Lehetetlenség volna beszámolni a Dalszerző Expo (DEX) összes programjáról, már csak azért is, mert párhuzamosan több helyszínen is zajlottak az előadások, workshopok. Itt néhány olyan előadást, beszélgetést emelünk ki, amelyekben sok szó esett a dalírás zeneipari vetületéről. Az Artisjus Facebook-oldalán egyébként több videó is látható az eseményről, köztük Balázs Ádám a filmzeneszerzésről, Szakos Krisztián a “dalfaragásról” szóló előadásának hosszú részletei.

Hegyi György A Hét Főbűn című előadása ironikus köntösben arról szólt, hogy milyen “bűnöket” követnek el a szövegírókkal szemben a zeneszerzők. A vicceket lehántva alapvetően arról beszélt, hogy szerinte a dalnak a szöveggel együtt kell születnie, a nyelv muzikalitásából kell kiindulnia, tehát “fordítva ülik meg a lovat” azok a zeneszerzők, akik a kész dalhoz hívnak szövegírót. Még rosszabb esetben van már egy felénekelt halandzsás demó, amibe beleszeretett az énekes…

Hegyi György azt is elmesélte, hogy sokszor mondják neki azt, hogy ne várjon külön fizetséget a dalszövegírásért – de nem kell aggódnia, mert “majd a jogdíjak”. Mint mondta, két alkalom volt a pályáján, amikor tényleg komoly pénzt kapott jogdíjként, mindkettő gyerekzenés: egyrészt Bíró Eszter Állati zenés ABC című műsora (ami amúgy nagyon kemény munka volt, hiszen az ábécé minden betűjéhez kellett egy állatos szöveg), amit a zenekar rendesen, hosszan turnéztatott, rendesen adminisztrált (például művelődési házakban tartott) fizetős koncerteken. Halász Judit számára pedig két dalt írt, ezek közül a Banándal bekerült a koncertprogramba is, és ezután “minden korábbi dalánál szemmel láthatóbb jogdíjat” kapott. (A másik dal egyébként a Kikapcsolok mindent volt, amiről elárulta, hogy az eredeti szövegben szerepelt a “tablet” szó, de az énekesnő úgy gondolta, hogy ez nem illene hozzá.) Hozzá kell tenni, hogy Hegyi György többször hangsúlyozta, hogy megközelítését az is befolyásolja, hogy ő nem a szövegírásból él.

A zeneműkiadókat a Schubert Music Publishing magyar vezetője, Stiedl Gusztáv mutatta be. Informatív előadásában szinte többet beszélt arról, hogy mikor nem érdemes zeneműkiadóhoz szerződni, mint arról, hogy mikor igen. Mint mondta, ha valakinek a dalai jellemzően Magyarországon hangzanak el, és nem túl sok típusú felhasználást kell adminisztrálni (pl. jellemzően koncerten szólnak, vagy inkább rádióban, de élőben nem túl gyakran), akkor a jogkezelő minden segítséget megad a szerzőnek. (Hozzátette, hogy van olyan sikeres zenekar, akiknek nem volna szükségük zeneműkiadóra, de annyira utálják az adminisztrációt, hogy ezért mégis szerződtek velük.)

A sokrétű, például tévés, illetve külföldi felhasználások esetén már jól jöhet, ha van egy ehhez értő csapat. Utóbbi esetben olyan zeneműkiadót érdemes választani, aminek van nemzetközi hálózata, és külön csapata a “célországban”. “Egy ideális világban” erre sem lenne szükség, de sajnos nem ilyenben élünk. Stiedl Gusztáv a nevek említése nélkül elmondta, hogy egy magyar televíziónál előfordult, hogy a sorozatzene után első körben rendesen fizettek, amikor azonban egy másik csatornán műsorra tűzték az ismétlést, azután egy évi munkájába telt a zeneműkiadónak, mire elintézte, hogy kifizessék a jogdíjat. Mint fogalmazott: sajnos olyan is van, hogy egyes adókhoz zeneműkiadós szerződés nélkül be sem juthat egy szerző.

Másik eset, amikor jól jöhet egy publishing szerződés, ha finanszírozni kell egy projektet. Stiedl Gusztáv itt szembeállította a hangfelvétel-kiadókat, amelyek minél gyorsabban szeretnének profithoz jutni egy-egy megjelent zenéből, és saját cégét, ahol az a cél, hogy 8-10 év alatt térüljön meg a befektetés. Beszélt arról is, hogy sokféle szerződést lehet kötni, pl. 3-5 éves limitált idejűt, vagy olyan opciós szerződést, ami csak akkor biztosít részesedést a zeneműkiadónak (amit a törvény a jogdíj harmadában maximalizál), ha valami konkrét üzlet létrejön a segítségükkel. Kérdésünkre elmondta, hogy a Schubert szokott a nemzetközi hálózattal együttműködve külföldi együttműködésekre küldni magyar szerzőket, de nem csak olyanokat, akik hozzájuk szerződtek.

A zeneműkiadók egyik feladata, hogy dalokat helyezzenek reklámokban, filmekben, sorozatokban stb. Ezen dolgozik régiós szinten a – többek között a BuSH szervezőjeként is ismert – Eastaste is, csak ők inkább – egy publisherhez képest – középen vannak a szerzők és a megrendelők között. Az ügynökséget képviselő Salamon Gergely elmondta, hogy ők egy-egy dalra kötnek nem exkluzív szerződéseket, és nagyon fontos, hogy ezek jogai 100%-ban a szerződő(k)nél legyenek. A hangminta használata nem kizáró ok, de hátrány, hiszen ha nem is lehetetlen, de munkaigényes jogosítani. Ha viszont ez elmarad, akkor az egyetlen ilyen ügybe keveredő ügynökség kiírja magát a piacról. A katalógust a régió zenéjét folyamatosan figyelő kurátorok állítják össze, de lehet náluk jelentkezni is. Csak olyan zenékre kötnek szerződést, amikről úgy látják, hogy az értékesíthető.

Salamon Gergely elmondta, hogy sok és sokféle tartalomba keresnek manapság zenéket: reklámok, filmek, sorozatok, online videók, videójátékok (utóbbiban a “főcímdalok” megfelelőinek, hiszen a játékmenethez igazodó zene egy külön műfaj – lásd e cikkünket). Csak Amerikában 500 eredeti sorozat futott a legutóbbi idényben, ez átlagban tíz-tíz epizóddal, részenként 8 dallal számolva 40 ezer (!) zeneszám; ráadásul a kelet-európai és ázsiai sorozatok is komoly lehetőséget rejtenek, az Eastaste is ezen a területen ért el eredményeket. Megnőtt az igény a tartalom iránt, viszont az egy-egy megbízással megkereshető összeg csökkent; Salamon Gergely szerint még az elsősorban reklámzeneírással foglalkozó szerzők számára is bizonytalan ez a jövedelem, mások számára inkább ma már fontos kiegészítő forrásként kell rá tekinteni. Ezen a területen versenyben vannak még a stock zenék, de egy nagyobb kampány nem használ ilyeneket, illetve egy jó stock zene már akár drágább is lehet, mint egy közép-kelet-európai feltörekvő zenekar dala. Az Eastaste olyan szerződést köt, hogy a bevételen 50%-a az övék, 50%-a a jogtulajdonosoké; mint Salamon Gergely mondta, a szolgáltatás, amit nyújtanak, költségigényes, viszont olyan, hogy a zenészeknek a szerződés megkötése után semmi más dolguk nincsen.

Niclas Molinder nyitó előadásában sok olyasmiről beszélt, amiről a Recorderen megjelent átfogó interjújában is szó volt. Beszélt ezen túl arról, hogy amikor pályáját kezdte, nem igazán tudta meggyőzni a családját, barátait arról, hogy a zenélés nemcsak hobbi, de pénzkereső szakma is lehet. Ma már könnyebb dolga van a szerzőknek, producereknek, legalábbis Svédországban, hiszen Max Martin az ország egyik leggazdagabb embere. A sokszor hangoztatott együttműködésről, kapcsolatépítésről elmondta, hogy érdemes mindenkivel kedvesnek lenni, mármint zeneipari szempontból is gyümölcsöző. Sokan csak a legfontosabb A&R-osokkal és a vezető zeneipari szakemberekkel keresték a kapcsolatotot, ő és társa, Joacim Persson viszont nagyon sok mindenkivel együtt dolgozott, akik ma már nagy cégek vezetői – vagyis az emberi kedvesség aztán szakmailag is kifizetődött. Nem szabad azt várni, hogy egy új ismeretség rögtön meghozza majd a gyümölcsét, hanem hosszú távon kell gondolkodni.

Fotók: Hámori Zsófia és Kerepeczki Anna (Artisjus)

Categories: Dalszerző Expo, Hírek

Tags: dalszöveg, dalszövegíró, dalszerző, dalszerző expo, dex, Eastaste, hegyi györgy, Niclas Molinder, reklám, Schubert Music Publishing, sorozat, zeneműkiadó