A Facebook hat országban azt teszteli, hogy mi történik, ha a hivatalos oldalak – mint amilyenek ugyebár a zenekari profilok is – posztjait egy külön helyen, a „Felfedező (Explore) hírfolyamban” jelenítik meg, és a felhasználók központi hírfolyamában kizárólag az ismerősök posztjai, valamint a fizetett hirdetések jelennek meg. Az ok az, hogy „az emberek azt mondták nekünk, hogy szeretnék könnyebben elkülöníteni a barátaik, családtagjaik posztjait, ezért teszteljük az elkülönített hírfolyamokat” – szól a hivatalos magyarázat a Guardian cikkében, ahol először lehetett olvasni a témáról.
Az első két napban az egyik tesztországban, Szlovákiában az újságok posztjai által elért felhasználók száma 60-80%-kal esett vissza. A Guardian cikkében megszólaló újságíró, Filip Struhárik egy külön posztban azt írta, hogy hogy a nagy, bejáratott szlovák híroldalak látogatottsága nem csökkent, mert olvasóik nem elsősorban a Facebookról érkeznek; a kis lapok viszont néhány nap alatt már megszenvedték a tesztet – ami a Facebook szerint hónapokig is tarthat, hiszen a felhasználóknak kell az idő, mire alkalmazkodnak a változásokhoz.
Nem kell azért nagyon aggódni azoknak, akik a Facebookon érik el a közönségük jó részét, legalábbis egyelőre. A Facebook tisztázó közleményt adott ki arról, hogy „ezt a tesztet jelenleg nem kívánjuk más országokra kiterjeszteni”. Hogy aztán mi lesz, a teszt eredményétől függ, vagyis attól, hogy a kísérleti országokban hogyan reagálnak a felhasználók, mit mondanak arról, hogy „érdemes-e külön helyet fenntartani a személyes és a publikus tartalmakra”.
Jelenleg a tesztországokon kívül az említett, nemrég bevezetett Felfedező hírfolyam (ami asztali gépeken itt található meg – nem annyira egyszerű felfedezni, ha az ember nem direkt keresi) olyan posztokból áll, amelyekről a Facebook algoritmusa azt feltételezi, hogy érdeklik az adott felhasználót, bár nem lájkolta az ezeket közlő oldalakat. (Ez nyilvánvalóan részben reakció az amerikai választások után nagyon felerősödött kritikákra, miszerint a közösségi oldal „buborékba” zárja az embereket, vagyis csak olyan hírekkel találkoznak, amelyek a politikai preferenciáiknak megfelelnek.)
Hogyan érintik ez a potenciális változás a zenét? A Music Ally szerint nem olyan mélyen, mint gondolnánk. Nem véletlen, hogy elsősorban a híroldalak elérésének visszaeséséről olvashatunk, illetve a BBC egyenesen úgy fogalmazott, hogy pánikot okozott a teszt. A zeneipar viszont előrébb tart abban, hogy alkalmazkodjon ahhoz, hogy a Facebook algoritmusának változatatásával oldal- és tartalomtípusokat tud naggyá tenni, aztán hónapok alatt megsemmisíteni. (Lásd például ezt az összefoglalót.)
„A zenei marketingben sokan már nem panaszkodnak erre, inkább azzal foglalkoznak, hogy a fizetett posztok célzott megjelenítését a lehető leghatékonyabbá tegyék” – írja a lap. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy egy olyan piacon, mint a magyar, ahol kevesebb a marketingre fordítható összeg (meg úgy általában a pénz), természetesen erősebb lehet a hatás.
Viszont fontos figyelmeztetés ez a teszt – írja a Music Ally -, hogy a jelenleg a minél több felhasználó elérésére leginkább alkalmas eszközök, nevezetesen az élő és a 360-os videók egyáltalán nem biztos, hogy sokáig megmaradnak ilyen biztos elérésgenerálónak. A tesztben például a videókat is „eldugták”, kivéve persze, ha fizettek a megjelenítésükért.
Arról, hogy hogyan és miért változtatják állandóan a Facebook algoritmusát, itt írtunk részletesen.
Categories: Hírek
Leave a Reply