Konferenciáznak a rendezvényszervezők és a jogkezelők is

Azt már feltehetőleg minden szakmabeli tudja, hogy november 15. és 17. között rendezik a második Budapest Showcase Hub konferenciát és régiós showcase fesztivált. (Legutóbb itt írtunk a programról.) Ennek ideje alatt két másik, egy-egy szakterületre koncentráló szakmai program is lesz.

A BuSH-hoz szorosabban kötődik az első Event Production Forum East (avagy EPFE), ahol rendezvényszervezéssel foglalkozó szakemberek találkoznak a régióból, hogy megbeszéljék közös problémáikat, megosszák egymással tudásukat. Az A38 Hajó kiállítótermében, november 17-én, pénteken tartott egynapos megbeszélés egyik célja a találkozás, kapcsolatépítés, és lesz konferenciaprogram is, biztonsági kérdésekről (nemcsak a sajtóban gyakran szereplő terrorveszélyről, hanem például a nem megfelelően felkészített személyzet okozta kockázatokról is); az éjszakai életről és ennek viszonyáról a politikához; a közép-kelet-európai térségben turnézásról. A témákat a résztvevők is aktívan alakíthatják.

A rendezvényre 200-tól 200 ezres közönségig várják a rendezvényszervezőket. A szervező Horváth Máté (DDW Music, New Beat), a támogatók: a holland, térelválasztó korlátokat forgalmazó Mojo Barriers, az NKA / Hangfoglaló Program, a BuSH és a Tixa. Az étel- és italfogyasztást is magában foglaló jegy ára 75 euro, az EPFE honlapja itt található, Facebook esemény itt.

Ha nem is nyilvános, de érdemes tudni, hogy a közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC – amelynek európai regionális irodája egyébként Budapesten, az Artisjus épületében található – szintén november közepén, 16-án és 17-én, Budapesten tartja a konferenciáját. Ennek az innováció a témája, vagyis az, hogy a közös jogkezelők hogyan tudják a lehető leghatékonyabban képviselni a szerzők jogait a változó digitális környezetben, amikor robbanásszerűen nő az adatok mennyisége, rengeteg induló szolgáltatás vár a jogosításra, és egyre nő az átláthatóság iránti igény is.

Kapcsolódó hír, hogy a BuSH önkéntesek jelentkezését várja, például a regisztrációban vagy a programok lebonyolításában lehet segíteni. Mint írják, a tavalyi önkéntesek közül többen már teljes állásban a zeneiparban dolgoznak.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.