Megjelent! Szabó Benedekkel, László Attilával, Milkovics Mátyással jelentkezik a Dal+Szerző magazin legújabb száma. Február elsején rendezzük meg az európai szinten is ritkaságnak számító Dalszerző Expót – a magazinban az előadók mellett a helyszínt és a programot is bemutatjuk.
„Igazából csak két dolog fontos: a sound meg a feeling”. Címlapunkon a 2017-es év Artisjus-díjasa, László Attila. Tudatosan épített művészi pálya, zenei érzékenység és szuverenitás jellemzik. Úgy tartja, egy zeneszerző a műveibe egyes pontokra belekódol bizonyos dolgokat, és ha ezek jól működnek, akkor tud lenni például katarzis.
„Tudom, hogy ez sokaknál fordítva működik, frontembernek lenni nagyon fárasztó, és én azt szeretném most, ha zenészként hozzá tudnám tenni a magamét, míg más elviszi helyettem a bulit”. A Szabó Benedek és a Galaxisok roppant kedves filmben örökítette meg a Focipályákon sétálsz át éjszaka lemezükhöz kapcsolódó turnét. Aztán a főhős úgy döntött, rövid időre pihenteti a zenekart, hogy másik formációjára koncentráljon. Interjúnkban egy érdekes és meglepően őszinte utazásra indultunk Szabó Benedek univerzumába.
„Sok mindennel kell foglalkoznod, hogy ki tudd fejezni magad”. Milkovics Mátyással annak apropóján beszélgettünk, hogy idén jelenik meg a NEO hatodik nagylemeze. Ő emellett rengeteg más zenei projektben részt vesz, ezekről is mesélt a Dal+Szerzőnek.
A mű egyéséghez tartozik az a környezet, amelyben a befogadó értelmezni tudja. A 2000-es évek elején a radikális hangvételű Pannon Rádióban előadók tucatjai akarták letiltani dalaik játszását. A Jogi Esetek rovatunkban ezúttal ezt a kérdést vizsgáltuk meg közelebbről egy New York-i, képzőművészeti példán keresztül.
A magazin teljes tartalma elérhető már online is. (Érdemes a teljes képernyős nézetre váltani a jobb olvashatóságért.)
Categories: Hírek
Leave a Reply