Január 1-től újabb alkotások válnak szabadon felhasználhatóvá

Az Európai Unióban hatályos szabályozás értelmében az év utolsó napján megszűnik minden olyan alkotás szerzői jogi védettsége, amelynek utolsó élő szerzője 70 évvel ezelőtt, azaz 1947-ben hunyt el. Így közkincsbe kerülnek a Robin Hood történetét is jegyző Evelyn Charles Vivian művei, valamint a Dr. Dolittle írója, Hugh Lofting alkotásai is. A magyar szerzők közül például Czóbel Minka és Orczy Emma munkássága lesz szabadon felhasználható az újévtől.

Mit jelent a védelmi idő?

A szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotóművészeti vagy képzőművészeti alkotásokat.

A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Az ezekből készült feldolgozások, átdolgozások azonban továbbra is mindaddig jogi oltalom alatt állnak, amíg az ezeket készítő szerzők halálától nem telik el a hetven év.

Magyar alkotók, akiknek a művei januártól közkincsbe kerülnek

Az Index.hu cikkében “a világon a legtöbbek által olvasott magyar íróként” bemutatott Orczy Emma művei is szabadon felhasználhatóak lesznek heteken belül. Orczy bárónő családjával Angliába emigrált és ott vívott ki népszerűséget. Több detektívkötet megírása után 1905-publikálták A Vörös Pimpernel című kalandregényét, mely egy saját maga által fogalmazott, 1903-as nagysikerű színpadi darab átírása. A mű népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy 1995-ben az USA-ban CD-re rögzítették a világirodalom kétezer olyan műalkotását, amelyet mindenkinek „ismernie kell”, és egyetlen magyar vonatkozású műként ez az alkotás került közéjük. Ezek után tizennégy egyéb nyelvre fordították le, majd több tucat mozi- és TV-film készült belőle. A mű fontos inspirációul szolgált a későbbi kalandtörténetek alkotásakor, így például Johnston McCulley Zorro nevű karakterének megteremtésekor is jelentős szerepet játszott.

Czóbel Minka a századfordulós magyar líra és szimbolizmus egyik első képviselője. Elsők közt alkalmazta itthon a szabadvers műfaját és tudatosan használta a francia dekadensek stílusát is, így a Nyugat című folyóirat és Ady Endre egyik legfontosabb előzményeként tartják számon. Anyanyelvi szinten beszélt angolul, németül és franciául, költői munkássága mellett műfordítói életműve is említésre méltó. Ő fordította először itthon magyarra a szimbolista Verlaine verseit, magyarról németre ültette át Az ember tragédiáját, illetve angol nyelven jelentette meg Petőfi több költeményét is, mely fordítások most szintén kikerülnek a védettség alól.

Tábori Piroska, író, Rudnóy Teréz, író, Takách Béla, festő, építész valamint Vágó József, építész munkássága szintén közkincsbe kerül az újévtől.

Robin Hood és Dr. Dolittle megalkotói is hetven éve hunytak el

 Evelyn Charles Vivian – eredeti nevén Charles Henry Cannell – lapszerkesztőként és novellistaként vált ismertté Angliában. Leginkább fantáziatörténeteivel szerzett népszerűséget és főleg a felnőtt korosztálynak publikált, de valós ismertséget a fiatalabb korosztálynak szánt Robin Hood legenda lejegyzésével vívott ki magának.

Hugh Lofting állatok iránti gyermekkori rajongásból nőtte ki magát az angol író Dr. Dolittle című sorozata. A könyvek főhőse az állatok nyelvének elsajátításával igyekezett segíteni a bajbajutott egyedeken, mely történet aztán megfilmesítése révén vált világhírűvé.

További külföldi szerzők:

Arthur Machen, újságíró, novellista

Duncan Campbell Scott, író és költő

Hans Fallada, novellista

Tristan Bernard, drámaíró és novellista

Charles-Ferdinand Ramuz, író

Louis Leipoldt, költő

Wolfgang Borchert, író, költő

Luigi Russolo, zeneszerző, polihisztor

Pierre Bonnard, festő

Victor Horta, építész-tervező

 



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , , ,

1 hozzászólás

  1. Szerintem a P.Mobil Minden tegnap volt c.dala tökéletesen fogalmazza ezt a fajta megoldást .Ehhez remekül társul nemrég elhunyt édesapám munkássága aki a Szent István egyetem emeritusaként megjelentetett egy kiadványt :Múltunkban a Jövőnk címmel !!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: