Hat dalszerző és énekes vett részt Nashville-ben egy intenzív, 12 napos dalszerző kurzuson Desmond Child vezetésével. Kozma Kata, Szeder-Szabó Krisztina, Myra Monoka, Sebestyén Áron a Nemzeti Kulturális Alap (az azóta átnevezett Cseh Tamás Program) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával utazott Amerikába a Music Export Budapest szervezésében. Romhányi Áron (Music Export Budapest) és Vastag Csaba önköltségen utazott.
A Dal+Szerzőnek Kozma Kata, Myra Monoka, Romhányi Áron és Sebestyén Áron számolt be az útról. Az idő nagy részét dalírással töltötték, Desmond Child és két társa, JC Monterrosa és Void Striker vezetésével; két dal született, és ha nem is készült még el teljesen, de a munka háromnegyedével már megvoltak. Meglátogatták a legendás nashville-i stúdiót, a Sound Emporiumot, betekinthettek a TNT nevű helyi country-zenekar felvételeinek készítésébe, és több sikeres dalszerző előadást tartott nekik.
Perfekcionizmus
A résztevők egyöntetűen nagyon hasznosnak ítélték a kurzust. Mint mondták, a szakmai részek mellett az is nagy hatással volt rájuk, hogy látták, milyen az amerikai munkamorál. „Mi itt azt hisszük, hogy keményen dolgozunk, ehhez képest Desmond Child, aki nyugodtan ülhetne a babérjain, egész nap pörög” – mondta Kozma Kata. A magyar származású dalszerző-producer rengeteg megbeszélésen vesz részt, de ideje legalább harmadát dalokkal tölti. Ha kell, akkor akár órákat is eltölt egyetlen sor csiszolgatásával.
„Realizáltuk, hogy mitől jobb egy világsláger egy átlagos dalnál: rengeteg időt töltenek vele, amíg minden a helyén lesz, és minden fölösleges sallangot eltávolítanak” – jellemezte a perfekcionista módszert Sebestyén Áron. Myra Monoka énekesként is megtapasztalta ezt a követelményt: Desmond Child egy-egy sort akár több órán át is újra meg újra felénekeltetett vele, főleg az (egyébként kitűnő) angoljának csiszolgatásával foglalkozott sokat. Mint mondta, lehet, hogy egy popdalban hallható angollal szemben ma már elnézőbb a közönség, mint régen volt, de ha például reklámba, filmbe szeretnék elhelyezni a számot, akkor ott a tökéletes kiejtés fontos tényező.
Közös munka
A magyar dalszerzők megtapasztalhatták, milyen sok előnnyel jár a kollektív munka (két négyes csoportban dolgoztak, Desmond Child és társai segítségével). Viszont – lapunk korábbi interjúalanyaival egybehangzóan – azt mondták, hogy ez itthon még ritkaság, bár a fiatalabb nemzedék jóval inkább hajlandó rá. A kollektív dalszerzés legfőbb előnye, hogy mindenki hozzáteszi azt, amiben ő a legjobb. Egy összeszokott csapatban lehet tudni, hogy kinek mi az erőssége, és így igazán jól lehet haladni a munkával.
Ennek több feltétele van. Egyrészt, mint Myra Monoka fogalmazott, „az egót ki kell vonni” a munkából, a közös célt kell szem előtt tartani. Másrészt nem szabad megítélni a többieket; a résztvevők szerint Magyarországon sokan talán azért félnek a közös munkától, nehogy kiderüljön, hogy valamiben nem igazán jók. Ezzel szemben a tapasztalat az, hogy néha a „lehet, hogy ez hülyeség” felvezetéssel előadott ötletekre csapnak le a többiek, és ezek szolgálnak mondjuk egy dal kiindulópontjául.
Szükség van arra, hogy senki ne akarja „leuralni” a többieket; másfelől pedig annak is bele kell férnie a közös ötletelésbe, hogy „ha valakinek nincs mondanivalója, akkor aznap ne mondjon semmit” – mondta Kozma Kata; lehet, hogy a következő napon ő lendíti majd előre a folyamatot. Mindehhez persze bizalom is kell; olyan légkör, amiben „nem az a ciki, ha hibázol, hanem ha nem mutatod meg az ötleteidet.”
A közös munka persze nemcsak az ötletek egyszerű válogatása és összegzése. A többiek külső nézőpontot hoznak be; figyelmeztethetnek arra, hogy ami a kitaláló számára logikusnak tűnik, abból még valami hiányzik, és ezt a láncszemet aztán talán egy harmadik teszi hozzá – hozott egy példát Myra Monoka.
A „sarkcsillag” módszer
A Nashville-i dalszerzők bemutatták az itt általában alkalmazott „sarkcsillag” („North Star”) módszert. Ez főleg a country műfajra jellemző (aminek köztudomásúan a város a központja – minden sarkon élőzene szól, és minden taxis amúgy dalokat is ír…), és nem feltétlenül általánosítható minden műfajra, ugyanakkor tanulságokkal szolgál azok számára is, akik nem egy-az-egyben akarják követni.
A lényeg az, hogy minden dal esetén tudni kell, hogy mi a lényege, mit akar elmondani a szerző; ez az a „mag”, amit nagyon röviden meg lehet fogalmazni (mint egy liftben két emelet között elmondott „elevator pitch”-et). Ez a „sarkcsillag”, amit mindennek követnie kell. A zenének is ezt a hangulatot kell kibontania, és minden sornak a történet kibontását kell szolgálnia – mondta Romhányi Áron. Az összes sornak hozzá kell tennie valamit az egészhez, és mindennek mindennel összefüggésben kell lennie.
A country erősen a történetmesélésre építő műfaj; ezt a történetet részletesen ki kell dolgozni még akkor is, ha nem fog aztán minden elem megjelenni ténylegesen a szövegben, de „így lesz valós a történet, ami aztán megfogja a hallgatót” – mondta Sebestyén Áron, aki szembeállította ezt a módszert a magyar slágerszövegekben sokszor megfigyelhető, indokolatlan ugrásokkal (pl. az első versszakban a parton vagyunk, a következőben egy buliban, és nem lehet tudni, hogy kerültünk oda).
Az így született dalok akár egy szál gitárral is működnek. Nem minden sláger ilyen; a popzene például lehet „lilább” is Kozma Kata szerint – bár ellenpéldának ott van az amúgy a countryból indult Taylor Swift, akinek „popos” korszakára is jellemző, hogy minden dala egy-egy történet.
A történetmesélés és a sallangok lehántása egyébként meglehetősen egyszerű dalokhoz vezet, de ez nem feltétlenül a mélység ellentéte. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor a legegyszerűbb dalból lesz igazán nagy sláger. Viszont a magyar szerzők számára ez gyakran cikinek számít.
Egy másik fontos jelmondat az „arról írj, amit ismersz” („write what you know”). Ez egy jól ismert közhely, azonban Kozma Kata elmondta, hogy ezt szem előtt tartva hazaérkezése után végre be tudott fejezni egy dalt, amivel már fél éve küzdött.
Hogyan írnak a slágerszerzők?
Két előadást is meghallgathattak: Victoria Shaw és Gary Burr mesélt nekik, akik többek között Christina Aguilera és Ricky Martin slágerét, a Nobody Wants To Be Lonely-t írták. A magyar szerzők, énekesek szerint ilyesmire itthon is szükség lenne: a befutott szerzők beszélhetnének saját dalaikról, hogyan szoktak írni, milyen módszereket használnak, mit tartanak fontosnak; vagy akár arról, milyen hibákba estek bele.
Fotók: Posztobányi Andor
Categories: Hírek
Leave a Reply