Már évekkel ezelőtt felmerült az a kérdés, hogy a major kiadók azokból a bevételekből, amiket nyilvánvalóan a katalógusuk erőssége miatt tudtak megszerezni, de nem kapcsolódik közvetlenül valamilyen zenefelhasználáshoz, adnak-e a zenészeiknek. Például amikor 2015-ben kiszivárgott a Sony és a Spotify szerződése, kiderült, hogy a stream szolgáltató évente komoly előleget fizet, mégpedig olyan konstrukcióban, hogy az egész összeg akkor is a kiadónál marad, ha egyébként a lejátszott zenék után járó jogdíj összege nem érné ezt el. Ha esetleg ez történik, a túlfizetést tovább osztják-e a művészeknek; hiszen az ő zenéjüknek köszönhetik, hogy ki tudták alkudni ezt az összeget? – tették fel sokan a kérdést. Akkor mindhárom major kiadó azt nyilatkozta, hogy igen, ezek a bevételek eljutnak a zenészekhez.
Most, hogy végre tényleg tőzsdére lép a Spotify, a korábbinál élesebben merült fel nemcsak az a kérdés, hogy az az érték, amit a major kiadók Spotify-részvényei jelentenek, eljut-e a zenészekhez (a kiadók megismételték: igen); hanem az is, hogy a független kiadók részesülnek-e belőle. Utóbbiak érvelése a következő: a majorök piaci részesedésüket általában úgy számolják, hogy beleveszik az általuk birtokolt terjesztőcégek által terjesztett független kiadványokat is. (Mint arról itt írtunk, csak nemrég számolták ki a piaci részesedéseket úgy, hogy a jogtulajdonos, nem a terjesztő függetlenségét nézték. Így tekintve 2016-ban 38,4% volt a függetlenek összesített részesedése.)
Ebből következően legalábbis azoknak a függetleneknek járna a Spotify-részvények utáni bevételből, amelyek a majorök terjesztőinél szerződtek – márpedig nagyon sok ilyen van, hiszen a nagy kiadók az utóbbi években felvásárolták a legnagyobb disztribútorokat. A függetlenek azt ígérik, a pénzből a művészeik fognak részesülni a sok kiadó által aláírt 2014-es Fair Digital Deals Declaration értelmében.
A három major közül egyedül a Sony nyilatkozott úgy a Billboardnak, hogy utalnak majd a függetleneknek, most dolgoznak annak részletein, hogy mennyit és hogyan. A másik két major nem nyilatkozott, inkább „kerülgetik a kérdést” – fogalmaz a Billboard. A kampány élére a Worldwide Independent Network (WIN) szervezet állt, de például a BMG vezérigazgatója is nyilatkozott a témában. Szerinte „teljesen nyilvánvaló”, hogy a függetleneknek jár a részesedés, és ezt ki is fogják kényszeríteni. Ugyanakkor elismeri, hogy a részletek kidolgozása sok bonyolult kérdést rejt, például hogy milyen, melyik időszakban érvényes arányokat vegyenek tekintetbe stb.
Milyen összegről van szó? A Billboard említett cikke szerint úgy tudni (bár hivatalosan ezt senki nem erősítette meg), hogy a Universal és a Warner a Spotify-részvények 5%-át, a Sony 5,7%-át birtokolja. (Nem tudni, hogy az utóbbi cég jobb szerződést írt alá, vagy később vásárolt még be részvényeket – ezt eddig is meg lehetett tenni, csak nem a tőzsdén, hanem közvetlen megállapodásokkal.) Az általánosan elterjedt becslés az, hogy a Spotify értéke 19 milliárd dollár, bár a tőzsdére lépés általuk választott módja miatt itt az átlagosnál is nagyobb a bizonytalanság. Mindenesetre ezzel, valamint a piaci részesedésekkel, és ezen belül a majorök által terjesztett függetlenekre vonatkozó adatokkal számolva a Billboard azt hozza ki, hogy összesen a három major a függetleneknek 890 millió dollár körüli összeget adhatna át, ha belemennének ebbe.
A lap ugyanakkor több ellenérvet is felsorakoztat név nélkül nyilatkozó forrásoktól. Van, aki szerint az egész kérdésről még nincs is értelme beszélni, hiszen pénz majd csak akkor lesz, ha a kiadók a részvények eladása mellett döntenek, nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen áron. Van, aki azt mondja, hogy a majorök nem elsősorban a piaci részesedésük miatt vannak olyan erős tárgyalási pozícióban, hogy tulajdonrészt tudnak kérni a jogosításért, hanem leginkább az általuk képviselt katalógusokban lévő szupersztárok miatt, és hozzájuk képest az általuk terjesztett független katalógusok csak amolyan bónuszt jelentenek. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy sok esetben a szóban forgó terjesztők csak a független kiadók fizikai kiadványait terjesztik, és azok például a Merlinen keresztül jogosítják a digitális katalógusukat. Valamint az is elképzelhető, hogy bár erről a nyilvánosság nem tud, vannak olyan erős független kiadók, amelyek már a színfalak mögött kötöttek megállapodást a Spotify-jal arról, hogy részesüljenek a tőzsdére lépés hasznából.
Categories: Hírek