A Spotify formalizálja a folyamatot, amivel a stream szolgáltató saját playlistjeire lehet számokat ajánlani (pitchelni) – adta hírül a Music Ally. A lehetőség kiadók számára lesz elérhető, és mindegyiknek meglesz a maga „kvótája”, vagyis valamilyen korlátja annak, hogy a globális, illetve a helyi playlistekre mennyi dalt küldhet megfontolásra. Ez a major kiadókra és a függetlenekre is vonatkozik, utóbbiak a Merlin nevű, a független kiadók digitális jelenlétével foglalkozó globális szervezeten keresztül kapják meg a hozzáférésüket a rendszerhez.
A Music Ally úgy tudja, hogy a rendszer kidolgozásában a stream szolgáltató és a kiadók is részt vettek. A folyamat nem volt zökkenőmentes, például egy időre a kiadók által összeállított playlistek jelentősen visszaszorultak a keresési találatokban, de ez aztán megoldódott.
A playlistek meghatározó szerepet játszhatnak egy-egy sikerében. Egy időben a magánszemélyek (kurátorok), illetve a kiadók által összeállított playlistek is jelentősek voltak, mostanában viszont leginkább a Spotify saját kurátorai által összerakott listák tudnak kiemelkedően nagy hatást gyakorolni. (A playlistek szerepéről adatokat is közöltünk ebben a cikkünkben.) Azonban sok kérdés merült már fel azzal kapcsolatban, hogyan lehet ezekre felkerülni. 2015-ben a Billboard közölt nagy cikket arról, hogy a payola (vagy „playola”) gyakorlata itt is megjelent, és komoly összegekbe kerülhet egy népszerű playlistre felkerülni – vagy legalább elérni, hogy a kurátor egyáltalán meghallgassa az adott számot. Ezt minden stream szolgáltató tagadta és tagadja máig. Mindenesetre a pitching folyamatát szabályozó fejlesztés legalább növeli az átláthatóságot – írja a Music Ally.
A playlistekre felkerülés módjairól két nemzetközi szakember beszélget majd a BuSH konferenciája keretében, november 16-án, csütörtökön.
További, Spotify-jal kapcsolatos hír, hogy a művészeknek, menedzsmenteknek szóló, valós időben frissülő statisztikákat immár egy mobil appon is el lehet érni. Egyelőre csak iOS-ra tölthető le a Spotify For Artists app, de hamarosan jön az Androidos változat.
Categories: Hírek