A YouTube zenei vezetője, Lyor Cohen – akiről itt írtunk – a Bloombergnek beszélt először a tervről, ami szerinte végre ki fogja békíteni a zeneipart: a YouTube-ot zenei szolgáltatásként használó felhasználókat több hirdetéssel fogják „kifüstölni”, egyben komoly marketingkampánnyal hirdetik majd az előfizetéses szolgáltatást, vagyis „frusztrálni és csábítani” fogják azokat, akik megengedhetik maguknak, hogy előfizessenek.
Erről az előfizetéses szolgáltatásról még mindig nem sokat tudni, bár az már kiszivárgott, hogy a kiadók a YouTube-bal 2017 végén megkötött szerződéseiben már van erről szó. Valószínűleg lesznek exkluzív, csak itt elérhető tartalmak (például a YouTube által finanszírozott videók, amikkel kapcsolatban volt már idén egy kisebb botrány), playlistek, teljes katalógusok. Azt még mindig nem tudni, hogyan fog ez kapcsolódni a YouTube Red előfizetéshez és a YouTube Music apphoz (egyik sem elérhető nálunk), illetve a Google Play Musichoz (ami viszont elérhető), sem azt, hogy mikor indul – csak azt, hogy már „Google-alkalmazottak ezrei használják”.
Lyor Cohen a „frusztrálás és csábítás” taktikájából az elsőről beszélt hosszabban a Bloombergnek. Mint mondta – illetve később a cég közleményben pontosította -, nem mindenkit fognak a korábbinál több reklámmal bombázni, csak azokat, akik úgy használják a YouTube-ot, mint egy előfizetéses zenei szolgáltatást. Vagyis például elindítanak egy playlistet, aztán passzívan, hosszú időn át csak hallgatják. „Nem leszel boldog, ha a Stairway To Heaven után közvetlenül kapsz a képedbe egy reklámot” – fogalmazott nagyon nyíltan Cohen.
A Bloomberg cikkében az is olvasható, hogy azokat célozzák majd ezzel és az előfizetés előnyeit bemutató ajánlatokkal, akik „megengedhetik maguknak az előfizetést”, de az nem derült ki, hogy itt az egyes felhasználókra lebontott becslésről van-e szó, vagy a gazdagabb piacokon jelenik-e majd csak meg ez a taktika. (Mint arról itt írtunk, komoly különbség van az egy-egy videólejátszás utáni reklámbevételben attól függően, hogy az egy gazdag vagy egy fejlődő ország felhasználójához kötődik.) Ha ez utóbbi, akkor kérdéses lehet, hogy Magyarország hova számít a Google szerint. Mindenesetre a Google Play Music előfizetést a cég eleinte a többi stream szolgáltatónál kicsit magasabb áron kínálta, aztán csökkentették a másokra is jellemző havi 1490 forintra.
Bár vannak a sajtóban, akik szerint elég furcsa egy cég vezető alkalmazottjától azt hallani, hogy frusztrálni akarják a felhasználókat, Lyor Cohen bízik a taktika sikerében. Azt is elárulta, hogy a cégnél meg kellett küzdenie a kollégáival, főnökeivel azért, hogy a YouTube „jó partnere legyen a zeneiparnak”. Szerinte ha bejön az előfizetéses szolgáltatásuk, akkor el fog hallgatni az a „zaj”, ami most a YouTube és az értékhézag körül van.
Egyébként az utóbbiról szóló gazdasági elemzésből kiderült, hogy a YouTube egyelőre kifejezetten kevés reklámot helyez el a videók elé, hiszen a közgazdasági célja nem pusztán a saját, hanem a teljes Google / Alphabet cégcsoport bevételeinek növelése, és ez utóbbi a felhasználói adatokkal olyan sokat nyer, hogy megéri a minél több felhasználó (tehát minél több adat) eléréséért cserébe lemondani némi reklámbevételről.
Lyor Cohen
Categories: Hírek
Leave a Reply