Rossz szájíz nélkül kérjünk pénzt a munkánkért – Music Hungary 2018

Az idei Music Hungary rádiós beszélgetéseiről külön cikkben számoltunk be. A magyar zenei szakma éves konferenciáján volt szó először arról, hogy 2019-ban is lesz Dalszerző Expo, immár kétnapos: február 18-án és 19-én. A ProArt szokás szerint itt mutatta be a Zeneipari jelentést.

A Music Hungary szövetség

A tavalyi konferencia egyik fő hozadéka a Music Hungary szövetség tervének konkrét megfogalmazása volt (2017-es beszámolónk itt olvasható). Idén már a szövetség égisze alatt zajlott a konferencia, noha a bírósági bejegyzésre még mindig várni kell, remélhetőleg már nem sokat. A szövetség (leendő) elnöke, Weyer Balázs ironikusan úgy fogalmazott: az érdekképviseleti ernyőszervezet létrehozásának célja az, hogy “minden évben másra panaszkodhassunk”. A kiindulópont az volt, hogy a Music Hungary konferenciákon (és persze egyéb szakmai beszélgetésekben is) gyakran ugyanazok a kérdések merültek fel újra meg újra, anélkül, hogy komoly előrehaladás látszott volna évről évre – jó lenne, ha ezután az előző panaszkodnivaló megoldódása miatt újabb témákat kellene keresni. Ezen kíván segíteni a Music Hungary, ami szakmai javaslatok megfogalmazásával és azok politikai képviseletével is foglalkozni fog. Utóbbi, vagyis a döntéshozók és a szövetség közötti közvetítés Lobenwein Norbert társelnök feladata lesz majd. A honlapon megtekinthető az elérni kívánt célok részletes listája.

musichungary2018_7_weyer

Az ernyőszervezetnek vannak rendes tagjai, akik tagdíjat fizetnek és részt vesznek a hivatalos teendőkben (közgyűlés, választás stb.). Nagyban számítanak azonban a pártoló tagokra: nekik nem kell tagdíjat fizetni, ám a szakosztályok tagjaiként az érdekek megfogalmazásában, egyeztetésében, megoldási javaslatok kidolgozásában ugyanúgy részt vehetnek. A Music Hungary elsősorban ezt a munkát kívánja segíteni, eredményét képviselni, a szakma aktív részvétele mindennek az alapja. A szakosztályok listája a következő: Aggregátor, Alkalmazott zene, Alkotó, Export, Fesztivál, Hangszeres, Kiadó és hangfelvételkészítő, Klub, Menedzser, Média, Oktatás, Promóter, Sync és publishing, Technikus – de van lehetőség ennek bővítésére. Aki jelentkezni szeretne, a honlapon talál elérhetőségeket.

Online piac

Az online piacot több oldalról mutatta be egy kerekasztal-beszélgetés. Itt volt például Jónás Vera, aki elmondta, hogy a zenészek jó része nem törődik az itt tárgyalt kérdésekel, illetve úgy látja, hogy az ő munkája, zenéje úgyis értéktelen – de Jónás Vera szerint a kettő között összefüggés van: ha a zenész sem törődik azzal, hogy munkájának értéke legyen, akkor nem is lesz. “Rossz szájíz nélkül” kellene követelni a megfelelő fizetséget, hiszen ez is egy szakma – mondta.

Nagy érdeklődés kísérte Békés Gergely, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) jogtanácsosa beszámolóját a Deezer elleni, másodfokon is megnyert perről. Mint Békés elmondta, pertaktikai okokból választották a Deezert: olyan szolgáltatót kerestek, akiknek az erőforrásai nem haladják meg sokszorosan az EJI-ét. (Ezt válaszolta arra a felvetésre is, hogy miért nem pl. a Facebook került a célkeresztbe, ami egyáltalán nem fizet, viszont pénzt kér a posztok normális megjelenítéséért.) Úgy fogalmazott, hogy a jogdíjak kifizetésének módjába nem akarnak beleszólni, amennyiben az megfelel három kritériumnak: legyen jogszerű, átlátható és az üzleti haszonból tisztességes mértékben részesedjenek a művészek.

Molnár Gábor (Gold Record) viszont arról beszélt, hogy kiadói-menedzseri szemmel veszélyesnek látja ezt a pert, hiszen a nagy szolgáltatók számára a magyar piac olyan kicsi, hogy félő, hogy ha nem éri meg nekik az itteni működés, akkor inkább kivonulnak. Ez a magyar zene számára igen rossz lenne, hiszen eleve nagyon kevés felületen tud megjelenni, és az ő kiadója számára gyakorlatilag a stream elsősorban egy promóciós platform, amin csak egy plusz előny, hogy még némi pénzt is fizet. Mondott számokat is: bár nagyon változó és függ az előadótól, átlagban 5-10% a digitális bevétel aránya az összes bevételen belül. (A Zeneipari jelentést kitöltő zenészek válaszai alapján az átlag ennél alacsonyabbnak látszott: 2%). Ennek kb. 45%-a YouTube, 20%-a Spotify, 9% Apple Music, 5% Deezer, 2% iTunes. Egy stream után a kiadónak átlagban kb. a következő összegek járnak a YouTube-on 10 fillér (ez a legváltozékonyabb, hiszen a reklámbevételből részesül a jogtulajdonos), a Spotify-on 40 fillér, a Deezeren 1,2, az Apple Musicon 1,4 forint.

musichungary2018_31_valuegap

Molnár Gábor felvetésére a távozás veszélyéről Békés Gergely azt válaszolta, hogy jelenleg a stream szolgáltatók kettős szorításban működnek: a zenészek, szerzők azt várják, hogy tisztességesen és transzparens módon fizessenek; másfelől az ingyenes szolgáltatásokkal kell versenyezniük. Az EJI jogtanácsosa szerint ha ez utóbbi probléma megoldódik, akkor az az előbbin is segít, tehát ha nem a (látszólagos) ingyenességgel kell versenyezniük, akkor emelhetnek árakat, így a művészeknek is több juthat. Ez átvezet az EU szintjére; erről Lábody Péter (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) számolt be röviden: mint mondta, a nagy kérdés az, hogy például a YouTube és hasonló platformok semleges tárhelyek-e, vagy a zene felhasználói, tehát jogosításra kötelezettek. Az EU-s szerzői jogi reform nemrég jutott el oda, hogy egyértelműen kimondták: a YouTube felhasználónak minősül. Addig azonban, mire ez az elvi döntés mondjuk a magyar zeneiparban érezteti a hatását, évek fognak még eltelni.

Hangstúdiók

A hangstúdiókról szóló beszélgetésen azt járták körül több különböző stúdiót képviselő szakemberek, hogy a digitális technika terjedésével, és ami ebből következik: az otthoni hangfelvétel-készítés térhódításával hogyan változott meg a professzionális stúdiók szerepe. Manapság nagyon ritka, hogy egy hangfelvétel az elejétől a végéig egy stúdióban készüljön el. Gyakori eset, hogy a stúdióban csak azokat a sávokat rögzítik, amiket házilagos körülmények között nehéz vagy lehetetlen jól megoldani. Akár így, akár teljes mértékben saját felvételeket viszont keverésre, maszterelésre gyakran odaadják a tapasztalt hangmérnököknek, hiszen mindenféle eszközt meg lehet vásárolni, szakértelmet viszont nem.

Másfelől arra is sok példa van, hogy egy előadó a maga jól bevált hangmérnökével szeret dolgoztatni; ilyenkor a stúdióban csak a felvételeket készítik el, majd ezeket átadják keverésre. A digitális technika mellett az is fontos szempont, hogy gyakran előfordul, hogy egy zenekar nyert támogatást az NKA-tól, Hangfoglaló Programtól vagy egyéb helyről, ami azonban a teljes lemezfelvétel összes költségére nem elég, ezért is kényszerül arra, hogy amit otthon meg tud oldani, azt így is csinálja. Ugyanakkor a stúdiók “csodát nem tudnak tenni” egy rossz minőségű felvétellel, hangzott el többször a beszélgetésben.

Egy komoly kivétel van, amikor egy zenekar bevonul a stúdióba és teljes felvételt készít: amikor (kvázi) élő produkciót rögzítenek, gyakorta videóval is kísérve; ilyenkor akár kisebb közönség is jelen lehet, a belépők ára pedig a felvétel finanszírozására megy. Ezt a fajta együttzenélést jó akusztikus körülmények között csak a stúdióban lehet megvalósítani, és ez egy elég új, egyre jobban terjedő formátum.

Export

Kihagyhatatlan téma a zenei export. Idén is elhangzott, hogy sok-sok pénz és még több emberi erőforrás, sok-sok év munkája, mire láthatóvá válnak az exporterőfeszítések eredményei. Előkerült azért több új, megfontolandó felvetés is. Salamon Gergely (BuSH, Eastaste) például felvetette, hogy az export alatt gyakran a külföldi élőzenei koncerteket értjük, holott például a létező magyar katalógus külföldi láthatóságának növelése is fontos feladat lehetne – és itt vannak nagyon komoly előzmények, amikre lehet építeni, a Szomorú vasárnaptól a Gyöngyhajú lányig. Salamon szerint egyébként amikor arról beszélünk, hogy a nemzetközi színtéren az tud labdába rúgni, aki valami sajátos színt képvisel, akkor nem feltétlenül a magyar zene történeti múltjához való kapcsolódásra kell gondolni. Ki lehetne használni azt, hogy Budapest igen népszerű turistacélpont, és a “Budapest-élményhez” kötődően keresni ezt a sajátos hangot.

musichungary2018_9_export

A beszélgetésben részt vett Bajnai Zsolt, aki egyéb feladatai mellett a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) vezetője is, aminek keretében az immár az HOTS nemcsak “összefogó brandként”, hanem európai szinten elismert exportirodaként működik. Elmondta, hogy korábban nem volt példa az export olyan mértékű támogatására, mint amilyen most van; még az is előfordult, hogy a menedzserek showcase-ekre utazásának támogatására szánt keretet nem lehetett teljes mértékben kihasználni. Konkrét név említése nélkül elmondta, hogy az exportképes zenekarokat olykor nehéz belföldön megmutatni; van, hogy egy zenekarra a nemzetközi showcase-en adott koncert után többen lecsapnak a szakmából, itthon viszont minimális közönség előtt játszanak a vidéki klubokban. Salamon Gergely szerint csak akkor fog jól működni az export, ha hiszünk magunkban. Először mindenki, aki kilép a nemzetközi porondra, úgy érzi, hogy “kispályás vagyok” – emlékezni kell arra, hogy mindenki más is pont így kezdte. Felvetődött még, hogy a zenekarok külföldre utaztatása mellett a menedzserek külföldi képzése is igen hasznos lenne.

Állam

A magyar állam és állami szervek szerepe a könnyűzenében szintén újra meg újra előkerülő téma. Általában ehhez időzítve jelenti be az Artisjus, hogy az üres hordozó díj a Nemzeti Kulturális Alap számára átultat 25%-a mennyi. Idén ez 1,794 milliárd forint volt, ami a tavalyihoz képest 7,7%-os emelkedés. Azonban Tóth Péter Benjamin (Artisjus) hozzátette: úgy látják, hogy ez az összeg jelentősen már nem fog nőni a későbbiekben. Az üres hordozó díjak 77%-a jár zenei jogosultaknak, és szokás szerint az NKA ennyit szokott a zenei pályázatok keretösszegeire elkülöníteni, ez tehát a következő évadban 1,38 milliárd forint lesz.

Lőrinczy György (NKA) elmondta, hogy könnyűzenei téren a “pályázati fegyelem” javult, de azért még van mit tenni. Kérte – feltehetően, a név kimondása nélkül a Majka x Senkise videóra utalva -, hogy csak olyanok pályázzanak, akik az alkotásukkal nem fognak érzékenységeket sérteni. A tavalyi beszélgetésre, amikor NKA-alelnökként bemutatkozott, visszautalva elmondta, hogy továbbra is fontosnak tartja az olyan pályázatokat, amikben több kollégium együttműködik; eddig azért volt csak kevés ilyen, mert nem volt elég idő a kiírások előkészítésére.

Felmerült az a kérdés, hogy “mi van az állam fejében” a könnyűzenéről. Erre Bajnai Zsolt – aki bemutatta a már említett KÖSZI-t – azt mondta: “az állam fejében az van, amit mi beleteszünk”, vagyis nem várható, hogy a szakmától függetlenül majd az államapparátusban megszületik valami átfogó stratégia a könnyűzenével kapcsolatban – bár a beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy például a Máté Péter-díj létrehozása és más lépések azt mutatják, hogy fontosabb lett a könnyűzene, mint éveken át volt. Mindenesetre Bajnai szerint komoly lehetőség előtt áll a zeneipar, hogy elmondja, mit szeretne. Ehhez a közönségből Gerendai Károly azt tette hozzá, hogy szerinte tévedés, ha a zeneipar ügyét a politika színpadán elsősorban a támogatási politika felől próbáljuk megfogni, hiszen sok minden másra (is) szükség volna: piacfejlesztésre, esetleg nem az NKA-hoz tartozó források bevonására.

TAO

Komoly viták témája a TAO támogatások kulturális felhasználása. Az erről szóló kerekasztal-beszélgetésben Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház) képviselte azt az álláspontot, hogy a TAO úgy ahogy van, rossz. A többi beszélgető inkább a rendszer kijavítását szorgalmazta, hiszen egyrészt ezzel komoly pénzek kerültek a kultúrába, másrészt mint arra Lőrinczy György (NKA) felhívta a figyelmet, a TAO esetleges felszámolása nem eredményezné automatikusan egy hasonló összeg a kultúratámogatásban maradását – hiszen a TAO egy adókedvezmény, míg az utóbbi egy költségvetési sor, amire másfajta mechanizmusok vonatkoznak.

musichungary2018_20_tao

Azzal azonban mindenki egyetértett, hogy sok visszás jelenség is származik a TAO jelenlegi formájából. Mások mellett Lőrinczy György is hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés jelenleg pusztán formális, nagyjából kimerül a benyújtott számlák vizsgálatában, és azt nem nézi senki, hogy mi van ezek mögött. Szerinte akár a szakmai önellenőrzés is megoldás lehetne itt. A sajtóban nagy figyelmet kapott csalások mellett felmerültek a rendszer olyan kijátszásai is, amikor mondjuk egy kiállítást vagy könnyűzenei koncertet pusztán alibi jelleggel odarakott “kerettörténet” vagy egy-két felolvasott vers által TAO-képes “színházi produkcióvá” alakítanak át.

Rosta Mária (Zikkurat Színpadi Ügynökség) azt is hangsúlyozta, hogy még ha minden rendben van, akkor sem automatikus, hogy a TAO-ra jogosult előadás jegybevétele után tényleg bejön a megfelelő összeg – hanem ekkor jön a “kunyerálás”, vagyis a vállalatok, vállalkozók megkeresése, akik ezt a támogatást biztosítják. Rosta Mária elmondta, hogy amikor Alföldi Róberttel dolgozott, sokan nem akarták vállalni a támogatást, miután ezt megtudták (pedig ugye ez pénzbe nem kerül nekik, hiszen az adóból leírható). A beszélgetés hátterében szinte végig ott volt a kérdés, ami expliciten azért csak a vége felé került elő, hogy a könnyűzene támogatásra érdemes művészet-e, vagy pusztán “üzlet”.

A Musichungary.hu-n megtalálható fotókat Nemes Róbert és Bán Attila készítette.



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: