A Music Business Worldwide-on megjelent vendégcikk azt részletezi, hogy a Facebook adatkezelési botránya milyen mélyen érintheti a zeneipart. A válasz röviden az, hogy nem tudni, de lehet, hogy nagyon mélyen.
A Cambridge Analytica kapcsán kirobbant, majd ezen is túllépett botrány lényege az, hogy a világ most kezd ráébredni, amit az elemzők már régóta mondanak: azzal, hogy az adatainkat rábízzuk az “ingyenes” szolgáltatásokat kínáló tech cégekre, nem is gondoljuk, hogy milyen mértékben tesszük ki magunkat számunkra ismeretlen cégek befolyásolási kísérleteinek. Rá kellett döbbennünk arra, hogy a big data nemcsak egy “buzzword”, hanem a rólunk keletkező rengeteg adat olyan dolgokat is elárul rólunk, amiket nem is sejtünk. Nemrég például kiderült, hogy ha egy felhasználó Facebook-kedveléseiről megfelelő mennyiségű adat áll rendelkezésre, akkor egy megfelelő algoritmus akár még az ember házastársánál is pontosabban meg tudja jósolni a standard személyiségteszten adott válaszait.
A MBW-n megjelent cikk arra hívja fel a figyelmet, hogy a botrány és az, hogy ennek nyomán minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedik a cégekre, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen adatokat gyűjtenek és mit csinálnak velük, a zeneipart is érintheti. A felhasználók profiljainak elkészítésében ugyanis nem csak – mint azt általában gondolni szoktuk – arra támaszkodnak a tech cégek, hogy milyen zenéket szeretett, ugrott át, osztott meg stb. A szerző idézi a Spotify tulajdonában lévő Echo Nest elemzőcég egyik alapítójának nyilatkozatát. Eszerint magáról a zenéről már mindent tudunk, amit algoritmusok egyáltalán megtudhatnak; a következő nagy lépés, hogy zenehallgatókról tudjunk meg minél többet. Ennek jegyében a zeneajánló algoritmusok figyelembe veszik, a nap mely szakában vagyunk, gyakran azt is, hogy pontosan hol vagyunk (más zene lesz a megfelelő, ha otthon, a munkahelyen vagy az edzőteremben tartózkodik a felhasználó), vagy akár azt is, hogy milyen az időjárás – vagy a Facebook alapján azt, hogy kapcsolatban élünk-e. A Spotify-nak ráadásul adatokat szolgáltat minden olyan oldal, ahová lejátszót ágyaztak be.
Túl a közvetlen problémán, a reklámbevételekre építő, azokat a jogtulajdonosokkal megosztó szolgáltatások is nagy bajba kerülhetnek. Még ha esetleg a törvényi változások nem is lesznek radikálisak, már most látszik, hogy az online hirdetési piac komoly csapást szenvedett a botránytól. A kiadói bevételek növekedését elhozó stream is nagyrészt – na nem is minden szolgáltató esetén – támaszkodik a hirdetésre alapozó ingyenes hozzáférésre, nem is elsősorban az ebből származó bevételek, hanem az előfizetők becsalogatása miatt.
Futólag említi a cikk azt a problémát is, hogy a zenei szolgáltatások egy része nagyobb ökoszisztémába épül be, és például elképzelhető, hogy “az Amazon Alexa okoshangszórója szomorú zenét választ, hogy növelje a zsebkendő-eladásokat”, ami extrém példának tűnik, csak azt kívánja illusztrálni, hogy az adatgyűjtés milyen mélyen beépült a zeneiparba.
A cikk nemcsak a vészharang kongatásáról szól; szerzője az OCL nevű cég alapítója, amivel egy olyan keretrendszert hoztak létre, ami a jogtulajdonosok és a felhasználók között közvetlenül hozza létre a jogosítási viszont, amiben a szolgáltató csak közvetít, de neki magának nem kell jogosítási szerződést kötnie; mindeközben nem gyűjt adatokat a felhasználókról. Ez tehát megoldás lehetne a reklámalapú, és így a felhasználókról gyűjtött alapokra szükségképpen alapozó szolgáltatások leváltására.
Categories: Hírek
Leave a Reply