Terjed a pofonegyszerű kampányfogás: a pénzosztogatás

Travis Scott, aki nemrég Astroworld című albumával első helyre került a Billboard listán (Nicki Minajt maga mögé utasítva, aki ezt a „Spotify bosszújának” tulajdonította – lásd cikkünket), százezer dollárt osztott szét a rajongói között. „Tudom, hogy nehéz a mai srácok élete, úgyhogy 100k-t szétosztok a rajongók között. Add meg a cash tagedet a kommentekben, és egy dalszöveget az Astróról” – írta. A rajongóknak 50 és 1000 dollár (14-280 ezer forint) közötti összegeket utalt át a hírek szerint.

Korábban egy másik rapper csinált hasonló akciót, bár Lil B 1-2 dollárt utalgatott. Ő volt az, aki – Travis Scott-tal ellentétben – válaszolt az újságírói kérdésekre, és elárulta, hogy az ötlet és a pénz is a Twitter alapítójaként ismert Jack Dorsey másik cégétől, a Square-től jött. Ők fejlesztették a Cash App nevű okostelefonos alkalmazást, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók a mobiljuk segítségével pénzt utaljanak át egymásnak vagy cégeknek. A Travis Scott által említett cash tag a felhasználók appon belüli egyedi azonosítója. A Cash App a legsikeresebb ilyen alkalmazás, több mint 30 millióan töltötték le. (Egyben a Square részvényei korábban nem látott magasságokban járnak.)

Lil B szerint további hasonló akciók várhatók. Mint mondta: „függője lettem a pénzosztogatásnak. Csak kell még szereznem pénzt ehhez, sokat.” (A rapper kereskedelmileg nem olyan sikeres, mint Travis Scott, de majdnem másfél millió követője van a Twitteren; több mém fűződik a nevéhez, például a „based god”. Általában úgy tartják, hogy ő nyitotta meg a hiphop internetes korszakát – először akkor figyelt fel rá a világ, amikor több száz MySpace-oldalt hozott létre, hogy folyamatosan készített számait feltölthesse rájuk.)

Erről a pénzosztogató akcióról tehát kiderült, hogy a jótékonyság mellett / mögött promóciós szándék is van, a rapperek brandjével tulajdonképpen a mobilos appot népszerűsítették. Nem ez volt az első pénzosztogatás idén: Drake februárban jött ki a God’s Plan videójával, amiben egymililó dollárt oszt szét Miamiban, szervezeteknek és magánembereknek. Az akció elég nagy vihart kavart: sokan úgy vélték, hogy ha valóban a tiszta, teljesen önzetlen segítségnyújtás lett volna a cél, akkor ebből nem készült volna klip. Drake maga azt mondta: „ez a legfontosabb dolog, amit valaha csináltam”, és azt szerette volna, ha a rajongók követik a példáját – mármint nem az egymillió dollár szétosztogatását, hanem az önzetlen jócselekedetet.

Taylor Swift híres még hasonló akcióiról, ő leginkább segítségre szoruló rajongókat támogat célzottan. Idén például egy terhes, hajléktalan nőnek vásárolt egy házat. Ezt maga az énekesnő nem is akarta nyilvánosságra hozni, de azért kiderült. Függetlenül attól, hogy ennek a jótékony cselekedetnek önmagában volt-e promóciós célja, az elemzők szerint Taylor Swift sikerének egy legfőbb oka az a nagyon szoros kapcsolat, amit a rajongótáborával ápol.

Ezekhez az esetekhez képest a legutóbbi pénzosztogatás azért új szint, hiszen itt nem volt szó arról, hogy rászoruló rajongókat kerestek a rapperek: egyszerűen annak adtak, aki kért – és aki regisztrált a Cash Appen.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .