2018-ban jelentkezik hatodik nagylemezével a hazai elektronikus zene egyik legnépszerűbb formációja, a NEO, de emellett az alapító és agytröszt Milkovics Mátyás rengeteg más zenei projektben is részt vesz. Interjúnkban ezeket göngyölítettük fel vele.
D+SZ: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba először a zenével?
Milkovics Mátyás: Már kisgyerekkoromban, hiszen az egész családom zenerajongó. Nagypapám például több hangszeren is játszott és óriási lemezgyűjteménye volt, apukám játszott egy beatzenekarban is, anyukám pedig óvónőként dalokban csepegtette a tudást. Zenei általánosba jártam, de mellette húgommal beírattak a kerületi zeneiskolába zongorát tanulni. Bár álmodozó voltam, azért volt bennem vagányság, szerettem bandázni, a Commodore64-esemet nyüstölni, bmx-ezni, szörfözni, kalandosan élni, így elég fura volt hetente kétszer zongoraórára járni, ami egy teljesen másfajta attitűdöt kívánt. Ráadásul a tanárnőm tudományos kutató is volt, aki a zongoraoktatás új metódusain kísérletezett – tartásjavítás, kéztartás, légzés, ezekre mind oda kellett figyelnünk. Szóval mindig volt nálunk gumilabda, lufi, ugrálókötél, amikkel speciális gyakorlatokat végeztük. Utólag persze összeállt, mennyire okos dolgok ezek, de akkor különcnek éreztem magam emiatt. Mindemellett zeneirodalom-órákra is jártam, ahol nagyon sok érdekes pluszinformációt kaptam az ott hallgatott komolyzenékről, így egyre izgalmasabb volt a zongoradarabokat játszani és átérezni, később rajongásig szeretni. Úgy gondolom, hogy a zene egy fantasztikus csoda, de a maximális élvezetéhez tanulni, foglalkozni kell vele, nem elég csak az ösztönszerű befogadás. Kisgyerekként is el lehet játszani például egy Bartók-darabot, de nem igazán érzed át, inkább furcsa. Később ebből a furcsaságból kibontakozik valami mágikus dolog, az, hogy milyen színes és mély tud lenni a zene. Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak, akik megmutatták, hogyan élvezhetem ezt a csodát. Aztán jött a kamaszkor, és az elektronikus popzenei hatások, Jean-Michel Jarre, Vangelis, Giorgio Moroder, Kraftwerk, Depeche Mode, Tangerine Dream és sorolhatnám. Ebben az időben vált széles körben ismertté az elektronikus hangzás. Voltak kimagasló géniuszok, mint a Kraftwerk, akik már a ’70-es években előrevetítették a mai kor meghatározó zenéjét, csak másfajta csomagolással és hangzással. Tegyük hozzá, hogy akkor még a keleti blokk része voltunk, ment az űrverseny, fejlődtek a kompúterek, és az elektronikus zenében is forradalmi fejlődés ment végbe. Ezt az időszakot gyerekfejjel végigélni hihetetlen meghatározó volt. Szerelmese lettem a számítógépeknek, elektronikus hangszereknek, kütyüknek, videojátékoknak. Gimnáziumban kezdtem először barátaimmal összejárni, zenéket fabrikálni, és iszonyatosan hamar megfertőződtem. Akkoriban még nem volt internet, nem lehetett a témával kapcsolatban információkat szerezni, ezért megfejtésre váró titokként tekintettem az elektronikus zenekészítésre, arra, hogyan és milyen eszközökkel lehet ilyen hangzást kialakítani. A ’80-as évek végén németországi utazások során hangszerboltról hangszerboltra jártunk, és elkezdtünk külföldi szaklapokra előfizetni. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy 8-10 szinti van körülöttem, és egész nap ezekkel kísérletezek. És azóta sincs megállás. A forma és a zene változott, de a mindennapok rutinja ugyanúgy a dalírással és a hangzás kialakításával telik. Manapság már inkább a zenei és szövegi tartalom izgat, ezt követi a formátum, a sounddesign megformálása.
D+SZ: A NEOt tartod az első komoly zenekarodnak?
MM: A NEO előtt volt már egy zenekarom, a Populär. Óriási szerelem volt, hihetetlen elhivatottsággal. Popart-dark-synthpopként tudnám aposztrofálni, rengeteg zenei színnel és nagyon jó szövegekkel. 1995-ben egy albumunk is megjelent Új arcok a feszületen címmel, aminek a mai napig komoly rajongótábora van. Aztán nagyjából két évvel később feloszlottunk, és én a világban zajló elektronikus zenei forradalom felé fordítottam az érdeklődésem. Tulajdonképpen ugyanazokkal az eszközökkel ugyanazt csináltam, mint addig, csak már egy teljesen új szellemben. Akkor már sok mindent tudtam a hangszerekről, szintikről, szemplerekről, dobgépekről, és úgy éreztem, saját utamra léphetek és azt csinálhatok, amit akarok.
D+SZ: Ezek szerint nem volt tudatos, hogy a NEOval olyan zenét csináljatok, ami itthon akkoriban még nem annyira volt jellemző?
MM: Semmilyen tervszerűség nem volt. Naivan kergettük az álmainkat. Nem volt benne üzleti megfontolás, szabadon alkottunk, ezért is lett az első albumunk címe Eklektogram, ami egy zeneileg elég szerteágazó, műfajilag színes lemez. A soron következő albumokon szinte párhuzamosan haladtunk a világ modern zenéivel, koncerteztünk Európában és a magyar fesztivál- és klubéletben. Mindenevők voltunk, triphop, big beat, breakbeat, drum&bass, nujazz, electrohouse, ambient, minden érdekelt, de ehhez hozzátettük a saját gondolatainkat, kísérleteztünk, fúziókat hoztunk létre és a saját képünkre formáltuk. Törekedtünk arra is, hogy ne csak érintsünk műfajokat, hanem azon belül valamiféle sajátos, egyedi hangulatot teremtsünk. Már a kezdetektől fogva gondolatokat szőttünk a dalainkba, és nem csak arról szóltunk, hogy nagyon megtáncoltassuk a közönséget. Ez azóta sem változott, én a mai napig úgy ülök le zenét készíteni, hogy szeretném megírni „a dalt”. Mikor elkészülök eggyel, úgy gondolom, hogy jó, ez szuper, de a következő még jobb lesz. Ez egy életen át tartó tanulás és fejlődés, soha nem dőlök hátra. Ehhez hozzátartozik, hogy ahogy öregszel, mindig mások lesznek az elvárások magaddal szemben. Nem vagyok elégedetlen, de érzek még sok fontos gondolatot, amiből idővel egyre többet tudok megfogalmazni.
D+SZ: A Kontroll után volt egy nagyobb fordulat a NEO életében, hiszen ekkor egyfajta mainstream státuszba kerültetek. Volt emiatt rajtad egy nagyobb nyomás?
MM: Nem mondanám. Szerintem a NEO folyamatosan jött fel, benne volt a levegőben. Egyszer csak belekerültünk egy olyan populáris jelenségbe, mint a Kontroll, amiben az átlag filmekhez képest kimagaslóan sok zenei megmozdulás van, és ami nem csak a háttérben szól. Ez köszönhető Antal Nimródnak, a rendezőnek is, aki hagyta, hogy szabadon garázdálkodjunk. Egyébként az eredeti forgatókönyv és a díszlettervek alapján elsőre egy sci-fis világ jelent meg, ahol nem tudod, milyen korban, időben vagy városban vagy. Amikor láttuk az első forgatott jeleneteket, éreztük, hogy nem lesz annyira elemelve a valóságtól, de a zenében próbáltuk tartani azt a furcsa hangulatot, amit eredetileg elképzeltünk, így az emelkedett atmoszférájú zene és a film elegye volt az, ami végül sokakat elkapott. Visszatérve a kérdésre, nyomást nem éreztünk, rengeteg helyre hívtak minket Európában, sokszor azért, hogy kifejezetten a film zenéjét játsszuk el. Nagyon jó helyekre jutottunk el és óriási élmény volt, ráadásul akkor változott meg a zenekar összetétele is, egy új fejezet indult, volt pár óriási évünk. Élveztük, hogy azt csinálhattuk, amit szeretünk, de inkább további munkára ösztönzött. Én sosem attól teszem függővé a zenélést, hogy amit csinálok, sikeres-e, nekem ez a hivatásom, és ezzel fogok foglalkozni, akár találkozik a divatirányzatokkal, akár nem.
D+SZ: A Kontroll után még következett a Maps For a Voyage, majd egy nagyobb lélegzetvételű szünet után jött még egy lemez The Picture címmel, azóta pedig újabb 6 év telt el.
MM: Ez egy komplex dolog. Sok mindennel kell foglalkoznod ahhoz, hogy ki tudd magad fejezni. Nagyon szeretek a zene mellett a videoklipekkel is foglalkozni, de ez a kezdetben inkább kényszer volt, hiszen nem voltak olyan partnerek, stábok körülöttünk, akikkel dolgozni tudtunk volna. Az utóbbi két évtizedben ez odáig „fajult”, hogy már rendezek, forgatok, vágok, persze több szakember barátom segítségével, aki tud és van is kedve közösen alkotni. Ebből is látszik, hogy zenészként adott esetben rengeteg mellékpályán is mozogsz. Ez nagyon sok időt vesz igénybe, akár éveket is. Ehhez hozzájön, hogy egy idő után egyre több dolgot engedsz be az életedbe, például olyan felkéréseket, amiket addig eltoltál magadtól, azokra most igent mondasz. Én az utóbbi 8-10 évben sokat dolgoztam együtt fiatal filmesekkel, négy és fél évig vezettem műsort a MR2 Petőfi rádióban Dr.ZeneHouse címmel, valamint zenei vezetője voltam a 2013-as Szimfonik Liv3-nak. A nyár elején az olimpiai gyorskorcsolya-válogatottnak rendeztem vírusvideót, de a Mass Effect 3 videojáték trailereihez is írtam zenét, vagy éppen a vízilabda EB megnyitójára komponáltam és adtam elő a szerzeményem. Ezek teljesen más kihívások, más emóciók vannak mögötte és teljesen más világ, még ha mindig van is egy közös nevező. Nagyon jó kirándulások, de a szívem csücske a NEO, viszont a sok egyéb projekt miatt óhatatlanul is távolodnak egymástól a megjelenések. Mi a művészetben, az alkotásban hiszünk, és nem terrorizáljuk egymást azzal, hogy csak a NEOt erőltetjük. Ennél sokkal nemesebb gondolatok vezérelnek, és szerintem ez a motívum az új lemezen is megjelenik. Jobban kimondjuk, ami minket mozgat, ahogyan gondolkodunk, vagy, ahogy szerintünk jobb lenne a világ.
D+SZ: És te vagy minden lemezeitek producere is egyben.
MM: Igen, szerintem furcsa is lenne, ha egy elektronikus zenekar nem maga csinálná a zenei munkafolyamatokat. Nyilván vannak profi szakemberek, akikkel szívesen dolgoznék együtt, de az évek során rájöttem, hogy a saját zenémet én tudom a legközelebb juttatni az elképzelésemhez. Szerintem ez is része az önmegvalósításnak. Alapvetően zenélni szeretek, a zene tartalma, mondanivalója, lelki mechanizmusa mozgat. Szeretem a hangszereket, stúdióeszközöket, elvarázsolnak és zenélésre késztetnek. Jelenleg öt különböző film zenéjén dolgozom egyszerre: egy egész estés animációs filmen; egy asztro timelapse-en, ami egy egészen érdekes megközelítése az emberiség és az univerzum viszonyának; készül egy félig animációs film, ami az emberi lét alapvető kérdéseit boncolgatja; és két gyerekrajzfilm-sorozathoz is csinálok zenét, valamint dolgozom az új NEO-dalokon.
D+SZ: Ahogy elmondtad, rengeteg zenei dologban veszel részt, és emellett még egy szólóprojekted is van IO néven.
MM: Ez egy egyszerű dolog: írok olyan dalokat, amiknek a hangvétele más, mint a NEO zenéje. Például kisgyerekkorom óta a víz szerelmese vagyok, és azt, hogy készítek egy Go-pro kamerás szörfös videót (IO – Human Cetacean), nem tudom ledugni a többiek torkán. (nevet) Ráadásul az IO-ban rengeteg a konkrét földvédelmi jelmondat, a NEOban pedig ennél árnyaltabban fejezzük ki a gondolatainkat. Pár éve barátokkal közösen létrehozott filmstúdiónkkal készítettünk egy egész estés animációs filmet Manieggs: Egy kemény tojás bosszúja címmel, annak a zenéjét is IO-ként jegyeztem. Abban is van death metáltól a szinti-diszkóig, a drum&basstől a klasszikus filmzenéig mindenféle műfaj – négy dalt például nagyzenekarra komponáltam és az MR szimfonikusokkal vettem fel. Az IO egy alteregó, ami szabad mozgásteret ad és szeretem is csinálni, de most az elkövetkező időszakban a NEO hatodik stúdióalbumán dolgozom, ami 2018 tavaszán fog megjelenni.
INTERJÚ: Biczó Andrea
FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (DAL+SZERZŐ)
ℹ
MILKOVICS MÁTYÁS
Először a Depeche Mode és Kraftwerk előtt tisztelgő, szintipopot játszó Popular zenekar billentyűseként tűnt fel, majd Moldvai Márkkal megalapította a kétezres évek egyik legfontosabb hazai elektronikus formációját, a NEÓt. Első lemezük 1998-ban jelent meg Eklektogram címmel, amit négy másik album követett – legutóbb 2011-ben The Picture címmel. A legnagyobb áttörést az Antal Nimród Kontroll című filmjéhez írt soundtrack hozta meg. A zenekar több felállásban is létezett, jelenleg Milkovics Hodosi Enikővel alkotja duóként. A NEO mellett azonban elindította saját, IO névre keresztelt szólóprojektjét; évekig elemzett zenéket a Petőfi Rádió Dr. Zenehouse című műsorában; zenei vezetője volt a 2013-as Szimfonik Liv3-nak; szerzett zenét videojáték traileréhez és animációs filmhez is. Jelenleg is rengeteg projekten dolgozik, köztük a NEO zenekar jövőre várható hatodik nagylemezén.EKLEKTOGRAM (1999)
LO-TECH MAN, HI-TECH WORLD (2002)
MAPS FOR A VOYAGE (2006)
THE PICTURE (2011)
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2017/04. számában jelent meg.
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply