Szerzőként előnye, hogy sok műfajban otthonos, előadóként majdnem a karrierjébe került

A kanadai Kiesza 2014-ben hirtelen futott be Hideaway című számával, amit erősen megtámogatott a bravúros, egy snittes videó, aminek ő maga is társrendezője volt. A dalt Kiesza írta, producere Rami Samir Afuni volt, akinek független cége, a Lokal Legend volt a kiadó. Amikor a rádiók is felfigyeltek a dalra, a nagy kiadók közül több is megkereste Kieszát, aki az Islandnél kötött ki. A Music Business Worldwide-on megjelent cikk azt mutatja be az ő szemszögéből, hogyan történt, hogy nem lett belőle sztár, holott nemcsak a kiadónál ígérték ezt neki, hanem sokan mások is a pop új reménységét látták benne. Ráadásul az élettörténete is izgalmas: balerinának tanult, majd amikor egy sérülés miatt ezt nem tudta folytatni, hajózni kezdett, ahonnan a kanadai hadseregbe került, mesterlövész kiképzést kapott.

A történet – legalábbis ahogy Kiesza elmondja – ismerős lehet. Kiesza sokszínű zenész, aki kifejezetten szerette volna nemcsak nagylemezén, de a single-nek kiválasztott dalokban is megmutatni több arcát. Ezzel szemben a Universal Music Grouphoz tartozó Island a Hideaway megismétlését várta tőle, nemcsak azért, mert ez volt a nagy siker, hanem mert az EDM-pop akkor volt a csúcson. Az újabb dalok promócióját Kiesza szerint nem végezték megfelelően, az egyiket ráadásul tudta nélkül még remixeltették is (ez nem jelent meg, mert Kiesza nem engedte), és a Sound Of A Woman című nagylemez mögé sem állt be a cég. Kiesza azt mondja, még egy marketing emailt sem küldtek ki. Végül sms-ben ezt kapta: „Nem tűnik úgy, hogy a mi rólad szóló víziónk megegyezik azzal, amit te gondolsz magadról.”

Két ponton tér el a történet a megszokottól. Az egyik az, hogy Kiesza dalszerző is, aki nemcsak magának ír dalokat. A cikkben különösebb kifejtés nélkül áll ez a tanulságos mondat: „Az a képessége, hogy több stílusban is otthonosan mozog, korábban szerzőként kifejezetten az előnyére szolgált. Ez keltette fel a Stellar Songs / Sony/ATV figyelmét, akikkel zeneműkiadói szerződést kötött 2013 végén”, vagyis még a Hideaway megjelenése előtt. Kiesza dalait felvette többek között Kylie Minogue, Rihanna (ez a kettő felvétel elkészült, de nem jelent meg), Jennifer Lopez, Pitbull, a Duran Duran, és a norvég Donkeyboy. Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nem tudja elválasztani előadói és szerzői énjét, „de ha fegyvert fognának a fejemhez, inkább a dalszerzést választanám”.

Meg kell jegyezni azért, hogy van bőven példa olyan szerző-előadóra, aki többféle stílusban egyaránt alkot, és a kiadója mögötte áll ebben; elég csak Ed Sheeranre gondolni a legnagyobb mai sztárok közül.

A második single, amivel már el is kezdődtek a bajok

A másik érdekes pont, hogy Kiesza ugyan mond olyanokat, hogy „emberek, akikben megbíztam, egyik napról a másikra szörnyetegekké változtak”, valójában megérti a kiadójánál dolgozókat. Ezt mondja: „Senki nem volt rossz ember, szerintem inkább arról van szó, hogy mindenkit a félelem tartott a markában, amikor új és bizonytalan dolgokkal találkoztak.” Mint mondja, nagyon sajátos emberi kapcsolatok alakulnak ki a zeneiparban: „Amikor mindenkinek, akikkel nap mint nap találkozol, akikkel körbeutazod a világot, tőled függ a keresete, akkor valójában egy bizonyos szinten idegenek maradnak, és ettől az ember könnyen magányosnak érzi magát.”

Valójában nem szörny módjára viselkedtek vele, inkább pont fordítva: „Körül voltam véve olyan emberekkel, akik szerették volna, ha azt teszem, amit ők kitaláltak, de közben valahogy féltek is tőlem. Porcelánbabaként vagy kisgyerekként kezeltek. Nem akartak felbosszantani, ezért inkább nem árulták el, mi történik. Egyszer kifejezetten megkértek, hogy menjek ki egy megbeszélésről, ami rólam szólt. Nagyon furcsa volt.”

A történet jó véget ér: amikor az Island vezetője távozott, Kiesza is felmondhatta a szerződését, és a High Time Records brit független kiadóhoz szerződött. Ennek vezetője egy új céget is létrehozott vele, amelyben fele-fele arányban tulajdonosok. Turnézástól a syncig mindent átfogó szerződést írt alá, és kiadója (valamint immár üzleti partnere) három év múlva már aréna-, öt év múlva stadion-show-kat vízionál neki. Elsőként egy kétéves tervet dolgoztak ki, aminek kezdete az, hogy megpróbálják Kiesza közösségi oldalaira (vissza)csábítani a videóit megnéző, dalait streamelő sok-sok millió hallgató legalább egy részét.

Kiesza új videója



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.