A klasszikus hangszer egy univerzális nyelv – Interjú Iamyankkel

Iamyank két éve jelentette meg első, Hiraeth című lemezét, majd egy hosszabb hallgatás után most második anyagán dolgozik. De persze ez az időszak sem telt el eseménytelenül. A kezdetekről, Magyarország első zenei producerképzéséről, valamint a klasszikus és az elektronikus zene találkozásáról is beszélgettünk.

D+SZ: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba először a zenével? Hogyan indultál el az elektronikus zene irányába?
Y: Először dobos akartam lenni. Tinédzserkoromban főleg mainstream hiphopot hallgattam, aztán 14-15 éves koromban kerültem kapcsolatba a hangszeres zenével, voltam például az unokatesóm punkkoncertjén. Ott nagyon megfogott az élőzene, főleg a dob erős, lendületes megszólalása, és megszületett bennem az ötlet, hogy király lenne, ha én lennék a színpadon és csinálnám ezt. Akkoriban kemény csávó voltam, és megtetszett, hogy a színpadon szét kell ütni valamit, szóval jelentkeztem zeneiskolába, hogy megtanuljam. 6-7 évig profi dobos akartam lenni, voltak példaképeim is, de rájöttem, hogy ők sokkal szorgalmasabbak nálam, és többet gyakorolnak. Voltak gimis zenekaraim mindenféle stílusból, punk, reggae, hiphop és metal is. Közben leérettségiztem, feljöttem Pestre dolgozni, mindeközben volt olyan időszak, hogy 4 zenekarom is volt egyszerre. A zenei ízlésem is össze-vissza változott, és emiatt nem igazán találtam meg a zenekarokban a helyemet. Az alkotás örömét viszont már nem tudtam a dobolásban kifejezni, mert úgy éreztem, ha egyedül dobolok, nem tudom kiélni magam, mert nincsen emocionális töltete. Így megjelent bennem az igény arra, hogy más hangszerhez is nyúljak: elkezdtem gitározni, de rá kellett jönnöm, hogy nem a hangszeres tudás kimaxolása vonz. Aztán a Justice-nak láttam egy live szettjét a Youtube-on, és nagyon megtetszett, hogy rock attitűddel állnak az alapvetően elektronikus zenéhez. Addig én erről teljesen lepattantam, azt hittem, hogy a Tiesto az elektronikus zene. A Justice-nál láttam azt, hogy megvan bennük az az agresszivitás, ami a rockzenekarokban, mégis izgalmas az elektronika. Utánanéztem, hogy az Ableton Live programot használják, és puszta kalandvágyból én is elkezdtem próbálkozni vele. Akkor éreztem először, hogy egyedül is meg tudnám valósítani, amit eddig a zenekaraimmal próbáltam, talán még kicsit izgalmasabban is. Ez volt az átívelés az ismerkedéstől a produceri gondolkodásig.

D+SZ: És ezután rögtön jött is az imPro School?
Y: Nem sokkal ezután, igen. 1-2 évig próbáltam Youtube-videókból tanulni, de nem éreztem, hogy fejlődök. Akkoriban reklámügynökségnél dolgoztam programozóként, és az egyik munkatársam bemutatkozó mailjében volt, hogy jelentkezett Magyarország első zenei producer képzésére. Közben észrevettem, hogy bár gyakorolni nem szeretek, tanulni annál inkább – technikai manuált olvasni, oktatófilmeket nézni stb. Azt éreztem, hogy így gyorsabban fejlődhetek, mert ha megértek valamit, akkor onnantól megvan, és 5 perc alatt tudok egy kérdésre választ kapni, nem kell évekig ugyanazt gyakorolnom. Emiatt bátran beiratkoztam az imPro Schoolba, mert úgy éreztem, ott olyan arcok beszélnek erről, akik röviden, összeszedve, egy nagyon intenzív féléves képzés keretein belül el tudják nekem azt mondani, amit tudni szeretnék. A beiratkozás után nem sokkal minden zenekaromból kiléptem, és teljesen beszippantott az elektronikus zene.

D+SZ: Rögtön elkezdtél tanítani is az imProban? Illetve úgy tudom, hogy ekkor már másoknak is vállaltál produceri munkákat.
Y: Igen, szinte rögtön a suli elvégzése után, bár akkor még elég minimálisan, félévente csak 1-2 órát. De emiatt kénytelen voltam kigyúrni magam olyan témákban is, amikre a saját zenei ízlésemhez nem lett volna szükséges. Mivel oktatóként nem akartam megválaszolatlanul hagyni egyetlen kérdést sem, ezért jobban beleástam magam. Ez nyilván nagyon erősen előrelendítette a fejlődésemet is. Aztán megkerestek remixekkel is – például az Anima Sound Systemnek akkor volt a Tedd a napfényt be a számba remixalbuma. Prieger Zsolt jóban volt az imPro alapítójával, Deák Ambrussal, és ő ajánlott be. Ekkoriban még nem nagyon tudtam, ezt hogyan kell csinálni, vagy mi is az a remix egyáltalán, sőt nem is izgatott ez a terület különösebben. Viszont ez a lehetőség nagyon izgalmasnak tűnt. A többi megkeresés azután jött, amikor az iamyank projektnek már kezdett egyfajta kialakult hangzásvilága lenni. Ez úgy a második EP környékén következett be. A másik része pedig a reklámfilmzenék – én öt évig dolgoztam ebben az iparban, így még mindig sok olyan ismerősöm van, akik azóta akár magasabb pozíciókba is kerültek ügynökségeknél. Tudták, mivel foglalkoznom, ezért először kisebb feladatokkal, pl. egy-egy hang létrehozásával kerestek meg, aztán egyre több mindent bíztak rám. A mai napig csinálok reklámzenéket. Az a jellemző, hogy akkor keresnek meg ilyennel, ha olyan hangulatú zenére van szükségük, amit alapvetően csinálok. Általában olyan reklámzenéket csinálok, amik akár a nevem alatt is kijöhetnének.

D+SZ: Említetted, hogy dolgoztál együtt nem saját zenekarokkal. Mennyire furcsa más zenéjét építeni?
Y: Amikor megkeres egy zenekar, akkor az első ismerkedős beszélgetésnél azt próbálom felmérni, hogy mit várnak tőlem. Sokszor van, hogy ezt ők maguk sem tudják, csak olvastak rólam vagy meghallgatták a lemezem, és tetszett nekik, ők is szeretnék, ha a lemezüknek lenne egy elgondolkodtatóbb, elszállósabb hangulata. A feladat a legtöbb esetben nagyon nem egzakt, hanem csak arra van igény, hogy szeretnének egy ilyen ízt. Sokszor már az első beszélgetés során kiderül, hogy nem fogunk tudni semmit csinálni együtt, mert a zenekarnak van egy stílusa, ami szerintem úgy jó, ahogy van, és ha erre ráhúznák az én világomat, ami nekik éppen előremutatónak tűnik, akkor elvesztené az eredeti ízét. Észrevettem, hogy sokan nem hiszik el magukról, hogy amit csinálnak, az úgy jó, ahogy van. Azt hiszik, hogy ha valami szinti vagy elektronika kerül bele, attól jobban be fog ütni. Ha érezhetően nem művészeti koncepcióról van szó, hanem inkább stratégiai lépés lenne a közreműködésem, akkor nem szoktam elvállalni. Egy zenekarnál tehát arra szoktam figyelni, hogy az alapanyagnak, amit átküldenek, van-e közös metszete azzal, ahogy én gondolkodom, és el tudom-e képzelni az én szinti-layereimet vagy furcsa technikai megoldásaimat az ő zenéjükkel. Ha igen, akkor elvállalom, és elkezdjük gyúrni. De volt olyan is, hogy stúdióban rögzítettek 4 számot, a keverés nem tetszett nekik, és elhozták hozzám, hogy keverjem újra, ami érdekes volt, mert nem nagyon szoktam ilyet csinálni. Ez azért van, mert a felvételnél már eldől egy csomó minden. Ha nincsen jól feljátszva vagy nincsenek jól megírva a dalok, azzal nem tudok mit kezdeni. Elektronikus productionben vissza lehet menni az elejéig, le lehet róla bontani mindent, viszont ha az a dob úgy van feljátszva, azzal sok varázslatot nem lehet csinálni. Ezért volt már olyan zenekar, amelynek azt mondtam, hogy tetszik a produkció, de a következő lemeznél már a dalszerzési folyamatnál próbatermi demókat is küldjenek el. Akkor a feljátszás is olyan lehet, hogy a post productionnél egy igazán izgalmas dolgot lehessen felépíteni. Szóval próbálom elkerülni ezt az utólag foltozás feladatkört, és inkább a nullából közös munkát támogatom.

D+SZ: Két éve jelent meg első lemezed, és ha jól tudom, most éppen a másodikon dolgozol. Az elsőnél az NKA-s támogatás lehetőséget nyújtott arra, hogy csúcsminőségű technológiával dolgozz. Mi a helyzet most?
Y: Mivel azt a támogatást csak egyszer lehet megnyerni, most nincs NKA. Az első lemezen azzal kísérleteztem, hogy a built-in számítógépen létrehozott rétegek és ötletek a stúdióban felvett élő hangszerekkel milyen kombinációban tudnak megszületni. És működött. Ez azzal járt, hogy élő zenekaros környezetben adtuk elő ezeket az amúgy elektronikus környezetben összeállt dalokat.

Én, ha valamit megcsinálok, akkor nem akarom ugyanazt még egyszer. Tavaly év elején behúztam a féket, nem vállaltam koncertet, nem posztoltam a Facebookra majdnem egy évig. Újra akartam rendezni a zenével kapcsolatos gondolataimat. Ez idő alatt vettem itthonra egy zongorát, illetve néhány nem elektronikus eszközt. Elkezdtem sokat zongorázni, rögzíteni témákat, mert azt éreztem, hogy a számítógépen összerakott témák, és a között, amit ki szeretnék fejezni, van egy hasonló blokk, mint ami a dobolásnál volt. Azt éreztem, hogy vannak harmóniák, de túl kevés az emberi faktor benne. A koncertek során jöttem rá, hogy az élő játékra épülő dalszerzést hiányoltam. Hogy ne csak eljátsszuk élőben, amit számítógépen megírtam. Erre annyira rápörögtem, hogy azóta minden nap annyit zongorázom, amennyit csak tudok. A 150 zongoraötletből leválogattam 14-et, és azokat rögzítem éppen. Mindeközben kísérleti mellékprojektként kialakult egy zongora és cselló duó, kicsit klasszikus zenei felfogású kísérleti ambient. Ebben nincsen semmi számítógéppel játszva, és improvizatív, tehát nagyon emberi. Teljesen más lesz tehát a koncepció, és talán egy kicsit még kevésbé befogadható lesz. Jelenleg zongorákat veszek fel, valamint vonós szólamokat írok és rögzítünk. Ez lesz az alapja az új lemeznek.

D+SZ: Ezt iamyank néven fogod kiadni?
Y: Igen. A mellékprojektem, az Atreyu’s Horse egy olyan játszótér, ahol kísérleteztem ezekkel az ötletekkel. Először csak Insta-videók formájában, aztán kialakult egy mikroközösség körülötte, ezért úgy hozta az élet, hogy volt kb. 12 koncertünk ezzel a formációval. Bétateszteltem tehát az ötleteimet az embereken élőben, és ezekből a direkt visszajelzésekből van az a magabiztosság, amiből úgy érzem, hogy egy új iamyank nagylemezt fel merek építeni ezekre az ötletekre. Egyelőre nagyon lelkes vagyok, mert úgy érzem, még eggyel közelebb kerültem ahhoz, hogy ki tudjam fejezni azt, amit szeretnék. Azt veszem észre, hogy teljesen más szitu egy ilyen ültetett koncert, csendben vannak az emberek. Már szervezőktől is kaptunk visszajelzést, hogy az adott helyen még soha nem volt ilyen csendben a közönség, pedig igazából semmi mást nem csinálunk, csak halkan játszunk. Egy ilyen koncert teljesen más élmény a hallgatónak és a fellépőnek is. Rám ez zenészként nagy hatással volt, és úgy láttam, az emberekre is, pedig még csak kísérleteztünk. De most már érzem magamban az erőt ahhoz, hogy erre teljes erőbedobással rá merek fókuszálni. A klasszikus hangszer, mint a vonósok vagy a zongora, egy univerzális nyelv. Tök mindegy, hogy valaki punkot vagy popot hallgat, egy ilyen koncertre olyan diverz közönség össze tud gyűlni, akiknek egyfajta filmzenei élményük van. Ebben most nagyon bízom.

INTERJÚ: BICZÓ ANDREA
FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (DAL+SZERZŐ)

 


IAMYANK
Székesfehérváron nőtt fel, és dobosként kóstolt bele először a zenébe, majd szépen lassan az elektronika felé vette az irányt. Budapestre költözött, és beiratkozott az imPro School producerképzésre – 2011-es vizsgafeladata lett végül első publikált száma. A multiinstrumentalista producer-dalszerző számára innentől nem volt megállás. Egy teljesen egyedi hangzású, már-már éteri és futurisztikus, főképp hangulatokra épülő világot teremtett, ami 2016-os Hiraeth című első nagylemezén teljesedett ki. A megjelenés után zenészeket gyűjtött maga köré, így zenekari felállásban turnézta végig az évet. Iamyank időközben az imPro School oktatója lett, zenéje számos reklámban felcsendült, elindította Atreyu’s Horse nevű modern klasszikus zenét játszó mellékprojektjét és a hazai elektro-szcéna egyik megkerülhetetlenebb figurájává nőtte ki magát. Jelenleg második lemezén dolgozik.

COLD SUMMER EP (2013)
CITY OF NOBODY EP (2014)
THE LAST SONG EP (2014)
LOST SOUNDS EP (2015)
HIRAETH LP (2016)

Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2018/01. számában jelent meg.



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:, , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: