Megjelent a 123 ország 239 jogkezelőjét tömörítő, együttesen 4 millió alkotót képviselő nemzetközi szervezet, a CISAC éves – vagyis a 2016-os adatokat feldolgozó – jelentése: itt található az összefoglaló, és letölthető a teljes 70 oldalas dokumentum is. A legfontosabb szám: 2015-höz képest 6%-kal emelkedett a globálisan beszedett jogdíj, 9,2 milliárd euróra. Az öt különböző repertoárból hagyományosan a zene a legnagyobb, 8 milliárd eurót tesz ki, és itt az átlagnál kicsit magasabb, 7%-os a növekedés. (A másik négy repertoár: audiovizuális, drámai, irodalmi és képzőművészeti.)
A legnagyobbat a digitális felhasználások után beszedett jogdíj emelkedett: 51%-kal. Az összesített növekedés jórészt ennek a megugrásnak köszönhető – másfelől viszont az összes jogdíjnak még mindig csak a 10,4%-át teszi ez ki. Az értékrés – vagy a jogkezelők szóhasználatában inkább értéktranszfer – a CISAC elnöke, Jean-Michel Jarre előszava szerint a legfontosabb prioritás most, és a törvényhozás segítségére van itt szükség.
Továbbra is a tévés-rádiós felhasználások után keletkezik a legtöbb jogdíj (42,8%), legalábbis globálisan nézve; Európában viszont 2016-ban először történt meg, hogy az élő- és háttérzenei felhasználások több jogdíjat termeltek (az összesen 4,2 milliárd euró zenei jogdíj 38,7%-a élő- és háttérzenés, 37,3%-a tévés és rádiós). Ennek az oka az, hogy míg a műsorszolgáltatók – többek között az online világba átvándorló reklámköltések miatt – igyekeznek leszorítani a jogdíjakat, addig az élőzenei szektor továbbra is megbízhatóan emelkedik. Mint a jelentés külön kiemeli, ezen a trenden még a terrortámadások sem változtattak.
Az elemzés rengeteg adatot közöl, így például az egy főre eső beszedett jogdíjat. Ebben Európa áll az élen a kontinensek között (fejenként átlag 5,79 euró jogdíjjal), de Svájcban fejenként ennek ötszörösét, 27,9 eurót szedtek be a közös jogkezelők. Ez inkább érdekesség, relevánsabb az az adat, ami az egyes országok gazdasági fejlettségét is tekintetbe veszi, vagyis az, hogy hogyan viszonyulnak a jogdíjak az adott ország GDP-jéhez. Ebben Magyarország áll az élen a GDP 0,055%-ával – az európai átlag 0,028%, a világátlag pedig 0,014%. A jelentés megjegyzi, hogy Közép-Kelet-Európa jogkezelői általában is kimagaslóan jól teljesítenek ezen a területen, „ami azt mutatja, hogy ebben az alrégióban az alkotók számára különösen fontos jövedelmi forrást jelentenek a jogdíjak”.
A magyar adatok a következőképpen néznek ki ezzel a nemzetközi és európai háttérrel összevetve: a digitális szektor 63,6%-kal több jogdíjat termelt, mint 2015-ben, ez tehát a nemzetközihez képest nagyobb növekedés – másfelől az összes jogdíjból a részesedése jóval alacsonyabb, mindössze 2%.
Az az új európai fejlemény, hogy az élő- és háttérzenei felhasználásból keletkező jogdíj meghaladta a rádiós-tévéset, Magyarországon nem újdonság: a médiapiac itt gyengébb más országoknál, míg a gépzenei jogdíjbeszedés különösen hatékony. A számok: élő- és gépzene: 4,4 milliárd forint, 3,6%-os növekedés. A válság óta 2016 volt az első év, amikor növekedett a jogosított vendéglátó üzletek száma, és ezek 85%-a már önkéntesen fizeti be a jogdíjakat.
A rádiós és tévés jogdíj tehát ennél alacsonyabb: 3,493 milliárd forint. Az érdekesség itt az, hogy úgy tudott növekedni 1%-kal az előző évihez képest, hogy pont ebben az évben szűnt meg a Class FM frekvenciahasználati joga. Erről részletesen itt írtunk. (Ezek az adatok csak a szerzői jogdíjakat mutatják, az előadói és kiadói jogdíjak nincsenek benne ezekben az összegekben.)
A magyar számok is mutatják, hogy hatalmas különbségek vannak országok, régiók között a trendekben és arányokban. A CISAC további érdekes elemzéseket közöl. Így például a tévés jogdíjak alakulásánál nagyon sokat számít, hogy egy-egy ország jogrendje hogyan szabályozza a jogdíjtarifákat; ha bevételarányosan, akkor ott rendszerint csökkent ez a jogdíj; ha évekre előre megállapított módon, akkor még nem mutatkozott meg ez a hatás.
Olyan trendekről is szól a jelentés, hogy például a fejlett piacokon az online vásárlás terjedése járulékos módon a nagy áruházláncok által fizetett háttérzenei jogdíjak csökkenését hozza magával. Több piacon emelkedik a nem jogdíjköteles háttérzene használata (természetesen ilyenkor maga a zene is „olcsóbb” lesz, tehát például slágerek biztosan nem fognak szólni egy ilyen étteremben vagy boltban) – ám vannak olyan országok, ahol a jogkezelőknek sikerült megfordítania a trendet, hatékonyan rábeszélve az üzleteket a repertoárjuk felhasználására.
Összességében a CISAC szerint a számok a jogkezelők hatékony munkájáról tanúskodnak, de van még tér a fejlődésre. Különösen igaz ez például Kínára: azzal együtt, hogy a sokáig a szerzői jogot gyakorlatilag semmibe vevő ország nemrég úgy döntött, hogy itt az ideje áttérni a törvényes útra, 2016-ban a több mint 2000 rádiós és tévéadó közül mindössze 105 fizetett jogdíjat. Afrikában némileg jobb a helyzet: a kontinensen 2680 rádió működik, közülük 1126 fizet jogdíjat.
Categories: Hírek