbb hallgató a Spotify-t általában fülhallgatón, vagy legalábbis a laptop hangszóróján (jobb esetben arra kötött külső hangszórón) hallgatja. Ez, és más fejlemények (pl. a közösségi oldalak hatalmas befolyása) az olyan számok felfutását hozta, amelyek azt az illúziót keltik a hallgatóban, hogy az énekessel személyes kapcsolatot létesítenek – hogy nekik szól a dal, vagyis nem például egy arénában együtt éneklő nagy közönségnek.

Ez a szövegekben is megjelenik, noha a személyes vallomás gyakran olyan általános, egyszerű történet formájában jelenik meg, amibe mindenki belehelyezkedhet. Valamint az éneklési stílusban: egyesek egyenesen a motyogáshoz hasonlítják sok mai, népszerű rapper stílusát; az énekesek is inkább halkak – ami amúgy a cikk szerint nagy önbizalmat követel az előadótól. A produceri munka is azt igyekszik elérni, hogy úgy szólaljon meg a dal, mintha az énekes közel lenne a hallgatóhoz.

A producerek általában is jól teszik, ha tekintetbe veszik, jellemzően milyen környezetben fog megszólalni a zene. Ricky Reed dalszerző-producer például kidolgozott egy módszert a “fantom basszus” hangzás létrehozására, hogy még a vacakabb hangszórókról hallgatva is úgy tűnjön, mintha komoly mélyek szólnának.

A Chainsmokers a stream kor egyik legsikeresebb zenekara. A dal vendégénekesnője, Rozes egyben szerző is, aki megszólal a Pitchfork cikkében

Kérdéses persze, hogy a popzenében tapasztalható változások közül melyik köszönhető közvetlenül a Spotify-nak, és mi olyan trend, ami egyszerűen azért jött, mert a korábbi már lecsengett. Így például a nagy EDM hullám után jött a lassabb, lágyabb, a cikkben “EDM-mentes EDM-ként” leírt tropical house. Továbbá a popzene “globalizálódása”, az együttműködések terjedése már korábban elindult, a közösségi oldalak térnyerése által is diktált trend, amire a stream szintén ráerősített.

Minden korban megvoltak a trenddiktálók és trendkövetők, no meg persze a kívülálló művészek – írja a Pitchfork. Csak éppen a rádiós slágerek szigorú előírásai szerint komponáló szerzők helyét manapság egyre inkább átveszik azok, akik már egy-egy népszerű Spotify-playlist kívánalmait veszik tekintetbe – és minden korábbinál részletesebb visszajelzéseket kapnak arról, hogy mi működik és mi nem. Egy szerző egyenesen így fogalmaz: “a Spotify megmondja, hogyan dolgozz”.

 



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: