Milliárdokat fizet a YouTube, netán kiszáll a zenéből? Helyzetkép az európai szerzői jogi irányelv elfogadása után

A zeneipari sajtó távolságtartó

A zeneipari lapok meglehetősen távolságtartóan számoltak be arról, hogy az Európai Parlament elfogadta az új szerzői jogi irányelvet. A legtöbb cikk a “vitatott” jelzővel illeti az irányelvet, és bemutatja az ellenkező álláspontokat, tartózkodva mind az állásfoglalástól, mind az érvek részletes kifejtésétől. (Ehhez képest a tech sajtóban sokkal több a nyíltan kritikus, netán apokaliptikus hangvételű cikk.) Általában először bemutatják a kritikákat (a “mémek betiltását” vagy a 11. cikkely “linkadónak” elnevezését a megfontoltabb cikkek túlzónak nevezik), aztán hozzáteszik, hogy az irányelv támogatói szerint ezek nem igazak. Több cikkben megjelenik az az álláspont, hogy – miként a Hollywood Reporternek egy szerzői jogász fogalmaz – mindkét oldal túl szélsőséges álláspontot képvisel, és nem igazán vitaképesek, holott az igazság valahol középen van.

Szinte mindenhol megemlítik, hogy míg a támogatók mellett volt a “a zeneipar 99%-a” (ahogy a Music Business Worldwide fogalmaz), addig nyilvánosan támadta az irányelvet a Google mellett Tim Berners-Lee, a world wide web kitalálója és Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója. Sok helyen idézik a német Kalózpárt képviselőjét, Julia Redát, akinek ugyan a politikai súlya nem túl nagy, de ő volt a leghangosabb kritikus az EP-n belül. A kritikák elleni érveket részletesen itt mutattuk be.

Szűrés vagy jogosítás?

A legalaposabb cikket a témáról a Verge írta, aminek bevezetője egyetértően így fogalmazza meg az irányelv célját: “a kortárs web egyik legkomolyabb aránytalanságát” megszüntetni, miszerint “a Google és Facebook típusú platformok rengeteg pénzt keresnek azzal, hogy hozzáférést nyújtanak mások által előállított tartalmakhoz, miközben azok, akik ezeket előállítják, egyre kisebb részt kapnak ebből a pénzből.” A cikk bemutatja, hogyan változott az irányelv szövege a nyári szavazás után, amikor a nemek győztek. Így például kikerült a szövegrész, ami a híres-hírhedt 13. cikkelyben a “hatékony tartalomfelismerő rendszerek” használatát írta volna elő. Mivel kifejezetten “nagy mennyiségű” adatot hozzáférhetővé tevő platformokról van szó, nyilvánvalóan valamilyen automatizált ún. upload filter felelt volna meg ennek. Az új szövegnek nem vagy legalábbis nem biztos, hogy csak az előzetes szűréssel felelhetnek meg a szolgáltatók – mondta a Verge-nek egy szerzői jogász. (Továbbá bekerült, hogy például a Wikipediára vagy a nyílt forráskódú szoftvereket gyűjtő GitHubra nem vonatkozik az elv.)

Más cikkek hozzáteszik, hogy az irányelv előírja azt is, hogy a tévesen kiszűrt tartalmak visszahelyezésére megfelelő eljárást kell kialakítani. Sok kritikus szerint ugyanis algoritmusokkal lehetetlen pontosan elkülöníteni a jogsértést és például a paródiát, ráadásul az innentől kezdve jogi felelősséggel is tartozó platformok inkább az eltávolítás irányába tévednek majd, hogy védjék magukat. Valójában “az irányelv sokkal kifinomultabb ennél”- mondja a Hollywood Reporternek egy szakértő; szerinte a szövegből “nyilvánvaló, hogy a jogok ‘túlvédése’ ellen megfelelő mechanizmust kívánnak kialakítani” a jogalkotók.

Az a szempont viszont kevés helyen jelenik meg, hogy a tartalmak radikális szűrése helyett egy másik lehetőséget is választhatnak a szolgáltatók: a jogosítást. A Hollywood Reporter idézi a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC igazgatóját, Gadi Oront: szerinte a nagy platformokat arra fogja kényszeríteni az új szabályozás, hogy “leüljenek a jogtulajdonosokkal, és fair fizetési feltételekről állapodjanak meg” – vagyis szerinte a jogosítási tárgyalásokat fogják választani a jogvédett tartalmak távol tartása helyett. Ahogy az Az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója, Tóth Péter Benjamin fogalmazott a Népszavának: “a jogosulti oldalnak nem az a célja, hogy a platformszolgáltató kiszűrje a nem engedélyezett tartalmakat, hogy ne hallgathassunk zenét, hanem hogy engedélyeztesse a felhasználásukat, azaz jogosítsa azokat, és tisztességesen, fair módon működjenek a platformok mind a többi piaci szereplő, mind az alkotók tekintetében.”

Újabb tárgyalások, folytatódó lobbizás – és ellenségeskedés

A Verge bemutatja azt is, hogy mi következik ezután. Először jön a szöveg véglegesítése egy háromoldalú, zárt ajtók mögött zajló tárgyalássorozatban az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői között. “Lehetséges, hogy a legtöbbet kritizált részek ezalatt kikerülnek a szövegből, ahogy azt Axel Voss képviselő, az irányelv benyújtója meg is ígérte” – írja a lap. 2019 elején (talán januárban, legkésőbb márciusban) erről a végleges szövegről ismét szavaz az EP.

Ennek a kimenetele még nem vehető biztosra, hiszen például a 13. cikkelyt kisebb többséggel szavazták meg, mint az irányelv egészét. Ráadásul a végső szavazásnál már nagyon közeli, májusi európai választások miatt az állampolgárok a szokásosnál nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a képviselőkre. A Verge nem írja ugyan, de nyilvánvaló az ellenzők apokaliptikus beállítottságából (“az internet vége” stb.), hogy ez az állampolgári nyomás elsősorban a nemmel szavazásra irányulna inkább.

A Music Ally úgy fogalmaz: ez alatt az idő alatt “rengeteg tere lesz a lobbizásnak, tiltakozásnak, a feszültségnek és az ellenségeskedésnek”. A lap úgy látja, hogy “a zeneipari szereplőket – akármennyire is meg voltak győződve az igazukról – meglepte az eredmény, és még inkább az, hogy milyen nagy többséget szerzett az igen szavazat”. Például az ellenoldal erőteljes lobbizása miatt, aminek egy része azonban visszaütött: egy EP-képviselő nyíltan el is mondta, hogy számára az elfogadás melletti érvnek számított az, hogy heteken át a nem melletti “támogató e-maileket” / spamet kellett törölgetniük a kollégáival, miközben amikor az utcára hívták az ellenzőket, alig néhány százan jelentek meg. Ugyanakkor a Music Ally szerzője szerint a zeneiparnak látnia kell, hogy igenis párbeszédet kell folytatniuk az online szabadságot féltőkkel – noha ez nem lesz könnyű, ha egyes aktivisták, mint például Cory Doctorow olyanokat írnak, hogy “megsemmisítjük a politikai karrierjét minden idiótának, aki ezt a hülyeséget megszavazza”. De “az alkotók és az internethasználók jogainak összeegyeztetése olyan cél, amit volna nem szabad szem elől veszíteni a sértegetési versenyben”.

Végső soron, az európai politika alapvetően kompromisszumokra épülő természetét ismerve a szakértők nem tartják valószínűnek, hogy a végső szöveget ne szavazná meg az EP. “Ha már egyszer idáig eljutott az irányelv, akkor nem fogják azt mondani, hogy oké, akkor most ezt dobjuk ki, és pihentessük a témát még néhány évig” – fogalmaz a Verge egyik forrása. Ezután következik az újabb lépés: a tagállamoknak két évük lesz arra, hogy implementálják saját törvénykezésükbe az új irányelvet.

Mi lehet a következmény?

Így tehát két bizonytalansági tényező (az irányelv végső szövegének megfogalmazása, a tagállami jogalkotás) is nehezíti, hogy jóslásokba bocsátkozzunk, mi lesz majd azután. A Verge ezen a ponton csak Julia Redát idézi, aki szerint sok szolgáltatónak “nem lesz más választása, és blokkolni fogja Európát”. Ehhez képest a Wired éppen azt írja, hogy amiként az a GDPR esetén is történt, valószínű, hogy lesznek olyan cégek, amelyek az EU-s szabályokat globálisan bevezetik majd. (Volt néhány olyan eset is, hogy a GDPR miatt blokkolták az európai felhasználókat.) A jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC igazgatója, Gadi Oron “történelmi jelentőségű döntésnek” nevezte a szavazást, aminek “hatásai az egész világon érezhetőek lesznek”. (A zeneipari reakciókból a Billboard közölte a legbővebb válogatást.) Érdemes megjegyezni egyébként, hogy sok lap “az EU a Szilícium-völgy elleni, szabályozási küzdelmének” részeként tárgyalja az irányelvet.

A Guardian cikke címébe azt emelte ki, hogy “milliárdok fizetésére kötelezheti” a szerzői jogi irányelv a tech óriásokat (természetesen eurómilliárdokról van szó). Ugyanakkor a blogunkon sokszor idézett zeneipari elemző, Mark Mulligan úgy látja, hogy egy más, persze nem szándékolt következménye is lehet a döntésnek. Mint blogján írja, az elmúlt két évben “a YouTube dupla vagy semmit játszott”, kifejezetten ráerősített a zenére (például erősen tolta a felhasználókat a zene irányába), hogy “a kiadók megkerülhetetlen sztárcsináló partnere” legyen belőle. Ám úgy tűnik, hogy a számítás nem jött be. Kérdés, hogy a YouTube ezek után a jogosítást és a stream szolgáltatók üzleti modelljének átvételét választja (amit a zeneipar nyilvánvalóan remél) – vagy netán teljesen elhagyja a zene területét?

Mint Mark Mulligan írja, a lejátszásonként megszabott minimum ár (amit a Spotify és a többi stream szolgáltató fizet) egyelőre nem tudott nyereséges üzleti modellé válni, míg a reklámbevétel megosztásával működő YouTube nagyon is az. Ha az előbbit rákényszerítik, akkor szerinte két valószínű (vagy legalábbis nem lehetetlen) úton is elmenekülhet. Egyrészt szakít a kiadókkal, és saját “párhuzamos zeneipart” alakít ki, saját jogkezeléssel. (Vagyis ha egy zenész azt akarja, hogy a YouTube-on fent legyen a zenéje, akkor elfogadja az ő feltételeiket, és nem írhat alá szerződést kiadóval, zeneműkiadóval, jogait nem kezelheti közös jogkezelő – így nem lesz a YouTube-hoz képest külső jogtulajdonos.) Ha a kiadók aggódnak amiatt, hogy a Spotify belép a területükre, akkor “ez gyerekzsúrnak látszik ahhoz képest, hogy mi lenne, ha a YouTube fenyegetne ezzel”, hiszen nagyobb közönséget ér el és nagyobb tőkével rendelkezik, mint bármelyik major.

A másik lehetőség az, hogy a YouTube egyszerűen szakít a zenével, minden olyan tartalmat távol tart, aminek egy kiadó, zeneműkiadó a jogtulajdonosa. Mark Mulligan szerint ha a YouTube zenehallgató közönsége a Spotify-ra és más stream szolgáltatókra menne át, akkor azok nem bírnák ezt a nyomást. Hiszen jó eséllyel (legalábbis eleinte) ezek a felhasználók ingyen használnák a Spotify-t, ami közismerten a reklámokból nem túl hatékonyan tud bevételt szerezni, így a kötelező minimum jogdíjakba nagyon hamar belerokkanna. Hozzá kell tenni: Mark Mulligan nem azt mondja, hogy téves a Spotify állítása, miszerint a kritikus tömegű felhasználó elérésekor nyereségessé válik a stream jelenlegi üzleti modellje; hanem azt, hogy a szolgáltató jelenleg állapota (technológiai infrastruktúrája, a Google-énál jóval kevésbé hatékony reklámértékesítési módszerei) mellett most biztosan nem bírná el, ha hirtelen ide térne át a YouTube-ot elhagyó hatalmas tömeg.



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: