Jól meg lehet élni a sztárok stílusát másoló alapok gyártásából

A „type beat” egy ismert előadó (jellemzően rapper) stílusát nyíltan másoló alap, vagyis például egy „Drake type beat” olyan, amilyeneket a kanadai sztár szokott használni. Ezek piacát a Genius alapos cikke mutatja be.

A type beatek néhány éve már annyira bevettnek számítanak a műfajban, hogy top 10-es slágerek is készültek már ilyen alapokra – például a nyáron a Szigeten fellépő fiatal rapper, Desiigner 2016-os no. 1 slágere, a Panda is. Mi több, vannak sztárok, akik saját magukra rákeresnek, például A$AP Rocky egyik számához egy „A$AP Rocky type beat” kereséssel talált alapot.

Minden korábbinál könnyebb zenei alapokat gyártani, és minden korábbinál nagyobb a kereslet az ilyenekre – nyilvánvalóan az ezzel járó lehetőségek és egyben problémák (egyik) megoldása a type beat piac. Mint a gyakorlat védelmezői mondják a cikkben, mindig is megvolt az a jelenség, hogy trendeket, népszerű előadókat próbáltak másolni – mi több, mint a Genius írja, amikor Quincy Jones Michael Jacksonnal dolgozott, akkor „Michael Jackson-típusú alapokat” vitt neki. Az, hogy most már az elkészült alapokat nemcsak műfajok, alstílusok, hangulatok szerint címkézik fel, hanem sztárok neveit is hozzájuk kötik, csak egy jól bevált fogás arra, hogy minél többen találjanak rá az adott zenére (vagyis SEO, search engine optimization).

A type beatek jellemzően a Soundclick, a Beatstars és hasonló piactereken kaphatók, de a YouTube is tele van velük. A cikk szerint van néhány producer, akik egy bombaslágernek köszönhetően kikerültek erről a piacról, jó zeneműkiadói szerződéseket kaptak, de ez csak a kevés kivétel. Viszont sokan vannak olyanok, akiknek a nevét még az iparágon belül sem igazán ismerik, mégis 20-30, vagy akár 50 ezer dollárt is megkeresnek egy hónapban ilyen beatekkel (5-12 millió forint). És egyre több az olyan producer, akik ugyan kitörnek a névtelenségből egy vagy akár több slágerrel, mégis, tovább folytatják a type beatek gyártását.

Természetesen a gyakorlatnak sok a kritikusa is. Egyrészt sokan a kreativitás halálát látják benne: még csak meg sem próbálnak úgy tenni az ilyen producerek, mintha valami eredeti alkotás létrehozására törnének. Másrészt az egyre jobban telítődő piacon egyesek a többiek besározásával próbálnak előre jutni, ami a type beatek hírét még tovább rontja. Továbbá nyilvánvaló, hogy a kínálat növekedése lefelé szorítja az árakat, amik nyilván eleve jóval alacsonyabbak, mint egy megbízásra készült munkáké. Híres eset például, hogy az említett Panda alapját 200 dollárért vették a Menace nevű producertől. Ugyanakkor a rendszeresen kirakott újabb és újabb alapokkal azért egy tehetséges beatgyáros már összeszedheti a fenti komolyabb összegeket. Ráadásul, mint a Geniusnak nyilatkozó egyik producer mondja, valójában az alap legyártása még nem azonos a produceri munkával, hanem jó esetben ez csak a kiindulópont, ami aztán a közös munka során tovább alakul.

Akárhogy is, maguk a rapperek számára egyre természetesebb, hogy legalábbis pályájuk kezdetén (de mint láttuk, akár később is) ilyen alapokat vásárolnak. „A 25 év alattiak nem is ismerték azt a világot, amikor ezek még nem léteztek” – mondta az Audiomack stream oldal alapítója a Geniusnak.

E cikkel nagyjából egy időben jelent meg a Complexen az alapok lízingeléséről szóló írás. Ez azt jelenti, hogy – persze még alacsonyabb áron, 20-50, vagy akár 0,99 dollárért – a producer az alapot csak bizonyos korlátok között bocsátja a vásárló rendelkezésére: mondjuk például csak egy ideig lehet nyilvános az elkészült szám, vagy a letöltések számára szól a korlátozás. Itt a fenti kritikák mellett azt is fel lehet hozni a gyakorlat ellen, hogy a koncepcióból következik, hogy több előadó is ugyanazt az alapot fogja használni.

A cikkből kiderül, hogy az olcsóság mellett miért használ sok fiatal ilyen alapokat. „Megszokták, hogy mindent maguk csinálnak, közvetlen kapcsolatot tartanak a rajongókkal, és abban sem várják mástól a segítséget, hogy beateket találjanak maguknak” – mondja a lízingelés „feltalálója”, az említett Beatstars alapítója.

A Complex írásában szerepel egy producer, Curtiss King, aki többek között az akkoriban legnagyobb sztárnak számító Lil Wayne kiadójával dolgozott, és a hiphop egyik vezető magazinja, az XXL írt róla – csak éppen nem tudta megvenni az újságot, hiszen le volt égve, és a jól fizető munkáknál gyakran előfordul, hogy a producer csak az albummegjelenés után egy évvel kapja meg a pénzt. King aztán átált a beatek lízingelésére, és az első néhány hónapban annyi pénzt keresett, mint az azt megelőző tíz évben. Ma már saját oldala vanYouTube-csatornáján pedig rengeteg oktatóvideó található. Ma már nem is térne vissza a „normál” lemeziparba, a pénz mellett azért sem, mert elege lett az ebben kötelező kapcsolatépítésből, egész éjszakán át tartó stúdiózásokból és egyebekből, amikkel az az élet jár.



Categories: Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.