Hatástanulmány és szakralitás – Brandenburg Ádámmal beszélgettünk

Nagyon érdekel, hogy a különböző hangszeres összeállításokból milyen színeket lehet kikeverni. Az élő zene, a koncert szituáció varázsa mindig magával ragadó – mondja a különösen sok területen alkotó Artisjus-díjas zeneszerző, Brandenburg Ádám, akivel fimzenéről, szakrális zenei hatásokról, absztrakt koncertzenéről beszélgettünk.

D+SZ: Hiperaktív vagy. Ez az alkalmazott zeneszerzői attitűdből ered, vagy egész egyszerűen nem akarsz semmiről sem lemaradni? Valahol úgy fogalmaztál, hogy felelős alkotónak nem szabad semmilyen felkérést visszautasítani.
BÁ: Zenei „hiperaktivitásomat” inkább annak köszönhetem, hogy a zene legtöbb területén – komolyzenétől a könnyűzenéig, koncertzenétől az alkalmazott zenéig – különböző hatások érnek, amiket igyekszem megérteni. Ezeket a folyamatokat csak úgy fejthetem meg, ha analitikus szemmel közelítek feléjük. Nem szeretek, nem is tudok úgy komponálni, hogy kizárom azt a hatást, amit a hallgatóságra gyakorol a zeném, ugyanis minden zene kivált egy impulzust. Ez nem egy megalkuvó, hatásvadász alkotói attitűdöt jelent, a magas nívóra legalább ilyen nagy figyelmet kell fordítani. Inkább úgy fogalmaznék, hogy bármilyen felkérést is vállal el egy zeneszerző, azt magas színvonalon és felelős alkotói magatartással kell elvégeznie.

D+SZ: Annyira sokszínű a zenei világod, hogy szinte lehetetlen szétszálazni, miből mennyi hatás ért, egyszerre hallok a műveidben Lisztet és kortárszenét, filmzenét vagy XXI. századi sound designt.
BÁ: Igyekszem azt a rengeteg ingert, ami az elmúlt 10 év aktív alkotói és tanulói perió­­dusában ért, valahogyan feldolgozni, és ez természetesen a darabokban is megjelenik. Úgy gondolom, hogy a legjobb zenéknek saját atmoszférája van, és nagyon sok ilyen művel ismerkedtem meg ebben az időszakban, a különböző zeneszerzői technikákról nem is beszélve.

D+SZ: Különösen vonzódsz a filmzenéhez, magad is csinálod, illetve tudományosan is foglalkozol vele: doktoridat a ’50-, ’60-, ’70-es évek filmzenéjének elemzéséből írod. A pályádnak ez a szegmense egy gyermekkori moziélményből tápálkozik netán? Nagy mozibajáró vagy?
BÁ: Szeretek moziba járni, és különösen szeretem szemlélni azt, hogy a film különböző diszciplínái milyen viszonyban vannak egymással. A filmzenében is ez a kapcsolatkeresés érdekel leginkább. A témaválasztásnak inkább praktikus okai voltak, hiszen a magyar filmzenéről nem olvashatunk átfogó értekezést, pedig nemcsak érdekes, de véleményem szerint értékes is. Igazán erre csak az elmúlt évben eszméltem rá én is.

D+SZ: Mennyiben „magyar” a magyar filmzene? A kérdés nem úgynevezett “nemzeti kérdésként” merül fel bennem, sokkal inkább a bartóki-kodályi hatásokra fókuszálna, hiszen tudjuk, hogy erre van „kihegyezve” készülő elemzésed.
BÁ: Természetesen rengeteg impulzus érte a korszak zeneszerzőit is, de úgy látom, hogy a bartóki-kodályi hatás meghatározó a 20. század magyar komolyzenéjében, ami befolyásolta az itthoni filmzenét is. Az „elnémetesedő˝ zeneszerzési stílus ellenében felhasznált népzene igazán frissítő volt a századfordulót követően, és ez a hatás még az ötvenes évek utáni filmzenékben is tetten érhető. Arról nem is beszélve, hogy a dolgozatban szereplő komponisták többsége közvetlenül vagy közvetetten Kodály-tanítvány volt.

D+SZ: Azt nyilatkoztad ugyanakkor, hogy valójában az absztrakt koncertzenei műfaj lenne mégis a szíved csücske. Ez egy teljesen más terület, így más attitűdöket is kíván. Szeretsz átlényegülni?
BÁ: Ebben a műfajban érzem a legnagyobb alkotói szabadságot, illetve ehhez a műfajhoz köthető darabok tették rám a legnagyobb hatást. Természetesen az absztrakt koncertzenéhez számtalan egyéb műfaj tartozik apparátustól függően, és mindegyik más-más hangzásbeli kísérletezésre ad lehetőséget. Nagyon érdekel, hogy a különböző hangszeres összeállításokból milyen színeket lehet kikeverni. Az élő zene és a koncertszituáció varázsa pedig mindig magával ragadó.

D+SZ: Mik a közeljövő tervei, kihívásai, céljai, „mániái”?
BÁ: Legtöbb időmet a doktori kutatás mellett a tanítás teszi ki a Színművészetin. Az egyetem keretein belül dolgozom egy olyan művön is, amely közelít a melodráma műfajához. Arany János Enyhülés című versének dal feldolgozása köré tennék 20-21. századi magyar verseket, amelyek prózában, vonószenekari kísérettel hangoznának el. Az ÚMZF különdíjaként kaptam egy felkérést a Magyar Rádiótól egy 20 perces nagyzenekari mű megírására, amely lehetséges, hogy egy oratorikus darab lesz. A szakrális zene különösen fontos nekem, a legtöbb darabomban valamilyen formában megjelenik ez a tematika.

D+SZ: A legtöbb fiatal zeneszerző, akivel mostanában beszélgettem, valamiért fontosnak tartja ezt a témát. Mi lehet ennek az oka? Ez egyfajta lázadás a szekuláris zene ellen, vagy éppen egy meditatív attitűd megjelenítése. Vagy nem is ez indukálja a témát, hanem a személyes szocializáció, vagy a felnőttként megtalált hit?
BÁ: Örülök, ha ez csakugyan így van a fiatal zeneszerzőkkel. Úgy gondolom, hogy nem volt olyan korszak, amikor ez ne foglalkoztatta volna az alkotóművészeket, köztük természetesen a zeneszerzőket is. Nálam ez nem lázadás, hiszen a szekuláris zeneirodalomban is rengeteg remekművel találkozhatunk, amiket nagy kár lenne figyelmen kívül hagyni. Mivel a hitem az életem minden szegmensére hatással van, így magától értetődő, hogy a hivatásommal sincs ez másképpen. Ráadásul az alkotói folyamat minden szakaszában az ember rengeteg olyan kérdéssel, döntéshelyzettel találkozik, ahol önmagát ismeri meg jobban a válaszai, döntései alapján, és a személyes meggyőződés komoly szerepet tölt be azokban a pillanatokban.

D+SZ: Mik azok a zenék, filmek, gondolatok, emberek, amik/akik hatással vannak rád ebben az időszakban? Volt-e revelációszintű zenei – vagy egyéb művészi – élményed mostanság?
BÁ: A zeneakadémiai éveim a mai napig meghatározóak. Rengeteget tanultam a tanáraimtól, és ez nem egy közhelyes kötelező kör kíván lenni, tényleg így látom. Nagyon inspirálóak Haas, Widmann, Adès sok esetben hangzásközpontú, szonorikus művei, valamint Arvo Pärt szakrális zenéinek kivételes atmoszférái. Nathalie Stutzmann drámai Bach- és Pergolesi-interpretációi is nagy hatással voltak rám a közelmúltban. Sikerült nagyon érzékenyen közelítenie a barokk zenéhez úgy, hogy az nem torkollott öncélú szentimentalizmusba.

INTERJÚ: PRIEGER ZSOLT, FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (DAL+SZERZŐ)

 


BRANDENBURG ÁDÁM
Az Év junior komolyzenei alkotója, számos sikeres hazai és nemzetközi versenyeredménye mellett jelenleg doktori tanulmányait végzi. Az Artisjus Junior kategória-laudációjában Tihanyi László azt írta, Brandenburg Ádám korát meghazudtoló érettséggel és ötletességgel alkotta meg Prières nocturnes című művét. Brandenburg 1991 május 22-én született Budapesten. Tanulmányai a Bartók Béla Konzervatóriumban zeneszerzés szakon, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, alkalmazott zeneszerzés szakon.
2014-től óraadó tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Legfontosabb művei: Gyógyíts meg (kórusmű), Három etűd három hangszerre (klarinét, oboa, gordonka), I. Vonósnégyes, Fantázia zongorára, Négy miniatűr (gordonkára), Nagycsütörtök (dal mezzoszopránra és vonószenekarra), Sarayu (szextett), Wessobrunner Gebet (kórusmű), Zsoltár-töredék (kórusmű), Impressions (zongoradarab), Prières nocturnes – Midnight prayers (zenekari darab) és a Dsida-dalok (dal mezzoszopránra és vonósnégyesre).
Alkalmazott zeneszerzéshez köthető munkája az Ingmar Bergman:
A legjobb szándékok című művéhez komponált zenéje vagy Cavalli: La Calisto című művéhez végzett hangszerelése, de készített zenét Gerhart Hauptmann: A bunda című darabjához is.

Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2018/01. számában jelent meg.



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:, , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: