Nyáron nagy port vert fel a zeneiparban a Spotify-on néha milliós hallgatottságot összeszedő „nem létező művészek” ügye. A mögöttük álló svéd Epidemic Sound cég most mondta el, mi ez az egész.
Mint arról részletesen itt írtunk, nyáron került elő a több lapban csak „fake artists” néven emlegetett zeneszerzők ügye. Röviden arról van szó, hogy sehol máshol (Facebookon, Twitteren, egyéb zenei platformokon) semmilyen jelenléttel nem bíró, tehát a „valódi művészektől” ebben a tekintetben mindenképpen különböző előadók zenéi tűntek fel a Spotify-on, főleg a „funkcionális”, tehát mondjuk a fókuszálást, tanulást segítő, ellazító, nyugtató stb. zenéket gyűjtő playlisteken. Több lap újságírói – és a nekik nyilatkozó, név nélküli kiadók – azt gyanították, hogy a Spotify által megrendelt zenékről van szó, amiket azért favorizál népszerű playlistjein a stream szolgáltató, hogy így csökkentse a kiadóknak fizetendő összegeket – lévén ezekért, úgy gondolták, nem fizetnek jogdíjat, csak egy előre megállapodott összeget.
Aztán kiderült, hogy a legtöbb „nem létező művész” a svéd Epidemic Sound nevű, ún. production music céghez tartozik. Utóbbi a funkcionális zenét (tehát például filmek megfelelő jeleneteihez illeszthető, hangulatfestő darabokat) rendel meg és terjeszt. Az Epidemic Sound ezt nem tagadta, azt viszont igen, hogy a Spotify-jal bármilyen külön megállapodást kötöttek volna. A cég vezetője, Oscar Hoglund most adott részletes interjút a Music Ally-nak, ami nemcsak a Spotify-botrányra vet új fényt, hanem ezen túlmenően is igen érdekes. (Egyébként nyáron azért nem szólaltak meg hosszabban az ügyben, mert a svédek júliusban és augusztusban nem dolgoznak…)
Hoglund ismertette a cég történetét. Az induláskor, 2009-ben elsősorban a tévéknek eladott zenékre koncentráltak, később jelentek meg a digitális világban. Elsősorban a több professzionális videócsatornát összefogó ún. multi-channel networköknek (MCN) licencelik a zenéket. Ezeknek immár nagy része (kb. 85%-a) szerződést kötött az Epidemickel, jelenleg 3-400 ezer youtuber használja az cég zenéit. Havonta a YouTube-on és a Facebookon összesen 20 milliárd lejátszást szednek össze olyan videók, amikben az ő számaik szerepelnek.
Ez a szám az Epidemic katalógusából a 3,1 millió követővel bíró Aphmau gamer csatorna „hivatalos himnusza”
Hoglund továbbra is állítja, hogy semmilyen különleges szerződés nem köti őket a Spotify-hoz. Egyszer csak eszükbe jutott, hogy ha ilyen népszerűek a zenéik, akkor talán felkerülhetnének a stream szolgáltatókhoz is, és egyszerűen a Spotify volt az első, aki válaszolt a megkeresésükre. Viszont nincs olyan, hogy a Spotify bármit is „megrendelne” tőlük, vagy a számaik előnyt élveznének a playlisteken: „ugyanúgy pitcheljük őket, mint bármelyik kiadó, és soha nem tudjuk előre, hogy egy kurátor kiválasztja-e valamelyiket.” Egyébként már Koreában is megállapodtak egy helyi szolgáltatóval, és jövőre 5-10 újabb ilyen szerződést kötnek majd.
Az Epidemic továbbra is sértőnek tartja a „fake” megnevezést. Egyszerűen azért nincs a zenészeknek nyomuk az online világban, mert mondjuk az elmúlt tíz évben velük dolgoztak production music típusú zenéken. Hoglund szerint sok félreértés abból származott, hogy nem volt rajta ezeken a zenéken „egy kiadó pecsétje”, és ez gyanús. Pedig ugyanaz a céljuk, mint a kiadóknak: megfizetni a művészeket – csak éppen ezt másként csinálják. Nem panaszkodnak a value gap miatt (bár szerintük is probléma), hanem proaktívan kitaláltak egy megoldást, ami a legújabb technológiai vívmányokat kihasználva kielégít egy létező igényt, és új pénzeket von be a rendszerbe.
Több konkrét összeg is megjelenik az interjúban. Egy megrendelt számért 1500-2000 fontot (525-700 ezer forintot) fizetnek. Az, hogy ezután 100%-ban az Epidemicnél vannak a jogok, azt jelenti, hogy további pénzt már nem kap a művész, ha megjelenik egy zenéje egy videóban. A stream bevételeken viszont 50-50%-ban osztoznak, mégpedig felső összeghatár nélkül. „Sok olyan zenészünk van, aki rendszeresen havi ötszámjegyű összeget keres velünk”, mármint fontban (a legkisebb ötszámjegyű összeg, a 10 ezer font 3,5 millió forintnak felel meg). Vagyis Hoglund elutasítja a vádat, hogy a cége – illetve általában a production music mint jelenség, valamint a 100%-os jogátadás – a zene „leértékelése” volna.
Néhány ajánlat az Epidemic katalógusából
Érdekes része az interjúnak az is, hogy mi volt az a három ok, amiért az Epidemic ki akart lépni a B2B (vagyis business-to-business) világból, tehát nemcsak üzleti szereplőknek, tévéknek, MCN-eknek eladni a zenét, hanem közvetlenül a hallgatókhoz is eljuttatni egy stream platformon. Egyrészt segíteni akartak a művészeiknek, hogy több hallgatót érjenek el, több pénzt keressenek, és bizonyos esetekben akár saját jogú művészként is a világ elé lépjenek.
Másrészt a zenéket felhasználó videók alatt sok olyan komment jelent meg, hogy „nagyon tetszik ez a szám, miért nem lehet sehol megtalálni”. Olyan nagynak tűnt a fogyasztói igény, hogy kezdeti ellenállást feladva végül úgy döntöttek, tesznek egy próbát. Harmadrészt a „hangulat” playlistekben meglátták a lehetőséget, vagyis azt, hogy ezeken az eredetileg tévéknek, youtubereknek készített zenék jól szerepelhetnének. Az első adag feltöltött számuk sikerei pedig megerősítették ezt a sejtésüket.
A Blogilates YouTube-csatorna az Epidemic zenéit nemcsak videóiban használja, hanem egy külön, a brand neve alatt futó playlistet is készített belőlük
Categories: Hírek
Leave a Reply