100 milliárd forintot kaphatnak a zenészek a Spotify tőzsdére lépése utáni nyereségből

Mint arról nemrég itt írtunk, évek óta téma, hogy a Spotify tőzsdére lépése miatti bevételeikből a major kiadók hogyan fognak fizetni a zenészeknek. A svéd céggel (mint sok más startuppal) kötött megállapodásuk részeként ugyanis e kiadók Spotify-részvényeket is kaptak, és ez – vagyis előnyös alkupozíciójuk – elsősorban a katalógusuknak, tehát a zenészeknek köszönhető. Mindhárom major már korábban megerősítette, hogy a zenészek kapnak majd a nyereségből.

Mint a Music Business Worldwide alapos – bár több helyen kényszerűen spekulációra támaszkodó – cikkéből kiderül, eddig a Sony jelentette be, hogy eladta a maga Spotify-részvényeinek 17,2%-át (ami a Spotify-részvények 0,98%-ának felel meg); így 4,7%-nyi részvénypakett maradt a Sony birtokában. Az eladással nagyjából 260 millió dollár bevételre tett szert. A japán cég összesen kb. 980 millió dollár profitra számít a Spotify-részvényeiből.

A Sony azt is bejelentette, hogy minden, a részvényekből származó profitot megoszt a művészekkel. Itt meg kell jegyezni, hogy a cégnek a többi majornél több részvénye volt, feltehetően azért, mert a szerződés után járó része után még vásárolt is; emiatt érdemes profitról beszélni, hiszen ez utóbbi esetben amolyan befektetőként működött. Ez utóbbi esetben tehát nem közvetlenül a katalógus erőssége által nyújtott alkupozíció áll a nyereség mögött, de erre is vonatkozik a bevétel megosztására tett ígéretük.

Másfelől a Warner vezetője arról beszélt 2016-ban, hogy ők ugyanúgy fogják kezelni a Spotify-részvények eladása utáni bevételeiket, mint minden más digitális bevételt – magyarán ugyanolyan arányban jár ebből majd a művészeknek, mint mondjuk a stream jogdíjakból. Általánosan úgy tudni, hogy ez az arány kb. 18-19% – persze az egyes szerződésekben ettől eltérő is lehet.

A Music Business Worldwide a Spotify-részvények jelenlegi árfolyama, illetve a kiadók részvénytulajdonáról szóló, évek óta keringő értesülések alapján úgy számol, hogy az e kiadókhoz szerződött művészek kb. 400-420 millió dollárt kaphatnak együttvéve. Ezt persze nagyon feltételes mód: ha a részvények ára kb. annyi marad, mint most; ha mindegyik kiadó úgy jár el, ahogy a Warner két éve megígérte stb.

Ez komoly összeg, 100-105 milliárd forint, ám ezt az összes, major kiadóhoz szerződött zenész között fogják (egyelőre: hipotetikusan) felosztani. Ennek részleteiről még kevesebbet lehet sejteni. Mindenesetre ha abból indulunk ki, hogy a stream bevételek túlnyomó többsége nagyon kevés zenésznél összpontosul – nemrég itt írtunk erről részletesen; egyetlen adat: az 500 legnépszerűbb zenész kapja a jogdíjak 58,3%-át -, akkor még a major kiadók „átlagos” zenészei is csak viszonylag keveset kapnak majd ebből.

Továbbra is kérdés egyébként, hogy a majorök által terjesztett független kiadók is kapnak-e a nyereségből, és ha igen, hogyan.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.