Nagy figyelmet váltott ki a Citigroup elemzése, főként az az állítás, hogy a zeneipar összes bevételeiből 12% jut a zenészeknek. (Részletes összefoglalónkat lásd itt, a 88 oldalas jelentés itt olvasható.) A Billboard nagy cikkében major és független kiadók munkatársai, menedzserek és a Future of Music Coalition szervezet egyik vezetője kritizálják alaposan a jelentést.
A cikk szerint a Citigroup különböző iparágakat feltérképező sorozatában megjelent írás alapvetően a befektetőknek szól. A zeneipar az jelentés egyik szerzője, Jason Bazinet szerint a más iparágakban jártas befektetési szakemberek számára „különlegesen összetett”. Vagyis az iparág iránt megélénkült pénzügyi érdeklődés (amit pl. a Vivendi a Universal Music Group felének eladásával használna ki) nem párosul megfelelő mélységű tudással.
A zeneipari szakemberek az érdeklődést üdvözlik, ugyanakkor sérelmezik, hogy a Citigroup elemzői nem kérdezték meg őket. Főként a tőzsdei jelentéseket és más pénzügyi beszámolókat tanulmányoztak; bőven idéznek például az RIAA adataiból (a jelentés elsősorban az Egyesült Államok piacára koncentrál), de nem beszéltek a kiadói szervezet egyetlen vezető munkatársával sem. A Billboard szerzője szerint ez annyiban érthető, hogy a befektetőket elsősorban a pénzügyi részletek érdeklik. Az ilyen megközelítések azonban „gyakran abból indulnak ki, hogy mi a jó a befektetőknek, aztán innen visszafelé megpróbálják bebizonyítani, hogy az a művészeknek is jó lesz” – mondta egy független kiadó munkatársa.
Ám ezen túl is számos ponton támadható a jelentés. Sokszor pontatlan adatokkal vagy túlságosan általánosító következtetésekkel dolgozik. Így például a zeneipar jövedelmei közé számítja a rádiós reklámbevételeket, pedig közismerten az Egyesült Államokban ezekből az előadók semmilyen jogdíjat nem kapnak (csak a szerzők) – ez azonban egy csak az USA-ra (valamint Iránra és Észak-Koreára) jellemző, és sokat kritizált jogi szabályozás miatt van így, és nem a zeneipar „tünteti el” ezt a bevételt. Tekintve, hogy a Citigroup által számított 43 milliárd dolláros összbevételből ez az összeg majdnem 15 milliárd, ha csak ezt kivennék az összképből, a 12% helyett máris magasabb zenészi részesedést kapnának.
A YouTube-tól származó reklámbevételeket jelentősen túlbecsüli a Citigroup. Több helyen pedig erősen alulbecsüli a szerződésekben általában szereplő, a zenészeknek jutó részesedéseket. Így például a kiadók által nekik juttatott jogdíjakat a bevétel átlag 15%-ára teszi. Ezzel szemben a fizikai kiadványoknál is már rendszeresen több ez 20%-nál, a stream bevételeknél pedig még magasabb is. Vagyis az átlag inkább 30 és 40% között van valahol középen egy major kiadó munkatársa szerint. A merch és B2B bevételeknél 25%-ra teszi a Citigroup a zenészek részesedését, pedig ez rendszerint 50% vagy még annál is több. Jason Bazinet elismeri, hogy az átlagok „gyakran félrevezetőek”, és nagyon sokféle szerződés van, de szerinte azért az összképet illetően nem nagyon tévedtek.
Az is fontos, inkább elvi kérdés, hogy mihez viszonyítjuk ezt a 12%-ot (vagy akármilyen más átlagot.) Mint ismertetőnkben írtuk, itt a Citigroup azzal az elnagyolt (vagy inkább szimplán téves) előfeltevéssel dolgozott, hogy egy „ideális világban” a pénz közvetlenül áramolna a hallgatótól a zenészhez, minden közvetítő nélkül. Mint a Future of Music Coalition vezető munkatársa mondja: „Ha minden zenész fogná magát, és elmenne utcazenélni, akkor a bevételek 100%-a az övék lenne. De ettől még ez hülyeség lenne. Vagyis önmagában egy ilyen szám nem sokat mond arról, hogy mi is történik az iparágban.”

Forrás: Citigroup
A Citigroup következtetései, jóslatai is az „érték elszivárgásáért” kárhoztatott közvetítők számának csökkenésére vonatkoznak. Ezeket azonban szintén sok kritika éri a Billboard cikkében. Ha egy cég „az értéklánc minden pontján jelen van, és így több potenciális bevételi forrással számolhat, akkor megengedheti magának, hogy többet osszon meg ebből a zenésszel” – fogalmaz Jason Bazinet.
Ugyanakkor a zeneipari szereplők szerint a valóságban egy cég attól még, hogy elvben nagyobb részt juttathatna a zenészeknek, nem mindig teszi ezt meg, főleg, ha nincs, ami erre ösztönözze. A cégek összeolvadása, főként a jelentésben „vertikális integrációnak” nevezett módja, amikor különféle területek (pl. digitális terjesztés és koncertszervezés) kerülnek egy kézbe, inkább néhány nagyon erős „kapuőr” cég létrejöttét eredményeznék, amit a zeneiparban, főként a független szektorban sokan kifejezetten rémisztő jövőnek festenek le. Ezek a cégek gyakorlatilag „legyárthatnák” a saját sztárjaikat, és kívülről igen nehéz lenne betörni ebbe a zárt rendszerbe.
Categories: Hírek
Leave a Reply