A zeneipar bevételeiből 12% jut a zenészeknek

Hosszú és nagy figyelmet kiváltó – többek között a Pitchforkon és a Guardianben is szemlézett – elemzést készített a Citigroup a zeneiparról. Frissítés: néhány nappal később zeneipari szereplők élesen kritizálták az írást, vitatva többek között adatait és módszertanát is.

A fő állításuk az, hogy maguk a zenészek a zeneipar emelkedő bevételeiből mindössze 12%-ot kapnak, legalábbis az Egyesült Államokban. Rögtön hozzá kell tenni ehhez, hogy a zenészeknek jutó rész emelkedő tendenciát mutat. Mint az alábbi ábrán látható, a nyolcvanas évek közepén 10% körül volt, majd 2000-ig csökkent kb. 7%-ra, azóta pedig – ha nem is minden évben – emelkedik.

artists share of revenue citigroup

Forrás: Citigroup

Ezt az emelkedést elsősorban az élőzene arányának növekedése okozza a bevételeken belül, itt ugyanis nagyobb a zenésznek járó összeg az összes bevételhez képest. (A meglehetősen kiadóellenesnek tűnő szöveg ezt annak tulajdonítja, hogy a zeneipar e részéből jobbára kimaradnak a kiadók.) Az összbevétel jelentős emelkedése viszont a zenefogyasztók növekvő közvetlen pénzköltésének köszönhető, amit pedig az okostelefonok terjedésével indokolnak a szerzők. A bevételek hosszú távú alakulását mutató ábrák egyenesen “internet előtt – okostelefonok előtt – okostelefonok után” korszakokra osztják a zeneipar történetét.

A zeneipar működését 88 oldalon áttekintő elemzés leginkább az Egyesült Államokra koncentrál (például az ottani szerzői jogi szabályozást részletezve). Az “érték elszivárgása” fő okaként azt jelöli meg, hogy rengeteg közvetítő szereplő van a zeneiparban a zenész és a fogyasztó között, a zenefogyasztás pedig számos platform között oszlik meg. Az elemzés elején az a finoman szólva is naiv álláspont is megjelenik, hogy egy “ideális világban” a pénz minden közvetítő nélkül áramlana a zenész és a hallgató között. Ezzel együtt az elemzés végén már megjegyzik, hogy “nem hisszük, hogy mindenki a DIY modellt fogja választani”.

Tehát a közvetítőket nem lehet kiiktatni a zeneiparból. Ezért a Citigroup elemzői három utat látnak a közvetítők számának csökkentésére, ami szerintük magával hozná a művészeknek jutó összeg arányát. Erre három forgatókönyvet vázolnak: 1) vertikális integráció, vagyis különböző típusú közvetítők összeolvadása, például a koncertszervező cégek és a terjesztő platformok egyesülése, 2) horizontális integráció, vagyis az egyes területek konszolidációja, a cégek számának csökkenése, 3) vertikális integráció organikus formája – ez pedig olyasmit jelent, hogy mondjuk a webes terjesztők “organikusan” kiadókká is alakulnak (aminek előjele a Spotify közvetlen szerződése egyes független előadókkal).

Az elemzés fő szerzője, Jason Bazinet a Bloombergnek azt nyilatkozta: a cél az volt, hogy megvizsgálják, tényleg olyan keveset keresnek-e a zenészek, mint ahogy mondják. “A válasz: igen” – mondta. A Bloomberg cikke szerint az elemzés felélesztheti a kiadókkal és az általuk a zenészeknek juttatott részesedéssel szembeni kritikákat.

revenue mix citigroup

Forrás: CItigroup



Kategóriák:Hírek

Címkék:, ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: