Nagy lépést tett előre a dalok adatait gyűjtő, a szerzők életét megkönnyítő Auddly

A hamarosan a Dalszerző Expóra érkező, ott a nyitó előadást tartó Niclas Molinder Max Martinnal és az ABBA-tag Björn Ulvaeusszal közösen alapította az Auddly-t. Mint arról a Molinder a Recorderen megjelent interjúban részletesen beszélt, az okostelefonos app, illetve a fejlesztő startup abból a felismerésből jött létre, hogy ugyan nincs is szükség sok információra egy szerzemény azonosításához – cím, szerzők, százalékok -, valójában nagyon nehéz ezeket összegyűjteni. Ezek hiányában viszont nem lehet megfelelően kifizetni a szerzőket. Az Auddly célja az, hogy könnyen kezelhető, az egész zeneiparban használható eszközt adjon a szerzők kezébe.

Auddly Niclas Bjorn Max

Utóbbi cél, vagyis a zeneipari standarddá válás irányába tett most nagy előrelépést a svéd cég. Eddig jogkezelőkkel (a brit PRS for Musickal és az amerikai ASCAP-pal és a svéd STIM-mel) volt együttműködési megállapodásuk, most aláírták az első szerződésüket egy zeneműkiadóval, mégpedig az egyik legnagyobbal: a Universal Music Publishing Grouppal. Mint Niclas Molinder a Billboardnak elmondta, akkor igazán hasznos a program, ha sokan használják (például egy közös dalnál akkor működhet az adatgyűjtés, ha minden, az alkotásban részt vevő szerző regisztrálva van), így a UPMG-vel indított együttműködés nagyon komoly lépés a cég számára. Mint az Auddly Facebook-oldaláról kiderül, az app használatát fokozatosan vezetik be az UPMG szerzői és az adminisztráció, valamint az A&R számára.

Az app – aminek „reklámarca” nem annyira az inkább a háttérben dolgozó, bár rendkívül sokoldalú Niclas Molinder, hanem a legsikeresebb mai szerző-producer, Max Martin – egy nemrég bevezetett újításnak köszönhetően nemcsak az éppen születő, hanem a már elkészült szerzemények adatainak a gyűjtésére is alkalmas, valamint arra is, hogy a szerző követhesse, hogy melyik dala éppen milyen fázisban van, vagy éppen arra, hogy a dalszöveg éppen születő sorait rögtön megossza a szerzőtársakkal.

Niclas Molinder február 1-én, 10 órától tartja a Dalszerző Expo nyitóelőadását Miért csináljuk, amit csinálunk? címmel – részletesen lásd a DEX programjában. Az általa alapított Songwriting Camps budapesti dalszerző tábora pedig február 2-án kezdődik.



Categories: Dalszerző Expo, Hírek

Tags: , , ,

1 reply

  1. Mint olvastam, ki kell szúrni azokat a videokat amellyek rossz akaratot, szélksőséges gondolatokat ad tovább. Ebben mindenki egyet ért. Ami még lényeges, ne másolatokat, na más ember tudását adja közre sajátjaként, ( Plágium), hanem az ő saját szellemi termékét.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .