A Dal+Szerző Playlist az Artisjus kétheti sorozata azoknak, akiket érdekel a magyar zene, de nem tudják követni napi szinten az újdonságokat. Bővebben itt írtuk le, mi ez. A Playlistek összegyűjtve itt találhatók meg; kérdéseket, észrevételeket erre az e-mail címre várunk.
Az eheti playlistek:
Ahogy korábban is, ismét bemutatjuk az egykori Cseh Tamás Program, tehát a Hangfoglaló Program által támogatott induló előadókat. Mint azt már feltehetősen sokan tudják, két-kétmillió forintot kapnak a kiválasztott zenekarok stúdiófelvételre, klipforgatásra, promóciós anyagok elkészítésére és egy kijelölt mentorral együttműködésre. Idén a korábbiaknál kevesebb, húsz előadót választott ki az NKA kuratóriuma, aminek munkáját egy 15 tagú zsűri segítette – a névsor a Hangfoglaló honlapján olvasható.
Aurevoir.
A 2015-ben alakult zenekar első EP-jének címe egyben önmeghatározás is: Ethno-beat. Vagyis a beatmozgalom és a táncházmozgalom volt rájuk legnagyobb hatással, de a viola da gamba révén régizenés hatások is kerülnek bulizós, nem egyszer kocsmazenés hatású dalaikba. Több tehetségkutatón is az élbolyba jutottak, és jártak már Erdélyben, a Felvidéken, Berlinben, Prágában, sőt, a shanghaji magyar pavilon megnyitóján is játszottak. A nyolctagú Aurevoir. felállása: két akusztikus gitár, basszusgitár, viola da gamba, hegedű, mandolin, tangóharmonika, dob – plusz alkalmilag még néhány hangszer (buzuki, szaxofon stb.), és többen is énekelnek.
Egy hosszabb lágy felvezetés után egy gyors fokozás, és egy nagy kiabálás jelzi, hogy most valami más jön: vidám, ugrálós kocsmafolk.
Zene és szöveg: Agócs Márton, Fejér Mihály Márk. ISWC kód: T-007.278.922-0
Radnóti Miklós versének feldolgozása a zenekar másik oldalát mutatja meg. Ezt mondták róla: „tettünk bele egy olyan közép részt/intermezzo-t, ami megbontja a dal „cukiságát”, sőt: már-már őrületbe csap át. S bár ez nem volt tudatos, de többen mondták, hogy mennyire örülnek annak, hogy a dal nem csak a már említett „cuki” oldalát jeleníti meg a szerelemnek.”
Zene: Agócs Márton, Fejér Mihály Márk, Fejér Simon Pál. Szöveg: Radnóti Miklós. ISWC kód: T-007.288.385-2
Ažur
https://www.youtube.com/watch?v=719Ol6V99Mc
Az öttagú, két lány + három fiú felállású, tavaly alakult Ažur „pesti alternatív rockzenekarnak” mondja magát, de könnyed zenéjükben nagy szerepet kap a szinti is, és rapbetétek is hallhatók számaikban. Ezekből egyelőre három jelent meg a YouTube-on (a stream szolgáltatóknál nem). Azt írják még magukról, hogy dalaikat „súlyos szerelmi csalódások ihlettlék. Ezekről nem is szabadna beszélni.”
A három dal közül a legslágeresebb, nem véletlenül ehhez forgattak videót is. Egyébként a Hangfoglaló Program díjátadásán is fellépett az Ažur, és ott is ezzel nyitottak.
Zene: Kőhegyi Bence, Bakos Zita, Miklós Dávid, Baka Rebeka Borbála, Bakos Attila. Szöveg: Baka Rebeka Borbála. ISWC kód: T-007.280.582-3
Ez pedig a legrockosabb daluk.
Zene: Kőhegyi Bence, Bakos Zita, Miklós Dávid, Baka Rebeka Borbála, Bakos Attila, Miklós Dávid. Szöveg: Lackfi János. ISWC kód: T-007.285.055-5
Papaver Cousins
A duó, amelynek mindkét tagja énekel és gitározik – és egyébként nem unokatestvérek: Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás – a folk és a blues hagyományából merít, visszanyúlva akár Bob Dylanig. Egyébként a két tag egy Tom Waits-lemez hallgatása közben döntött úgy, hogy együtt fognak zenélni. Egy EP-jük jelent meg, az élőben, egy kápolnában rögzített A Holy Night with Papaver Cousins, majd egy nagylemezük a Lone Waltz kiadó gondozásában, amit Zanzinger, Upor András és Duke Bluebeard alapított a folkos-bluesos akusztikus színtér fellendítésére. Angol nyelvű szövegeik kifejezetten mélyre hatolnak.
A lírai dal pozitív sorait beárnyékolja az, hogy egy meg nem született gyermekhez szólnak. Mint mondták: „valamelyik Kundera-könyvben volt egy jelenet, amikor egy anyuka kimegy a temetőbe és a gyereke sírjánál köszönetet mond, hogy az ő halála felszabadította annak bűnétől, hogy már egy rossz világba kellett megszületnie. Ennek a kegyetlensége és szépsége volt az, ami inspirálta a dalt.”
Zene és szöveg: Szendrey Nagy Olivér. ISWC kód: T-007.270.738-0
Hangzásában ez sem áll messze az előző számtól, de jóval emelkedettebb, reménytelibb.
Zene: Nagy Barnabás. Szöveg: Szendrey Nagy Olivér. ISWC kód: T-007.270.696-7
A Papaver Cousins dühösebb és bluesosabb oldalát mutatja meg ez az első single-ön megjelent, az idei Lack Of Lightness nagylemezen is megtalálható szám. A lemez „arról szól, ahogy megtanuljuk, hogy amit leszakítottunk, nem állítható helyre, nem lehet visszatenni oda és úgy, ahogyan találtuk. Mert ez épp úgy nem működik virágokkal, ahogy emberekkel sem. A könnyedség akkor veszik el, amikor az ember fájdalmas dolgokat tanul meg, amik aztán egy életre vele maradnak. Lehet, hogy ezt hívják felnőtté válásnak.” (A YouTube-on egyben hallható a kislemez másik számával.)
Zene : Nagy Barnabás, Szendrey Nagy Olivér. Szöveg: Szendrey Nagy Olivér. ISWC kód: T-007.249.099-3
Shaibo
https://www.youtube.com/watch?v=yOryWe4ixpE
A jazz a pophoz közeli oldalát és a soult keverő Shaibo zenekart 2015-ben alapította Szigeti Zsófi énekesnő, a konziban, illetve a Kőbányai Zenei Stúdióban megismert társaival (Cseh Péter – gitár, Nyitrai Péter -basszusgitár, Klausz Ádám – dob). Amikor rájöttek, hogy ezt komolyan kell csinálniuk, egy hét intenzív munkával összehozták első EP-jüket, a Corraliumot – erről itt mesélt Szigeti Zsófi.
Az együttes egyik lendületesebb dala, hosszabb gitárszólóval.
A dal regisztrációja folyamatban.
Az együttes lágyabb oldalát mutatja meg az EP első single-je, amiben a koncerteken is gyakran vendégeskedő Táborszky Bence (trombita, szárnykürt) játéka is hallható.
A dal regisztrációja folyamatban.
Freakin’ Disco
A név sejtetése ellenére ez valójában egy „techno jazz” vagy „psychojazz”, tehát „az elektronikus zene precizitását ötvözi a jazzes improvizációval”, és harmadik hatásként még az „űrzenét” is felsorolják, vagyis hosszan kibomló, elszálló számaik vannak. A négytagú zenekar 2013-ban alakult egy jól sikerült jam session után. Megnyerték a Szimpla Kert Lemming Program tehetségkutatóját, felléptek az Ozora fesztiválon is. Első albumuk, a National Jazz Fuckers a Budabeats netlabelnél jelent meg.
A végig húzós alap és az improvizáció együttélését nagyjából mindegyik számban meg lehet találni, ezt egyszerűen azért választottuk, mert egy jó minőségű, a Bánkitó Fesztiválon készült koncertfelvétel is van róla a YouTube-on. A lemezverzióban Jónás Vera vendégeskedik.
Zene: Komjáti Áron, Keresztes Gábor, Szabó Sipos Ágoston, Csizmás András. Szöveg: Keresztes Gábor. ISWC kód: T-007.270.168-8
Red Swamp
A Swamp néven alakult budapesti zenekarnak jól összerakott honlapja van részletes ismertetővel, de érdemes a facebookos önjellemzésüket is megnézni: „stoner sludge metal zenekar, a zenénkre a whisky, sör, fű és az élet volt hatással, na meg azok a gitárhangzások, amiktől azt mondod: ooooh.” Azért említenek néhány zenekarnevet is: Down, Lamb of God, Pantera, Crowbar, Clutch – utóbbi a budapesti koncertjére őket választotta előzenekarnak. A súlyos – ahogy gyakran mondják: „mocsári” – riffek meghatározta műfajokban zenélő Red Swamp még megalakulása évében megnyerte az A38 Talentométer tehetségkutatóját. Ebben az évben jelent meg első EP-jük, amelynek dalai felkerültek a 2016 őszén megjelent Tiszassippi című nagylemezre. Ennek különlegessége, hogy a metal műfaj nagyjaival dolgozó Jens Bogren maszterelte Svédországban.
A nagylemez címadó dala már az első EP-n is szerepet, ehhez készült az első klip is.
Zene: Bereczki Zoltán, Kovács Gergely Tamás, Giba Nándor, Szabó Sándor, Micskó Viktor. Szöveg: Kovács Gergely Tamás. ISWC kód: –
Az egyik szám, ami csak a nagylemezen jelent meg. A stoner/sludge mellett a ritmusközpontú groove metal stílusjegyei is megjelennek benne.
Zene: Bereczki Zoltán, Kovács Gergely Tamás, Giba Nándor, Micskó Viktor. Szöveg: Kovács Gergely Tamás. ISWC kód: T-007.270.589-5
A Playlist a YouTube-on:
és a Spotify-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply