A Music Business Worldwide közölt szórakoztató és igen tanulságos portrét a londoni High Time zeneipari cégről és vezetőjéről, Carl Hitchbornról, aki nem is olyan rég még egy kis pékséget vezetett, amit a szülei indítottak. Amikor elhatározta, hogy belép a zeneiparba, a cikk szerint felesége azt mondta neki: „nem tudsz semmit erről az iparágról, és nem ismersz benne senkit”. Azonban ahogy Hitchborn egyre többet megismert a zeneipar működéséről, úgy erősödött benne a meggyőződés, hogy valójában „szó szerint senki nem tudja, mit csinál”, és ilyen őrült dolgot még nem látott életében.
Hitchborn a pékség működtetésének három aranyszabályát alkalmazta a zenében is: 1. legyen a terméked jobb, mint a többieké, 2. ne spórolj a beszállítókkal kötött szerződéseken, mert a lojalitásuk és motivációjuk bánja, 3. a marketinggel a legfontosabb, a termékeidre fogékony közönséget kell célozni.
Az ő nézőpontjából őrültségnek tűnik például az, hogy az előadóknak csak a kisebbsége termel nyereséget, és a kiadók ebből finanszírozzák a többieket. (Erről részletesen, jóval pozitívabb nézőpontból lásd e cikkünket. Arról, hogy az előadók mekkora hányada bizonyul jó befektetésnek, az IFPI is csak olyan becslést közölt, hogy „egyesek szerint 1:4, mások szerint 1:10” az anyagilag sikeresek és a befektetést vissza nem hozók aránya.) „Olyan ez, mintha a pékségben legyártanánk 25 különféle terméket, de csak egyet tudnánk eladni, a többit meg kidobnánk. Nagyon hamar csődbe menne az üzlet” – kommentálta ezt Hitchborn. Az, hogy a nem nyereséges előadók is „beragadnak” a szerződésbe, ráadásul etikailag is megkérdőjelezhető.
Szerinte az, hogy ennyi különböző céggel szerződik le egy-egy előadó (kiadó, zeneműkiadó, PR, booking, merch stb.) kizárólag az ügyvédek érdekét szolgálja, és megakadályozza a hatékony munkavégzést. Ugyanez van a hierarchizált major kiadóknál, ahol egy-egy komolyabb pénzügyi döntés annyi ideig tart, hogy mire megszületik, már késő. Ráadásul hiába sok a pénzük, a Hitchborn szerint legfontosabb tevékenységre így is keveset áldoznak, és azt is rosszul.
Ez pedig a közösségi média. Hitchborn 15 ezer font (5,4 millió forint) adósságba verte magát, hogy első, The Hunna nevű zenekarát befuttassa, és ennek jó részét a Facebookon költötte el egy hét alatt. A zenekar sikeres lett; csakúgy, mint a High Time második leszerződtetett előadója, a Coasts. A Hunna dalait 80 milliószor játszották le a Spotify-on, 300 ezernél több rajongójuk van a Facebookon, és 75 ezernél több koncertjegyet adtak el eddig. A két zenekar levelezőlistáira több mint százezren iratkoztak fel.
A Hunna első videója – pontosabban ennek rövid, a Facebookra felkerült változata, a teljes a YouTube-on található meg
Hitchborn szerint nincs nagy titok a közösségi médiás siker mögött: „nem valami titkos recept a lényeg, hanem az elkötelezettség, és az, hogy nagyon alaposan végiggondoljuk, hogy mire is vágynak a rajongóink”. Többek között minőségi tartalomra, az „itt és most” érzésére. Ezért a High Time teljes munkaidőben foglalkoztat fotósokat és videósokat. „A legtöbb kiadónál egy kezdő zenekarról lőnnek egy élő sorozatot, aztán ezeket a képeket használják egy teljes éven keresztül. Nem értik, milyen erős hatása van annak, ha azt mondhatod: ‘éppen most itt vagyunk, éppen ezt csináltuk’. Mi befektetünk a minőségi tartalomba, aztán abba, hogy ennek hatását felerősítsük. Ha a vacak tartalom hatását akarod felerősíteni, az eredmény vacak lesz.”
A Hunna minden koncertje után külön videó kerül fel a Facebookra
Ez nem azt jelenti, hogy ész nélkül önti a pénzt a kampányokba. Szerinte például a turnépromócióra jóval kevesebbet költenek úgy, hogy házon belül elintézik, mintha megbíznának egy nagy promótert, ami fölösleges újság- és rádiós hirdetésekre pazarolná a pénzt. „Mi viszont pontosan tudjuk, hogy kiket és hogyan kell megszólítani. Az így megspórolt pénzt pedig máshol, mondjuk úgy területek meghódítására költhetjük el.”
Fontos tanulság még, hogy Hitchborn szerint a zeneipari marketingesek gyakran azt szeretnék, ha megváltoznának a felhasználók alapvető szokásai. A Facebookon a videók túlnyomó többségét hang nélkül nézik – erre ők azt a kérdést teszik fel, hogy mégis hogy lehetne elérni, hogy felhangosítsák? „Meg akarják változtatni a felhasználói szokásokat a saját felfogásuk szerint, ez őrültség. Ha ez egy olyan platform, ahol az emberek csak nézik a videókat, és nem hallgatják, akkor a feladatod az, hogy áttereld őket egy olyan platformra, ahol meg kifejezetten zenét akarnak hallgatni: a Spotify-ra, Apple Musicra stb.”
Persze a „minőségi tartalomba” befektetés a zenénél kezdődik. „A pékségben dolgozva megtanultam, hogy a termék az első, és hogy a jó termék egyszerűen az, ami sok embernek kell” – nyilatkozta Hitchborn a Music Business Worldwide-nak. Ezért – vezető dalszerzők segítségével – először a dalt kell tökéletesre csiszolni, aztán a lehető legjobban megszólaló felvételt elkészíteni.
A cég tehát egyszerre végez számos feladatot: menedzsment, kiadás, zeneműkiadás, merch, branding, koncertszervezés. Ezzel együtt a szerződések igen egyszerűek: a nettó bevétel fele a művészeké, másik fele a High Time-é. A cég most éppen 13 főt foglalkoztat, ezek után nem meglepő, hogy egyikük sem a zeneiparból érkezett. A cég alapítója nagy reményekkel néz a jövőbe: „mindaz, amit utálok a zeneiparban, sosem fog megváltozni, ami nekem csak jó hír, mert mindig lesznek dolgok, amiket csak mi tudunk megtenni, mások nem”.
A High Time honlapja itt található; fogadnak egyébként demókat is.
Categories: Hírek
Leave a Reply