Nagy portrécikk jelent meg a Rolling Stone-ban Siáról, aki közismerten egyszerre a legsikeresebb dalszerző és a legnagyobb popsztárok egyike – valamint híresen kerüli a nyilvánosságot, arcát jellegzetes parókával takarja el. A cikk szerzője, Hillel Aron azonban baráti köréhez tartozik, így számos személyes részletet közöl róla. A lapok figyelmét leginkább az keltette fel, hogy 2015-ben, miután a Saturday Night Live-ban énekelt, a műsort vezető Donald Trump közös fotót akart vele készíteni. „Baj lenne, ha nemet mondanék? Sok mexikói és meleg rajongóm van, és nem akarom, hogy azt gondolják, egyetértek a nézeteivel” – válaszolta neki, majd bement az öltözőjébe, és „őrült hasmenése volt”.
Számos más személyes részlet (például öngyilkossági kísérlete) mellett zeneipari pályafutásáról és dalszerzői munkájáról, fogásairól is részletesen szól a cikk. Először 17 évesen állt színpadon, és nagyon izgult; valaki bort adott a kezébe, és bár korábban soha nem ivott alkoholt, megitta, majd éveken át rendszeresen ivott. Szerző-előadóként megjelentetett első lemeze alig fogyott, a másodikról már egy szám bekerült a brit top 10-be, de az album maga nem lett sikeres. Egyszer csak egy csomó barátja írt neki, hogy a Sírhant művek (Six Feet Under) záró epizódjába bekerült Breathe Me című dala. Következő két albuma már sikeresebb lett, de csak Ausztráliában kerültek fel a listákra.
Már korábban is írt dalokat, például Christina Aguilera Bionic című lemezére, de 2010-ben határozta el, hogy mostantól csak a szerzői karrierjére koncentrál. Elege volt mindabból, amivel az előadói lét jár, a turnézásból, promócióból stb.; a stressz autoimmun betegséget okozott neki. Ekkoriban találkozott menedzserével, Jonathan Daniellel, aki a cikkben ezt mondja: „a zeneipar lényegében azon dolgozott, hogy megölje őt.” (A zeneipar és a betegségek összefüggéséről itt írtunk részletesen.) Siát a szerzői pálya vonzotta, amit ekkoriban így látott: a dalszerző „láthatatlan, a színfalak mögött dolgozik és gazdag”.
Aztán nem így alakult. Titanium című számát Katy Perry nem kérte, mert túlságosan hasonlított egy nem sokkal korábban megjelent számához; Mary J. Blige felvette, de nem jelent meg. Végül David Guetta használta fel Sia demófelvételét, mégpedig megkérdezése nélkül, és a szám dupla platina lett. Pedig Sia nem szereti a house-t, ráadásul félt, hogy azt mondják róla, „eladta magát”, pedig „nagyon sokat dolgoztam, hogy hiteles, cool művész legyek”. De a bevételből tudott házat venni, úgyhogy megbékélt.
A Titanium már az alapján a koncepció alapján készült, amit menedzsere mondott neki: „a legtöbb mai sláger egyetlen fogalomra vagy metaforára épül, ami jól megragadható és guglizható”. Sia később arra is rájött, hogy az emberek nem igazán figyelnek a szövegekre, igazándiból csak a refrén számít. Itt pedig vagy az az igazán hatásos, ami erőt ad, vagy ami színtiszta szórakoztatás nyújt. Szövegírói gyakorlata tehát az, hogy először megírja a refrént, és ezután jönnek a verzék, amik a központi fogalom „megtámasztását” szolgálják, vagy a központi metaforából „csavarnak ki mindent, ami benne van”.
Ellenben a dallamot nagyon gyorsan, és az elejétől kezdve a refrén felé haladva találja ki, gyakran úgy, hogy az alap demó változatára énekel rá. Egyik legnagyobb szerzői sikerét, Rihanna Diamonds című dalát 14 perc alatt írta. „Nem annyira én csinálok valamit, inkább megtörténik velem” – mondja. De ehhez az is kellett, hogy megtanulja: bíznia kell az ösztöneiben, és kikapcsolni az agya önkritikus részét. (Utólag viszont nagyon keményen le tudja szólni a dalait.) Az akkordokat a megírt dallamhoz a producer találja ki.
Ez a gyorsaság néha feszültséget okoz, főleg, hogy Sia olyan sikeres, hogy kiharcolta: a szerzői jogdíjak fele neki jár, és a többiek osztoznak a másik felén – szemben a popzenében megszokott felosztással, ahol a szerzők és producerek egyenlő arányban részesülnek a jogdíjakból. Ez persze akkor jelent nagy különbséget, ha több producer is dolgozik a dalon. Egyikük egyszer megkérdezte, hogy mégis mivel érdemelte ki Sia ezt a részesedést. „Mert nem hiszem, hogy nekem kevesebb járna azért, mert ti ketten végzitek el egy ember munkáját” – válaszolta. És amikor a producer felpanaszolta, hogy Sia a maga munkáját 20 perc alatt letudja, aztán a producerek 2-3 hétig dolgoznak, ezt mondta: „igen, de nekem 15 évembe került, hogy 20 perc alatt készen legyek.”
A Titaniumban ugyan az éneke is hallható, de a siker megnyitotta az utat Sia előtt, hogy az egyik legkeresettebb dalszerző legyen belőle. Újra arra készült, hogy visszavonul a színfalak mögé, de szerződés kötelezte még egy lemez megjelentetésére. Az volt a feltétele, hogy teljes művészi szabadságot kapjon, promóciós kötelesség nélkül. Ekkor találta ki, hogy paróka mögé rejti az arcát. (A cikk beszámol arról, hogyan forgatnak egy Google Assistant-reklámot: a cég ragaszkodik hozzá, hogy ebben is a paróka szerepeljen, Siából csak a szája látszik. „A paróka kevesebb mint hat óra munkával keresett egymillió dollárt.”) A visszavonulási tervet azonban keresztülhúzta a Chandelier videója, minden idők egyik legsikeresebb klipje, a YouTube-on a 29. legnézettebb zenei kategóriában, ami Siát mint előadót a legnagyobb sztárok közé emelte.
Categories: Hírek
Leave a Reply