Dal+Szerző Playlist #54: Nyári toplisták

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify Deezer YouTube

Szokás szerint bemutatunk néhány előadót az itt közölt és elemzett nyári toplistáinkról. A rekordot döntő, több listát is toronymagasan vezető Follow The Flow korábban szerepelt már rovatunkban, mint ahogy a legtöbb előadó, akivel a YouTube, Spotify, rádiós vagy albumlistán találkozhatunk. Ezért most csak három, ámde komoly múlttal rendelkező előadót mutatunk be bővebben – noha például Rúzsa Magdolna életművének így is csak nagyon kis szelete fért bele a válogatásba.

Rúzsa Magdolna

Már a magyar könnyűzene legendáriumának a része a jelenet, ahogy a vajdasági Verbászon született lány 2005-ben mezítláb besétál a Megasztár stúdiójába, és az ujja köré csavarja a zsűrit – aztán a közönséget is, hiszen 2006-ban meg is nyerte a tehetségkutatót. Azóta a magyar könnyűzene sikert sikerre halmozó, de szerénynek megmaradó, sajátos sztárja, stabil közönséggel, számos slágerrel – a Mahasz rádiós listáján 17 dala jutott a top 40-be, ebből 12 a top 10-ben is benne volt -, Aréna-koncertekkel, platinalemezekkel (egyetlen albuma volt, ami ezt nem, „csak” az aranylemez minősítést szerezte meg), komoly szakmai elismeréssel: például Presser Gábor hívta közös turnéra. 2018-ban elsőként kapta meg az új állami, könnyűzenei díjat, a Máté Péter-díjat Caramel és Berki Tamás mellett.

HonlapFacebook

Aprócska blues

A döntőben elhangzott dalok megjelenése után az első saját lemez, az Ördögi angyal (2006) rögtön tartalmazta az egyik védjeggyé lett dalt: az Aprócska blueszal szerepelt Rúzsa Magdolna a 2007-es Eurovíziós Dalversenyen, a 9. helyet megszerezve, pedig sokan mondták, hogy a szám nem illik ebbe a műsorba.

Zene, szöveg: Rúzsa Magdolna. ISWC kód: T-007.022.276-2

Gábriel

Rúzsa Magdolna karrierjének talán legváratlanabb húzása volt a 2011-ben a Pesti Színházban elindított Magdaléna Rúzsa című, erősen önéletrajzi ihletésű színházi előadás, ami egyben lehetőséget nyújtott arra, hogy az énekesnő egy másik oldalát mutassa be, sanzonos, jazzes dalokkal (Fekete-Kovács Kornél volt a zenei rendező). Itt – és a stúdiólemezen – hallható ez a dal, amit eredetileg Doris Dragović horvát énekesnő énekelt; a többi számhoz hasonlóan Geszti Péter írt új hozzá új szöveget.

Zene: Huljic Tonci, Huljic Vjekoslava. Szöveg: Geszti Péter. ISWC kód: T-007.260.050-0

Nélküled (Lotfi Begi remix)

Noha alapvetően pop-rock énekesnőként tartják számon, a Nélküled remixének sikere bizonyítja, hogy elektronikus zenei kísérettel is működik a hangja. Ez az a dala, ami első helyig jutott a rádiós listán, és azok közé tartozik, amik a YouTube-on is komoly nézettséget szedtek össze. (Noha volt idő, hogy a rádiós és a YouTube toplisták közelebb álltak egymáshoz, ezzel együtt ritka esetnek számít, főleg a Rúzsa Magdolna stílusába tartozó előadóknál, hogy több száma is bekerült a videómegosztón a top 20-ba.) Érdekes, hogy míg az eredeti változat kifejezetten visszafogott, egy szál akusztikus gitár kíséri, addig a remix a Lotfi Begitől megszokottnál harsányabb, a refrén alatti szintik a trance-t idézik meg.

Zene: Bodóczki Ernő, Burai Krisztián, Madarász Gábor. Szöveg: Nagy Dávid, Rúzsa Magdolna. ISWC kód: T-007.216.481-8

Rúzsa Magdolna – Presser Gábor: Angyal mellettem

Annak ellenére, hogy Presser Gábor Rúzsa Magdolna számos dalának szerzője, valamint közösen turnéztak, kevés dal van, amit előadóként is közösen jegyeznek. Ez ilyen; Presser Gábor zongorázik, Rúzsa Magdolna énekel, szól még egy tangóharmonika – és meg is van a 2,5 miliós nézettség, és az elalélt kommentek!

Zene, szöveg: Presser Gábor. ISWC kód: T-007.253.534-2

Érj hozzám

Ennek a dalnak a háttérmunkálataiba engedett részletes betekintést Szakos Krisztián a 2017-es Dalszerző Expón: itt látható a videó, amin megmutatja, hogyan dolgozott producerként a Madarász Gábor és Rúzsa Magdolna által írt szerzeményen; a cél egy rádióbarát dal létrehozása volt. Az eredmény egy olyan sláger, ami 2016 nyarán a YouTube top 20-ban szerepelt, a rádiós top 20-ban pedig nyáron és ősszel is.

Zene: Madarász Gábor, Szakos Krisztián. Szöveg: Rúzsa Magdolna, Szakos Krisztián. ISWC kód: T-007.265.126-3

Légzés

Ez pedig a legutóbbi sláger, amiről a jelenleg futó turné is nevét kapta. Ez volt a nyár legnépszerűbb magyar dala a rádiókban.

Zene: Rúzsa Magdolna, Szakos Krisztián. Szöveg: Rúzsa Magdolna. ISWC kód: T-007.298.754-2

Király Viktor

A zenész családból származó, Amerikában született Király Viktor történetét sokan ismerik: tizenéves volt, amikor a családja az eredeti terv szerint egy évre visszatért Magyarországra, aztán maradtak. Zenei pályájának legelejéről ebben az interjúban mesél hosszan; például arról, hogyan érezte magát „az akkor még a nulláról induló, félénk srác” a Megasztárban. (A „félénk” önjellemzés a kérdezőt meg is lepi.) A 2008-as Megasztárt végül meg is nyerte, és A döntőben elhangzott dalok menetrendszerű megjelenése után első saját dala is sikert aratott. Vagyis ő is azok közé tartozik, akik a tehetségkutatós győzelmet valódi sztárkarrierre tudták váltani. Az előbb magyar, majd angol nyelvű dalai közül tíz került a rádiós top 40-be, plusz A játékkészítő című musicalből slágerré lett Álmodd meg a csodát!, amiben mások mellett testvére, Király Linda is énekel.

Az amerikai The Voice tehetségkutatóban 2015-ben indult el, és a 24 legjobb közé jutott. Mint ebben az interjúban elmondta, tudta, hogy kevés esélye van a győzelemre, hiszen „úgy néztek rám, mint egy sztárvendégre, aki már megnyert egy nagy tehetségkutatót (…). Ez borzasztóan jólesett, és megtisztelő volt számomra, de a verseny szempontjából inkább hátrányt jelentett, mert pont a koncepció ellen ment. A The Voice ugyanis a nulláról akar felépíteni énekeseket, fejlődést akar nekik nyújtani, így rontotta az esélyeimet, hogy ezt ennyire hangoztatták”. De „én nem azért mentem, hogy mindenáron nyerjek, hanem hogy megismerjék Amerikában az arcomat”, és ezután el is kezdte építgetni a magyar mellett az ottani pályáját is. Ugyanitt ezt mondta a „sztárság” fogalmáról: „Az emberek hajlamosak túlgondolni a világsztár fogalmát, és azt hiszik, hogy ha megmutattam magam a The Voice-ban, akkor legalább olyan híresnek kell lennem, mint Justin Timberlake. Nem foglalkoznak azzal, hogy zenészek ezrei keresnek dollármilliókat Amerikában, akik nem világsztárok, de profin csinálják a dolgukat. Ha nem éri el az ember, azt, amit csak nagyon kevesek, akkor azt mondják rá, hogy sikertelen volt. Ez a gondolkodás nagyon rossz, és nevetséges is, de azért tesz egy kellemetlen súlyt az ember vállára.”

Facebook

Forgószél

Ez az a bizonyos első saját dal a Megasztár után, ami komoly sikert aratott. A felépítésében érdekes, hogy a hangsúlyosan akusztikus hangszerelésű, tapsolós ritmusra építő soulos popdalba a bridge résznél csatlakozik be az egészen más hangszínt hozó szintetizátor, ami aztán a háttérben ott is marad.

Zene: Kardos Norbert, Király Viktor. Szöveg: Sztevanovity Natali. ISWC kód: T-007.147.900-9

Solo

A Király Viktor című, magyar nyelvű dalokat tartalmazó lemez (2009) után anyanyelvére, angolra váltott (mint több interjúban is elmondta, testvéreivel például angolul beszélnek). Solo című száma a hasoncímű, 2010-es nagylemezen hallható; az egyik olyan dala, ami a rádiós listán 1. helyre került. A címbéli solo elsősorban a társas kapcsolatokra vonatkozik, bár egy a zenei és romantikus jelentések egymásba játszanak: „but now I understand that I am your bassline / and you complete my harmony” – szól a Király Viktor és Linda által írt szöveg.

Zene: Kardos Norbert, Király Viktor. Szöveg: Király Linda, Király Viktor. ISWC kód: T-007.197.665-2

Fire

A harmadik, ezidáig utolsó nagylemez, a 2014-es 3rd Dimension nagy slágere; ez is 1. helyre került a Mahasz rádiós listáján, és a Solónál is hosszabb ideig, 40 héten át szerepelt a top 40-ben. A korábban bemutatottaknál táncosabb, a ritmusra és az elektronikára nagyobb hangsúlyt helyező, a hiphop felé is kikacsintó szám.

Zene, szöveg: Király Viktor. ISWC kód: T-007.178.086-3

The Kiralys: Untried

Király Viktor háromszor szerepelt A Dalban, mindannyiszor alig maradt le az Eurovízióra kijutásról. Először 2012-ben, két testvérével, akik közül Király Linda ismert, az Amerikában élő Ben azaz Benjamin nevű ikertestvére azonban kevésbé. A dalnak van egy másik verziója is, amit Király Linda énekel két másik vendéggel: Rh3 mellett Pras Michellel, a Fugees egykori tagjával. (A Spotify-on csak ez a változat található meg.)

Zene: Pras Michel, Roy Hamilton. Szöveg: Király Linda, Pras Michel. ISWC kód: T-007.289.596-5

Hatodik emelet feat. Majka & Curtis

A rádiókban mindig jól szereplő Király Viktor ezzel a számmal került fel először YouTube-listánkra: 2017 tavaszán a 18. legnézettebb magyar videó volt ez. Nyilvánvalóan segített ebben Majka és Curtis (bár ez azért érezhetően Király Viktor száma, amiben ők tényleg csak vendégeskednek); másfelől Majkáék ekkor kerültek be először komolyabb játszottsággal a rádióba (tavaly tavaszi listánkon a 10. hely).

Zene: Majoros Péter, Széki Attila, Király Viktor, Schrank Doma. Szöveg: Széki Attila, Király Viktor. ISWC kód: T-007.301.002-2

Majka X Curtis X Király Viktor: Füttyös

Ez viszont már tényleg közös szám, egy epikus hatású hiphop-himnusz, amiben azonban Király Viktor éneke az egyszerű „a refrénben pár sorra bedobunk egy jó hangú énekest” szerepnél többet kap és jobban meghatározza a szám karakterét. Nyári YouTube-toplistánkon és először közölt Spotify-toplistánkon is a 2. helyet szerezte meg.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Pixa

Pixa, vagyis Tóth Dániel Székesfehérvárról származik. Ottani stúdiójában – amit ebben a portrévideóban lehet látni – megfordult a magyar underground hiphop krémje. A nagyközönség két, az internetről a mainstreambe berobbant, megosztó sztár, SP és Fluor számaiban hallhatta először szerzői és produceri munkáját; az ő sikerük – főleg a Mizu – nyomán Pixa lett az egyik első számú magyar „slágergyáros”, főként a digitális világban. Az utóbbi években egyre többen ismerik meg a nevét, azok is, akik nem nézik meg, hogy ki egy sláger szerzője-prodcuere, illetve akik nem járnak olyan bulikba, ahol DJ-zik.

Honlap Facebook

SP: Ne add fel

A tinisztárnak beskatulyázott – bár a kategóriából később sikeresen kitört – SP elektronikus alapú popdalainak sikere volt Pixa számára pályájának legnagyobb meglepetése. Mint a 24.hu-n megjelent interjúban mondja:”Tizenéves hülyegyerekekként mi voltunk az elsők, akik olyan dallal jutottak be a Vivába, amit nem a Szabó Zé, vagy a Rakonczai Viktor írt.” Hozzáteszi, hogy „nemcsak a zenén múlik, miből lesz sláger, hanem a karakteren, az öltözködésen, a hozzáálláson, a kisugárzáson. Csak ezek után jön a zene.” A Ne add fel SP legnézettebb videója.

Zene: Tóth Dániel György, Vermes Orsolya. Szöveg: Éder Krisztián, Vermes Orsolya. ISWC kód: T-007.071.371-1

Fluor: Mizu

A YouTube-on 2011 elején megjelent electro-hiphop dal volt az év legnagyobb szenzációja a magyar popzenében. Rendkívül megosztó volt, de az kétségtelen, hogy több sora bekerült a köznyelvbe is. Pixa zenéje ehhez képest talán másodlagosnak tűnhet, de igen hatékonyan támasztja alá Fluor szövegét. (Érdekesség, hogy a videót Éder Krisztián, vagyis SP rendezte, fényképezte és vágta.)

Zene: Tóth Dániel György. Szöveg: Karácson Tamás. ISWC kód: T-007.142.745-6

Nobody Moves x Hősök: A-do-gat

A Nobody Moves Pixa és egy másik DJ-producer, Andro igen sikeres duója volt. Legnépszerűbb számukban a „horzsolós”, az EDM-robbanás elején igen népszerű electro-house alapra a Hősök tagjai rappelnek rá. A zenekar korábban Pixával vette fel több lemezét is.

Zene: Baranyai Dániel, Tóth Dániel György. Szöveg: Barcza Sándor, Ozsváth Gergely. ISWC kód: T-007.168.872-6

Pixa feat. Kis Grófo: Bulibáró

Pixa és Kis Grófo együttműködésében utóbbi elvileg vendégzenészként (feat.) szerepel, de nyilvánvalóan az ekkoriban a Mert a nézését meg a járását című számmal arató, több YouTube-toplista élére került énekesnek hatalmas szerepe volt a dal sikerében: 2015 nyarán ez volt a legnézettebb magyar videó a YouTube-on, és még a következő év tavaszán is a top 20-ban volt. Azért több, láthatóan mémnek szánt és sikeresen azzá is vált kifejezés („bulibáró”, „mulatási”) mellett Pixa is előkerül a dalszövegben („Ahogy a Pixa húzza, az nagyon király”). A hatásnak része lehetett az is, hogy a szám sikeresen hozza össze a mulatóst az elektronikus zenével, és ironikus videója (Miki357 rendezése) szintén fogyasztható volt a Kis Grófo saját számaitól esetleg idegenkedő rétegeknek is.

Zene: Tóth Dániel György. Szöveg: Kovács Norbert. ISWC kód: T-007.245.919-8

Uberjak’d – I Like To Rave (Pixa Remix)

Pixa nemzetközi színtéren is mozog, bár ilyen munkáinak egy részéről a már említett 24.hu-s interjúban azt mondta: nem beszélhet róluk, „mivel ghostproducerként voltam jelen ezekben, titoktartási szerződés köt”; de annyit elárult, hogy a legnézettebb szám videója „ötven- és százmillió között” van. 2014-ben volt egy – ma már nem elérhető – száma a szlovák _-val, amihez Snoop Dogg adott egy verzét – pénzért, aminek hátterét az Index akkori cikke részletesen bemutatja. 2015-ben pedig a Steve Aoki által indított, jónevű Dim Mak kiadó egyik remixversenyét nyerte meg; harsány electro-trap remixe hivatalosan meg is jelent a kiadónál. (A YouTube-on nem található meg, a Soundcloudon viszont igen.) Emellett magyar (YouTube-)slágerekhez is gyakran készít remixeket, amik komoly nézettségeket érnek el.

Zene és szöveg: Ben John Grzywacz.

Hajadismijen

Az erős mémérzékenység ebben a számban csúcsra jár. Pixa itt már teljesen előlép: az ő hangja hallható, és ő látszik a klipben az ismeretlen „webművész” Noemi Vagvölgyi vicces képei mellett. (A cím az ő egyik képéből jön.) Idén elkészült a Középsuli című webes sorozattal együttműködve a Sulidismijen című változata.

Zene és szöveg: Tóth Dániel György. ISWC kód: T-007.283.276-8

Pixa x Hiro: Paparazzi

Hiro – akit ebben a Playlistben mutattunk be – AutoTune-os énekéé a főszerep, Pixa szerzői, produceri szerepe mellett az egyoldalú telefonbeszélgetést vállalja magára. „Most, hogy megvertél mindenkit rapbe meg popba, akkor lehet rájönni a klubzenére is, jó?” – mondja az elején, majd önironikusan hozzáteszi: „Meg én is be akarok kerülni a trendbe, érted…” Sikerült is: a videó úgy került a nyári YouTube-lista 9. helyére, hogy július közepén került fel a videómegosztóra.

Zene: Tóth Dániel György. Szöveg: Csordás Gábor, Molnár Márton. ISWC kód: T-007.304.960-1

A Playlist a YouTube-on – a stream szolgáltatóknál itt található meg: Spotify Deezer



Categories: Playlist

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .