Franciaország: rekord összegű az üres hordozó díj, de át kell gondolni a jövőjét

Érdekes interjú jelent meg a Music Ally-n a francia közös jogkezelő, a Sacem vezetőjével, Jean-Noël Tronckal. A szerzőket képviselő szervezet bejelentette a legfontosabb 2017-es adatokat. Először haladja meg az online felhasználások utáni jogdíj a fizikai termékek utáni jogdíjakat – azonban mindegyiknél magasabb, rekord összegű (95,8 millió euró) az üres hordozó díj. Ilyen díjat az Európai Unióban öt országot (Nagy-Britannia, Írország, Málta, Ciprus, Luxemburg) leszámítva mindenhol szednek a közös jogkezelők.

Jean-Noël Tronc az üres hordozó díjak jövőjéről azt mondta, hogy a jövőben „kérdések merülhetnek fel”, ugyanis ez a díj a magánmásolás „legalizálását” szolgálja, ugyanakkor a stream, a hozzáférés alapú zenehallgatás terjedése miatt a magánmásolás visszaszorulóban van. Ugyanakkor – mint azt néhány éve igazolta egy tanulmány, amit itt ismertettünk – a zenefogyasztás növekedéséből a hardvergyártók a zeneiparnál is jobban profitálnak. Ennek a profitnak egy része az üres hordozó díjhoz hasonló módon juthatna el az alkotókhoz. Ilyesmit javasoltak tavaly a zeneműkiadók Egyesült Államokban. (Az üres hordozó díjról szóló további cikkeink itt olvashatók.)

Jean-Noël Tronc beszélt a zeneipari lapnak a YouTube-ról: szerinte jelentős a bizalomhiány a különféle szereplők között, és ezért is lesz jó az európai szerzői jogi reform, mert nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot hoz; valamint a Facebookról, amellyel a major kiadókhoz hasonlóan a Sacem több megállapodást is aláírt. A jogkezelő vezetője szerint ennek az önmagán túlmutató jelentősége az, hogy egyre inkább úgy látszik, hogy az online világban egyre többen – még a most induló vállalkozások is – elismerik, hogy jogosítani kell a zenei tartalmakat és jogdíjat fizetni értük.

Az online felhasználás másfelől rengeteg adat keletkezésével jár. Ezt a témát az interjú alaposan körüljárja. A Sacem az IBM-mel közösen hozta létre a tavalyi Midemen bemutatott URights platformot, ami big data-elemzéssel, gépi tanulással stb. segíti elő az adatok feldolgozását. 2017-ben 2,1 trillió stream és letöltés adatait kellett feldolgozniuk, ami több mint kétszerese a 2016-os 983 milliárdnak. Persze ehhez az is kell, hogy az online szolgáltatók megfelelő adatokat adjanak át. A Sacem ezért erre a kérdésre különösen nagy hangsúlyt fektet a jogosítási megállapodásokban.

 



Categories: Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.