„Én nem szeretnék se a Kispál, se a Quimby lenni” – Szabó Benedek-interjú

A Szabó Benedek és a Galaxisok 2017 nyarán jelentette meg harmadik, a korábbiaktól merészen elrugaszkodó lemezét Focipályákon sétálsz át éjszaka címmel. Az ehhez kapcsolódó turnét egy roppant kedves filmben örökítették meg, majd miután elbúcsúztatták életük talán legsikeresebb nyarát, a főhős úgy döntött, rövid időre pihenteti a zenekart, hogy másik formációjára, a Zombie Girlfriendre koncentráljon. Interjúnkban egy érdekes és meglepően őszinte utazásra indultunk Szabó Benedek univerzumába.

D+SZ: Az első rólad fellelhető zenei lenyomat az interneten a Gyökkettő nevű zenekar. Mit kell tudni róla?
Szabó Benedek: A Gyökkettő egy 2006-tól 2011-ig létező zenekar volt, amivel sosem mozdultunk ki Bajáról, és utólag visszanézve zeneileg elég nagy katyvasz volt. Klasszikus magyar alterzenekarnak indult, aztán beszállt az öcsém. És mint minden, amit együtt csinálunk, ez is átment egy törzsi dobolásos, pszichedelikus valamibe. Minden, amit a Galaxisokkal elértem, azt kicsiben a Gyökkettővel már végigjártam régebben Baján. Bár a Gyökkettővel sosem léptünk ki a városból, olyan volt, mintha lokálisan világsztárok lettünk volna. Volt egy nagyobb rajongótáborunk, amely minden koncerten üvöltötte a szövegeinket. A Gyökkettő egy nagyon jó iskola volt, mert anélkül lehet, hogy egészen másképpen csináltam volna a Galaxisokat. Vagy egyáltalán nem is csináltam volna. De a Galaxisok legfőbb előképe talán még inkább a Műholdak, felhők, csillagok nevű formáció, aminek egy négyszámos EP-je is megjelent 2009-ben. Ez jóval inkább hasonlít arra, ami aztán a Galaxisok lett – és ami egy elfeledett projekt.

D+SZ: Következett a Zombie Girlfriend, ami már sokkal tudatosabb vállalkozásnak tűnt.
SZB: A Zombie Girlfriend volt az első zenekarom, amivel nagyon nagy terveim voltak. Fontosnak tartom leszögezni, mert sokan nem tudják, de a Zombie Girlfriend nekem a mai napig ugyanolyan fontos, mint a Galaxisok. 2010 végén készítettük el a Great Plain című lemezt, aminek a Pestre költözésemet köszönhetem. Akkor éreztem azt, hogy vagy most próbálom meg valóra váltani az álmaimat, vagy soha. A Zombie Girlfriend tényleg nagyon fontos volt számomra, aminek sok rossz kompromisszum, a saját gyávaságom és a konfliktuskezelés teljes hiánya vetett véget.

D+SZ: Milyen konfliktusokra gondolsz?
SZB: Én egy elég következetlen ember vagyok, és nagyon rossz vagyok abban, hogy megmondjam bárkinek, ha valami nem tetszik, vagy valamit gyökeresen máshogy szeretnék. Ez elhallgatott problémákhoz és belső feszültségekhez vezetett, én pedig egyszerűbbnek láttam úgy megoldani a problémát, hogy akkor ne legyen Zombie Girlfriend. Az utóbbi évek minimális jellemfejlődése, ami nálam történt, ahhoz vezetett, hogy átgondoltam, hogy 30 éves vagyok, nagyon fontos nekem ez az zenekar, most van talán utoljára lehetőség arra, hogy úgy csináljam, ahogy én akarom. Most tehát van egy Zombie Girlfriend, ami a legközelebb áll ahhoz, amit én mindig akartam, hogy legyen. Olyan, mint egy új zenekar, és nagyon jó benne lenni.

D+SZ: Az első Galaxisok-lemez olyan volt, mintha a semmiből előrukkoltál volna egyedül egy albumnyi anyaggal, de ez benned nyilván egy folyamat volt. Hogy zajlott?
SZB: Először is magyarázkodnom kellett, hogy miért éneklek magyarul, mert nem ismerték az emberek igazán a Zombie Girlfriend előtti dolgaimat. Nekem az angol és a magyar szövegek is mindig jelen voltak az életemben. De a Kapuzárási Piknik nekem is kicsit hirtelen elhatározás volt. Amikor Pilisvörösváron vettük fel a Zombie Girlfriend-lemezt, csak úgy szórakozásból rögzítettem egy régi dalomat, ami a Galaxisok című szám volt. Aztán 2012 decembere nagyon rossz volt számomra, és ekkorra elhatároztam, hogy csinálok egy szólólemezt és híres leszek (nevet). Nagyon sok bizonytalanság van bennem, és nem gondolok magamról úgy általánosságban sem sok jót, de erről valahogy tudtam, hogy jó lesz. Aztán írtam még 11 dalt, amit nagyon gyorsan, 1-2 hónap alatt felvettünk, és márciusban megjelent. Nekem ez egy természetes folyamat volt, hogy újra megtaláltam a bennem rejlő magyar énekes-dalszerzőt, de akik csak a Zombie Girlfriendet ismerték, azoknak meglepő volt.

D+SZ: Eltelt két év, és következett A legszebb éveink. Ha jól tudom, az első lemezt követően folyamatosan írtál dalokat, ezek nagy része viszont a kukában landolt.
SZB: Kukában ritkán landolnak számaim, egyszerűen azért, mert nagyon kevés dalt írok. Sallai Laci például iszonyúan termékeny, mindig van vagy 30 száma talonban, én meg két év alatt írok 10-et. Vagy a Zombie Girlfrienddel két nagylemezt írok 7 év alatt (nevet). De valóban elkezdtem írni azonnal a dalokat az első lemez után, és ezekből volt is, ami felkerült a másodikra. A teljesség felé és a Philip Morris Blue már az első lemez idején is kész volt, és akkoriban az volt a tervem, hogy az akusztikus hangulatú első lemez után csinálok egy rockslágeres anyagot, és azon lett volna a Boldoggá akarlak tenni és az Innen el. Ezeknek meg is vannak a demói 2013-ból. Mivel akkor még hárman voltunk, úgy éreztem, hogy ezeket nem tudnánk előadni, ezért végül egy teljesen másféle lemez lett a második. Szóval végül sok olyan dal volt, ami csak a harmadikra került fel. Azt az ihlet-hullámot, ami ment volna tovább az első lemezzel, azt lusta voltam kihasználni. Akkoriban a Galaxisokból még egyáltalán nem látszott, hogy lesz-e valami. 2015 januárjában lett a Szasza (Czeglédi Szabolcs, a Run Over Dogs frontembere – a szerk.) a menedzserünk, és akkor kezdtünk el sokat koncertezni. Az első koncertünk Péterfy Boriék előtt volt az akkori Zöld Pardonban, de ott még azt éreztem, hogy senkit sem érdeklünk. Aztán egyszer felléptünk a Mika pincéjében, és azt vettem észre, hogy sokan vannak. Egyszerűen nem értettem, ez hogy és miért történt, volt egy éles váltás. Az igazi nagy ugrás pedig akkor volt, amikor 2015 januárjában kijött A teljesség felé klipje, ekkor már a Sallai Laci is a formáció tagja volt. Elindultunk januárban a Vad Fruttikkal egy turnéra, ahol még azt se tudta senki, hogy kik vagyunk, aztán két hónappal később a Hajón egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy majdnem telt ház van. Ezen nagyon meglepődtem, azóta viszont nagyjából egyenletesen haladunk előre.

D+SZ: Az első két lemez párba állítható, míg a harmadikon rengeteg olyan stílus is előkerült, ami korábban nem. Elég biztonságban érezted ekkor már magad ahhoz, hogy kísérletezz?
SZB: Egyrészt a zenekar végre négytagúvá vált – egy ilyen lemezt nem tudtunk volna felvenni az eredeti felállással. Másrészt a Galaxisok zenéje egy nagyon kicsit közelebb mozdult azokhoz a zenékhez, amiket én hallgatok. Nagyon furcsa, de az első két Galaxisok-lemezt nem biztos, hogy hallgatnám, ha nem én csináltam volna, mégis őszintén ilyen zene jött belőlem. A Focipályákon sétálsz át éjszakán már vannak erős hatások, a címadó dal egyértelműen Clientele-hatású. Ennek a refrénje például azokból a bizonyos első album utáni dalokból lett. A Fehér földek és az Olasz film tényleg nagyon hasonlít azokhoz a zenékhez, amiket hallgatok – ezekre a pszichedelikus és shoegaze kedvenceim voltak hatással. Vagy például a Nosztalgia koncertverziója is ilyen.

D+SZ: A nemrég megjelent turnéfilmetekben azt meséled, hogy a többiek egy külön magot alkotnak, és te kicsit kívülálló vagy a saját zenekarodon belül. Ez nem furcsa?
SZB: Azóta kevésbé érzem ezt, mert másnak is változott a magánélete. De idén nyár volt az, amikor úgy éreztem, hogy egyáltalán nem baj, ha pihenünk ősszel. Nekem nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon egy magyar nyelven éneklő ember ún. alter zenekarban mit érhet el. Én nagyon hálás vagyok azért, hogy a Galaxisok sikeres, de nekem ez nem tölti ki az életemet. Lovasi nyilatkozta egyszer, hogy mindenki eldönti, akar-e valakinek az örökébe lépni. Én nem szeretnék se a Kispál, se a Quimby lenni. Egy másik utat választok, és ez részben köszönhető annak, ami a Galaxisok életében egy elég furcsa kérdés. Az én természetes közegem nagyon sokszor nem találkozik a Galaxisok közönségével, hallgatóságával, ami nem baj, még ha nagyon is rosszul hangzik. Nemrég felléptünk például Debrecenben, a Zombie Girlfriend, a Mayberian Sanskülotts és a Gustave Tiger, és arra gondoltam, hogy nekem ez a haveri köröm, vagy a Beatben (a Beat On The Brat szórakozóhely – a szerk.) szombat hajnalban. És nehéz néha megbirkóznom azzal, hogy elmegyek egy helyre, ahol várnak engem, és tényleg csodálatosak a fiatalok, akik azt akarják hallani, ahogy énekelem, hogy berúgtam az Astorián, de kevesebb a közös bennünk. Ez egy fontos és megoldandó probléma, amin dolgozom is. Kicsit ez is a célom a Galaxisokkal, hogy egyfajta kultúrmisszióként dolgok felé tereljem az embereket. Például többek közt én csinálom a Trippin’ Like We Do DJ kollektívát, amivel csak neopszichedéliát játszunk, és néha kiposztolom a Galaxisok oldalára, hogy lesznek ezek a bulik. Aztán megjelennek olyan emberek, akik előtte valószínűleg teljesen más bulikba jártak, és nagyon jó érzés, hogy van némi átjárás a saját kis világaink között. Ezt a célt szolgálják a film-, könyv- vagy zeneposztjaink is a Facebookon. Mindenesetre nagyon örülök, hogy olyan emberek, akik szigorúan csak magyar altert hallgattak, megjelennek egy pszicheledikus esten, és olyan zenékre táncolnak reggel 4-ig, amiket utána leshazamoznak. Csak remélem, hogy ezzel is sikerül adnom nekik valamit.

D+SZ: Sok interjúban nyilatkoztad, illetve a turnéfilmben is kiemelt szerepet kapott a szerelem. Ennyire inspirál téged ez az érzelem?
SZB: Az első két lemezen azt éreztem, hogy ahhoz képest, mennyire érzelmes számok, nagyon kevés a szerelmi életemről szóló dal. A harmadikon azért sok ilyen van. Ez is inspirál, bár azért a negatív dolgok általában jobban – viszonylag kevés vidám Galaxisok-dal van (nevet). Meg kell birkóznia az embernek azzal, hogy boldog. Ilyenkor egy olyan alkotói helyzetbe kerül, amilyenben még nem volt. Amikor egy kapcsolatban senki sem fasz a másikkal, akkor miről írjon? Ilyenkor nagyon jól jön a Zombie Girlfriend, amiben sokkal inkább számítanak a dallamok, a vokálok és a témák. Nem mindig jó érzés, hogy az embertől rohadt erős sorokat várnak, és a Galaxisoknál ezt érzem, hogy idézhető szlogeneket várnak tőlem.

D+SZ: Részt vettél még több projektben, mint például a Rájátszás vagy a Kispál újrajátszó-lemez. Tervezel még ilyesmit?
SZ: Ezeket a Lacival szoktuk közösen csinálni, és mindig megfogadjuk, hogy soha többé. Aztán valahogy mindig megcsináljuk ezeket az emlékesteket is a Beatben, halálmadarak vagyunk. Én egy dologra vágyom, hogy valahol zenész legyek, például billentyűs. A Capuccinóban ez a helyzet, ahol én vagyok a szintis. Remélem, hogy tényleg koncertező zenekar lesz ebből, mert szeretnék kicsit nem frontember lenni, hanem a háttérben zongorázni. Tudom, hogy ez sokaknál fordítva működik, de frontembernek lenni nagyon fárasztó, és én azt szeretném most, ha zenészként hozzá tudnám rakni a magamét, de más elviszi helyettem a bulit. Az ember keveset tud a zenélésre koncentrálni, ha neki kell középen állnia. De a Galaxisok következő anyaga is egy nem titkoltan zongorás lemez lesz, amit jövő őszre tervezek.

INTERJÚ: Biczó Andrea
FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (DAL+SZERZŐ)


SZABÓ BENEDEK
Több gimis próbálkozás után első komolyabb zenekarát, a Gyökkettőt 2006-ban alapította szülővárosában, Baján. Bár a város határait nemigen lépték át, lokálisan hatalmas sikereket értek el. Időközben megszületett a tiszavirág életű Műholdak, felhők, csillagok című, egy EP-t megélt formáció is, majd az angolul megszólaló Zombie Girlfriend, amiben Szabó először töltötte be a frontember szerepét. Bár a hazai lo-fi szcénában jelentős sikereket értek el, szélesebb körben mégiscsak a Galaxisokkal lett ismert. 2013-as Kapuzárási Piknik című lemezét szinte a semmiből jelentette meg szólóban, majd az először trióvá, ezt követően pedig kvartetté duzzadó formáció két további lemezzel (A legszebb éveink; Focipályákon sétálsz át éjszaka) és egy Vége a nyárnak, megint esik névre keresztelt turnéfilmmel jelentkezett. Mindeközben Benedek feltámasztotta korábbi zenekarát, a Zombie Girlfriendet, amivel amellett, hogy újra koncerteznek, teljes gőzerővel készülnek az új lemezre.

Vinylrecord
KAPUZÁRÁSI PIKNIK (2013)
A LEGSZEBB ÉVEINK (2015)
FOCIPÁLYÁKON SÉTÁLSZ ÁT ÉJSZAKA (2017)

 

A cikk eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/04. számában jelent meg.



Categories: Dalszerzőkről

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.