A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.
Az eheti playlistek meghallgathatók itt:
Ahogyan tavaly, úgy idén is bemutatjuk a Artisjus-díjas szerzőket. A díjról, a díjazottak kiválasztásáról bővebben itt lehet olvasni. A komolyzenei díjakhoz (Az Év Komolyzenei Műve: Jeney Zoltán: Aus tiefer Not; Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Brandenburg Ádám) sajnos nem tudunk online meghallgatható zenét mutatni.
Először is a díjazottakat (köztük nem csak a zenei, hanem az irodalmi szerzők) bemutató videók:
Most pedig jöjjenek a könnyűzenei díjazottak:
Závodi Gábor
„A pop-rockzene szinte minden generációjában feltűnik néhány kivételes muzsikus, akinek munkássága, szakmai képzettsége rányomja bélyegét környezetére. Ezek azok a muzsikusok, akik szerzőségük mellett széles skálán foglalkoznak a zene egyéb területeivel is, kiválóan hangszerelnek, követik a fejlődés irányát és remekül eligazodnak a felvételi technikában, a stúdiók világában. DÍjazottunk is ezek közül a komponisták közül való” – olvasható Malek Miklós laudációjában. Idézi Koncz Zsuzsát is, akivel 1999-ben kezdett együtt dolgozni, és 2017-es Vadvilág című lemezére több dalt is írt Závodi Gábor: „empatikus szerző, mert dalai az előadó személyi adottságait is kitűnően kiaknázzák. A magyar pop-rockzene egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb szerzője.” (Ő látható nyitóképünkön, a díjátadón Hámori Zsófia és Kerepeczki Anna fotózott.)
Viki és a Flört: Rock and Roll Ride
Életrajza „első profi zenekarának” nevezi a Viki és a Flörtöt, amiben Vincze Viktória énekelt. A zenekar ígéretesen indult, 1987-ben első magyar előadóként felléptek a Midemen, illetve megjárták Tokiót, Los Angelest, Las Vegast, végül azonban a nagy áttörés elmaradt. A glam rockos zenekartól azt a felvételt választottuk, amiről van egy korabeli (talán Híradó-)részlet is a YouTube-on, ahogy a Midemen előadják, illetve Závodi Gábor nagyszabású, 50 Hang című 2014-es születésnapi koncertjének felvételében is meghallgatható. „A Flörtnek nagyon sokat köszönhetek: egyebek között a külföldi utazásokat, illetve a basszusgitáros Siklós Gyuri által kerültem be a stúdiók világába, az LGM stúdióba, ahol megtanultam a hangfelvétel készítését” – mesélte Závodi Gábor egy életműinterjúban. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene: Pacsó Pál, Vincze Viktória. Szöveg: Siklós György, Verrasztó Lajos, Vincze Tamás, Závodi Gábor. ISWC kód: T-007.136.979-3
Demjén Ferenc: Kinőtt a szárnyunk
Demjén Ferenc honlapján olvasható életrajzában Závodi Gábor ezt mondja: „A kedvenc Rózsinak írt dalom a Kinőtt a szárnyunk, talán azért, mert ez volt az első. Köszönöm a sorsnak, hogy vele dolgozhatok.” Ugyanitt megtalálható, hogy ki mindenkivel zenélt együtt – olyan hosszú a lista, hogy ide nem másoljuk be… (A Spotify katalógusában nem található meg, a Deezerében igen.)
Zene: Závodi Gábor. Szöveg: Demjén Ferenc. ISWC kód: T-007.138.733-1
Závodi Gábor: Élj vele boldogan
Závodi Gábor sokoldalúságának bizonyítékai filmes munkái is. Ezek közül talán a Csinibaba hangszerelései aratták a legnagyobb sikert, visszahozva a köztudatba a filmben megidézett korszakot. Az egyik legnagyobb sikert ez a dal aratta, amit eredetileg Mátrai Zsuzsa adott elő; itt Závodi Gábor maga énekli. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene: Fülöp Kálmán, Majláth Júlia. Szöveg: Fülöp Kálmán, Majláth Júlia. ISWC kód: T-007.000.288-8
Koncz Zsuzsa: Sírva vigad a magyar
Mivel Závodi Gábor idén kapta meg az év könnyűzeneszerzője Artisjus-díjat, kihagyhatatlan ez a 2017-es, fent már említett lemez. A Sírva vigad a magyar egy nagy összegző dal az elmúlt jópár év magyar közéletéről-történelméről, amiben a konkrét események helyett inkább az általánosabb megállapítások a fontosak.
Zene, szöveg: Závodi Gábor. ISWC kód: T-007.272.822-3
Tariska Szabolcs
Az év szövegírója, aki – mind Czutor Zoltán laudációja, mind saját köszönőbeszéde szerint – amolyan „kis életműdíjként” kapta az elismerést, az ezredforduló utáni magyar zene egyik legsajátosabb, rögtön felismerhető világú alkotója. Az Amorf Ördögökkel indult – akkor még a színpadon is ott volt -, az abból kialakult Péterfy Bori & Love Band slágereivel szerzett országos ismertséget, majd egyre többen kértek tőle szövegeket, köztük a Magashegyi Underground, akiket itt mutattunk be.
Amorf Ördögök: Betyár a Holdon
Az első Amorf Ödögök-album címadó dala, amelyből rögtön látni Tariska szövegírói világának jellegzetességeit: szokatlan, régies és/vagy népies hangzású szavak (kelengye), kulturális utalások (Verona, Rómeó és Júlia) mai jelenségekkel találkoznak. A refrén pedig – „a két remixkirály, Bartók és Kodály” – azonnal megragadó mém.
Zene: Tövisházi Ambrus. Szöveg: Tariska Szabolcs. ISWC kód: T-007.029.949-8
Tariska Szabolcsra elsősorban a (kissé homályos értelemben) „alternatív” zenekarok szövegírójaként szokás gondolni, de neki köszönhető ez a Zséda 2016-os Kémia című albumán hallható dal is. Aktuális, meglepő kép („szerelmünk színes gif”) és sokak számára valószínűleg egzotikusan hangzó zenei utalás („Cumbiás nyári éj” – a cumbia nevű karibi műfajról) egyaránt található a szövegben; a refrén „Hát mégis van a hol nem volt” sora igen frappáns, paradoxonnal is eljátszó sűrítés. A dal felkerült 2017. nyári rádiós toplistánkra, ősszel pedig javított is pozícióján: a 13. legtöbbet játszott magyar dal volt.
Zene: Tóth Zoltán, Nagy Dávid, Lotfi Begi. Szöveg: Tariska Szabolcs. ISWC kód: T-007.276.767-9
SuperStereo: Visz az út feat. Meszka
A Pétefy Bori & Love Band dobosaként vált ismerté Laskai Viktor, vagyis SuperStereo több dalának írta Tariska Szabolcs a szövegét, köztük az elmúlt évek egyik legnagyobb slágerének, a Bent a nevednek is (ez szerepelt az őt bemutató Playlisben; interjúnk pedig itt olvasható). A Visz az út legújabb, idei SuperStereo-szám Tariska-szöveggel (azóta megjelent egy Dér Heni-együttműködés, de más szövegíróval). Kifejezetten furcsa sorok hallhatók itt, főleg ahhoz képest, hogy elvileg ez egy nyári dance-sláger. Csak a motivációs szövegeket idéző refrén mondható távolról szokványosnak („Ha új csúcs kell, az benned van”), de a verzékben ilyenek szerepelnek, mint:”Teljes üresség, ennyi a cél” vagy „Csak pajzs az egyenes szív”.
Zene: Meszes Balázs, Laskai Viktor, Karányi Dániel. Szöveg: Tariska Szabolcs. ISWC kód: T-007.283.895-9
Péterfy Bori & Love Band: Aranykor
A Péterfy Bori & Love Bandet részletesen bemutattuk már itt, aztán itt is szerepeltek. Az idei Bori X albumra Tariska Szabolcs két szöveget írt, köztük a záró Aranykort.
Zene: Tövisházi Ambrus. Szöveg: Tariska Szabolcs. ISWC kód: T-007.291.764-6
Wolf Péter
Az Artisjus könnyűzenei alkotói életműdíját Wolf Péter kapta, aki „soha nem ragad meg egyetlen stílusnál. A magyar táncdal fénykorában ez a műfaj vonzotta és ragadta magával, ebben aratta első szerzői sikereit”; emellett elkezdett szimfonikus műveket is komponálni, tv- és filmzenéket írni, számtalan művet hangszerelt, dolgozott át (e minőségében még Isaac Sternnek is dolgozott). Az utóbbi két évtizedben „komolyabb” műfajok felé fordult – írja laudációjában Victor Máté, a „komolyabb” szót idézőjelbe téve, hiszen ezek a művek „dallamosak, ritmikusak, áttekinthetően formáltak – mondhatnánk, könnyűzene”.
Kovács Kati: Most kéne abbahagyni
Az említett táncdalos korszak egyik ikonikus dala, nemcsak Wolf Péter életművében, hanem általában véve is. De a Könnyű, mint az egyszeregy vagy az Elsöpri a szél is ezek közé tartozik. (A Deezeren nem található meg.)
Zene, szöveg: Kalmár Tibor, Wolf Péter. ISWC kód: T-007.005.516-1
Talán a legismertebb filmzene Wolf Pétertől. Több felvétele is ismert: az egyiken Wolf Péter akkor hétéves lánya, Wolf Kati énekel (ez szerepel a playlistben), a másikon Maros Gábor. (A Deezeren csak egy harmadik verzió található meg.)
Zene: Wolf Péter. Szöveg: Szenes Iván. ISWC kód: T-007.009.223-7
Ez pedig Wolf Kati első lemeze, az Áramlat (úgymint Wolf – Áramlat), amelynek zenéjét az – ekkor amúgy már főleg a „komolyabb” műfajokban alkotó – Wolf Péter jegyzi, és a szövegek egy részét is. 2009-ben jelent meg, vagyis még az X-Faktor-szereplés és a 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál előtt. A több műfajt is érintő lemez Játék című nyitó dala funky-pop.
Zene, szöveg: Wolf Péter. ISWC kód: T-007.056.053-0
Wolf Péter komolyzenei műveiből viszonylag kevés érhető el az interneten; az Utazás című több tételes mű viszont végighallgatható YouTube-csatornáján teljes egészében, valamint részletekben is. Ez a nyitó tétel, egy könnyedebb, franciás darab. (Többek között Magyarországra is eljut az utazás: az ötödik tétel a Bihar). Baráti Kristóf és a Budapesti Vonósok adja elő. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene: Wolf Péter. ISWC kód: T-007.017.964-4
Szeder-Szabó Krisztina
Ismét három fiatal alkotó kapott Junior Artisjus-díjat. Szeder-Szabó Krisztiánról Sebestyén Áron ezt írja laudációjában: „A zenei játékosság és sokszínűség éppúgy sajátja előadóként, mint dalszerzőként is. Szeder stílusa szókimondó, dalszövegei varázslatosak, megfogalmazzák azt, amit nem merünk magunktól mindig kimondani. Az utóbbi években független dalszerzőként is dolgozott más előadók dalain, társszerzőként és szövegíróként is kreatív, egyben nyitott az új nézőpontokra.”
A Szeder zenekar 2014-ben a Hab a tetején című lemezzel mutatkozott be, akusztikus, franciás könnyedségű, bájos dalokkal. Ezek közül a Reggeli dal aratta a legnagyobb sikert (a YouTube-on 777 ezres most a nézettsége), ami egyszerű sorokkal – köztük József Attila-idézetekkel – rajzolja meg a reggel toposzának egy igen pozitív változatát – és megjelenik benne a dalszerzés is: „Benn, a fejemben meg egy új dal születik már”.
Zene: Szeder-Szabó Krisztina. Szöveg: Lukácsházi Luca, Szeder-Szabó Krisztina. ISWC kód: T-007.177.306-2
A 2017-es Táncolj velem élet meglepő húzás volt a megváltozott felállású zenekartól: ha nem is 180 fokos a fordulat, de a gitárzenei (alternatív) hatások erősen megváltoztatták a hangzást. Mint Szeder-Szabó Krisztina mondta: „Szerintem egyre jobban kikristályosodik majd, hogy hova is lehet engem sorolni. Nagyon mainstream zenét sohasem szerettem volna játszani. Eddig az intellektuálisabb, idősebb közeg követett, most fiatalodott némileg a közönségem.” A lemezről a könnyed, a megszokos „fiúk nézegetik a lányokat” másik oldalát megmutató Feri feneke a legnagyobb sláger, több mint félmilliós nézettséggel.
Zene: Szabó Krisztina. Szöveg: Szabó Krisztina, Lukácsházi Luca. ISWC kód: T-007.267.389-2
Saját zenekara mellett Szeder-Szabó Krisztina másoknak is ír dalokat, ezt a rádióbarát módon retrós hangzású dalt a több slágert is jegyző Cserpes Laurának.
Zene: Heilig Tamás, Sebestyén Áron. Szöveg: Szabó Krisztina. ISWC kód: T-007.279.612-3
Margaret Island
A rovatunkban már többször is (először itt, aztán itt) szerepelt zenekarról Szakos Krisztián írt laudációt Junior-díjukhoz: „Dalaikban akusztikus popzenét elegyítenek népdalos elemekkel. Természetes, letisztult zenéjük újra bizonyítja, hogy a magyar közönség igényli a míves muzsikát, őket hallgatva elhisszük, hogy ez az egész számukra örömzenélés.”
Ez a legutóbbi klipes dal, amiből egy „Szabihíd” akusztikus verzió is található a YouTube-on.
Zene és szöveg: Bródy János. Feldolgozták: Törőcsik Kristóf, Lábas Viktória, Füstös Bálint. ISWC kód: T-007.002.334-5
Szendrői Csaba
Az Elefánt zenekart – amelynek a szintén Junior kategóriában díjazott Szendrői Csaba a frontembere és szövegírója – bemutattuk már itt, 2017-es, a kritikusok szerint az év legjobbjai közé tartozó Minden című albumukról pedig ebben a Playlistben szerepelt már két dal. „Modern, bátor és kompromisszummentes szövegei mélyek, megindítóak, mégis egyszerűséget hordoznak magukban. Csaba zsenialitása abban rejlik, hogy ironikus képeket használva azonnal a psziché legmélyebb bugyraiba rántja a hallgatót, aki emellett még szabadon el is döntheti, hogy gondolkodni akar, esetleg koncerten pogózva kántálni a tömeggel” – írja róla Jónás Vera.
Az eklektikus album nyitó dala erősen elektronikus, vendégszereplője az Akkezdet Phiaiból ismert Saiid.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Tóth János István
Az év magyarnótaszerzője Artisjus-díjjal elismert Tóth János István szerzeményeit többek között Zámbó Jimmy, Koós János, Poór Péter, Kovács Apollónia adta elő; kupléit olyan neves színészek énekelték, mint Tahi Tóth László, Pécsi Ildikó vagy Nyertes Zsuzsa. Ő maga is előadó, irodalmi műsoraival is bejárta az országot. (A Dalok.hu katalógusában József Attila, Radnóti Miklós és Arany János versei is megvannak az előadásában, de ezek online meghallgatható formában nem találhatók meg.)
Tóth János István legsikeresebb szerzeménye ez a karácsonyi dal – amelynek zenéjét és szövegét is ő írta. (A „sikert” itt a dal után járó jogdíjak alapján néztük, beleszámítanak tehát a legkülönfélébb felhasználások.) Zámbó Jimmy mellett Poór Péter is előadta.
Zene, szöveg: Tóth János István. ISWC kód: T-007.009.757-2
Horváth Pista: Szabolcs felé megy a vonat
A mulatós cigányzene kategóriájába tartozó szerzeményei közül ez az egyik legsikeresebb.
Zene: Tóth János István. Szöveg: ISWC kód: Somogyi Zsolt. T-007.009.756-1
Koós János: Zúg a fenyves a Hargitán
Szintén a legnépszerűbb szerzemények közé tartozik, és szintén sokan előadták a hazáját elhagyni kénytelen, de oda visszavágyó ember panaszát megfogalmazó dalt.
Zene, szöveg: Tóth János István. ISWC kód: T-007.009.758-3
A Playlist a YouTube-on:
és a Spotify-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply