A Bloomberg több, neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva írta meg, hogy a YouTube néhány kiválasztott zenésznek több százezer dolláros promóciós költségvetést biztosított – a megkötött szerződésben azonban szerepelt az a kitétel is, hogy nem kritizálhatják nyilvánosan a videómegosztót.
Ez az ún. non-disparagement agreement létező dolog az amerikai jogban: leginkább a peren kívüli megegyezésekben jelenik meg, illetve a vezető beosztások egy részénél a munkaszerződésben. A Bloomberg forrásai is arról beszéltek, hogy bár az üzleti világban ez megszokott, a zeneiparban nem szoktak vele találkozni. Egyikük azt nyilatkozta, hogy a megállapodás továbbmegy annál, hogy nem szabad kritikát megfogalmazni a videómegosztóról, bár ennél többet nem árult el. Másvalaki azt mondta, hogy a YouTube nagyon sok partneri szerződésbe belefoglalja ezt a kikötést a zenei világon kívül is, például az előfizetéses szolgáltatásuk exkluzív csatornáinak alkotói is aláírnak hasonlót.
A promóciós költségvetést a zenészek videók készítésére (klipekre, a színfalak mögé betekintést nyújtó videókra, dokumentumfilmekre), illetve plakátkampányokra fordították. Köztük volt például a népszerű, a Balaton Soundon is járt rapper, G-Eazy és egy Puerto Rico-i reggaeton zenész.
A Bloomberg azt írja, hogy a YouTube a legtöbb cégnél érzékenyebb arra, hogy a művészek mit mondanak róla a nyilvánosság előtt. Például a cég vezetőit nagyon kellemetlenül érintette a 2016-os, számos sztár által aláírt nyílt levél, amiről itt írtunk. Úgy gondolták, hogy a zenészek és a menedzserek valójában inkább a YouTube mellett vannak, és a sztárok (például Taylor Swift és Paul McCartney) csak a kiadójuk utasítására írták alá a levelet – utóbbiak tárgyalási taktikájának részeként.
A YouTube egyébként Remix munkacímen tervezi az új, esetleg a Google Play Musicot leváltó stream szolgáltatását, amit talán már idén márciusban elindítanak. A Bloomberg szerint ha ez megfelelő mennyiségű előfizetőt vonz, az elejét veheti a kiadók kritikáinak. Valószínűleg már ezt készíti elő, hogy bejelentették: összevonják az egyes zenészek különféle csatornáit – legyenek azok hivatalos Vevo-csatornák vagy rajongók által fenntartott, félig-meddig hivatalos csatornák – Official Artist Channels néven. Ezek a megkülönböztető jelzéssel ellátott csatornák „megöröklik” a feliratkozókat is.
Categories: Hírek
Leave a Reply