A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.
Az eheti playlistek meghallgathatók itt:
25 éves a Nemzeti Kulturális Alap, és az évfordulót nagyszabású programsorozattal ünnepli a magyar kultúratámogatás legfontosabb szervezete. Sok más program mellett egy könnyűzenei nagykoncerttel az Arénában, szeptember 27-én, csütörtökön, az EFOTT csapatának szervezésében. Több műfaj legismertebb előadói is fellépnek, mégpedig nem szimpla koncertekkel, hanem különleges párosításokban, amelyek listáját itt lehet megnézni. Vannak köztük kézenfekvőbbek, vagyis például a Margaret Island a több szövegüket író Bródy Jánossal lép fel – és meglepőek is: például a rovatunkban itt bemutatott, drum and basst, dubstepet játszó Brains Caramellel, az itt bemutatott Fish! rockzenekar pedig a Kozmix frontemberével, Lányi Lalával zenél. A fellépők közül a legtöbb szerepelt már rovatunkban, most három különböző generációból mutatunk be előadókat. A koncert Facebook eseménye itt található, a jegy 1500 forint, megvásárolni itt lehet.
Charlie
Horváth Károly az ország egyik legismertebb énekese, pedig pályája a kilencenes évek előtt nem volt éppen egyszerű. A sikerek ellenére hosszú évekre külföldre kényszerült, vendéglátózott a megélhetésért. Bár ezekről az időszakokról is pozitívan nyilatkozott: „Kiderült, hogy pénzt csak így tudok keresni. Ez sem elhanyagolható, hiszen családom volt. De emellett az a legeslegfontosabb, hogy bárhol jártam a világban, borzasztó módon tiszteltek és becsültek. Persze, nem csak engem, hanem az egész zenekart… Azokon a kinti helyeken, amelyek 10-20 éve folyamatosan működnek, kéthetente-havonta mások is dolgoznak. Felváltva játszik egy olasz, egy angol és egy magyar zenekar, és a személyzet, akik állandóan ott vannak, tudják, mi a különbség az együttesek között. Nagy tisztelet vett körül minket, hiszen nyilván nem volt véletlen, hogy mindig visszahívtak bennünket.” A kilencvenes évek elején tért vissza végleg, amikor végre megjött a hosszan tartó siker. Az idézett interjúban ezt is mondta: „Azt hiszem, az a legfontosabb az életemben, hogy ha csinálok valamit, azt a szakma szeresse. Az pedig már Isten plusz küldeménye, ha a közönség is befogad, mert alapvetően ezért csinálod.” Az NKA 25 nagykoncerten a rovatunkban itt bemutatott The Beibersszel lép fel.
Olympia: Az öreg híd balladája
Charlie első zenekara a Decca volt, majd névváltozás és tagcserék után ebből lett az Olympia. A sok feldolgozást is játszó zenekar népszerű volt, politikai okokból mégsem juthattak tovább a koncertezésnél. 2017-ben ezt mondta: „voltak a támogatott zenekarok, az Olympiától azonban féltek. Úgyhogy engem inkább kiküldtek Afrikába, hogy dögöljek meg”. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
A dal regisztrációja folyamatban van.
Első nagyobb, afrikai útjáról visszatérve a Generál hívta meg Charlie-t és Tátrai Tibort. Érkezésükkel a stílus is átalakult, a hazai könnyűzenében akkoriban újdonságnak számító funky hatások jelentek meg náluk. Az 1977-es Zenegép lemez több száma is a korszak meghatározó dalai közé emelkedett, mindenek előtt a címadó dal. Magyarországon kívül még sikeresebbek voltak ezzel a stílussal, amit a rengeteg fellépés mellett egy Lengyelországban felvett, angol nyelvű lemez is mutat. (A Deezeren csak a Charlie által később előadott változat található meg.)
Zene, szöveg: Miklós Tibor, Novai Gábor. ISWC kód: T-007.118.901-9
Egy Erdős Péter által elrendelt szünet után jelent meg a második lemez, amit Charlie hivatalos életrajza így jellemez: „szerencsére volt egy üresedés a stúdióban, így elkezdődhetett a Piros bicikli című nagylemez készítése, melynek érdekessége a gipsy diszkós hangzás lett volna. Ennek az albumnak már nem volt akkora sikere, mint az előzőnek.” Jóval kevésbé kerültek be a magyar rockzenei kánonba ezek a dalok, amelyek közül többen női ének is hallható (Cserháti Zsuzsa, Szánti Judit és a Kócbabák). (A Deezeren nem található meg.)
Zene: Várkonyi Mátyás. Szöveg. Miklós Tibor. ISWC kód: T-007.000.252-6
Tátrai Band: New York, New York
Tátrai Tibort és a Tátrai Bandet részletesen bemutattuk nemrég annak apropóján, hogy a gitáros megkapta a Petőfi Zenei Díj életműdíját. Ezzel együtt Horváth Charlie pályaképéből sem lehet kihagyni a zenekart, amelynek 1993-as New York, New York című száma a kilencvenes évek elejének egyik legnagyobb slágere lett.
Zene: Kovács Tamás, Pálvölgyi Géza, Tátrai Tibor. ISWC kód: T-007.113.706-8
A szólókarrier elindulását a honlapon olvasható hivatalos életrajz így írja le: „Miközben a Tátrai Banddel dolgozott, egyre jobban érlelődött benne egy szólólemez gondolata. Rózsa Istvánnal (Rózsa Records – a szerk.) való szerencsés találkozás alkalmával adódott egy lehetőség – szóló karrier, szóló album. Sokan támogatták az ötletet, sokan bukásnak vélték, hiszen ebben az időszakban kezdődött el a Tátrai Band karrierje is.” Az 1994-ben megjelent, Charlie című lemez azonban hatalmas siker lett.
Zene: Lerch István. Szöveg: Horváth Attila. ISWC kód: T-007.115.996-0
Az 1995 végén a Budapest Sportcsarnokban adott koncert felvétele Csak a zene van címmel dupla lemezen jelent meg. Ezen hallható ez a jazzrockos dal, amit feltehetően részben az első nagyobb külföldi tartózkodás ihletett. A honlapon ez olvasható erről: „Az Afrikában töltött 2 és fél év meghatározó része volt Charlie zenei pályafutásának, hiszen ekkor érezte magát talán a legfelszabadultabbnak mind zeneileg, mind emberileg.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene, szöveg: Horváth Károly. ISWC kód: T-007.196.343-3
Charlie & Király Linda: Játszom, ahogy lélegzem
Mint fent írtuk, Charlie bevallottan „a szakmának” játszik. Üzleti szempontokat szem előtt tartva biztosan nem vágott volna bele az állítólag csak szűk körben kedvelt műfajokat népszerűsítő lemezsorozatába: Jazz (2001), Soul & Jazz (2002) és Funky Soul & Jazz (2003) – mindegyik aranylemez lett. A Király Lindával közösen énekelt Játszom, ahogy lélegzem a trilógia harmadik részén hallható; a Mahasz rádiós listáján az 5. helyig jutott.
Zene: Lerch István. Szöveg: Horváth Attila. ISWC kód: T-007.006.606-6
Szűcs Krisztián
Szűcs Krisztián elsősorban a Heaven Street Seven egykori frontembereként ismert; a zenekar 2015-ben, nem sokkal húszéves születésnapjának megünneplése után jelentette be, hogy feloszlik. Szűcs Krisztián – aki erről a húsz évről itt írta meg az emlékeit – több másik formációban tag, állandó vendég több helyen a Budapest Bártól a Rájátszásig, illetve gyakori vendégénekes egy-egy szám erejéig. Az NKA 25 nagykoncerten a rovatunkban többször szerepelt Blahalouisianával lép fel.
Heaven Street Seven: Wallflower
A Heaven Street Seven kezdeti korszakában angol nyelven énekelt, amikor ez még korántsem számított annyira elterjedtnek, mint manapság. A kortárs britpop volt rájuk legnagyobb hatással, így ők tipikusan az a zenekar, akik itthon alternatívnak számítottak, miközben nyugatabbra ilyen zene szól a rádióban. A második angol nyelvű lemezük, a Goal egyik számához, a Wallflowerhöz készült klipet az MTV is játszotta – a nemzetközi csatorna, hiszen akkor még nem létezett magyar.
Zene: Balczer Gábor, Németh Róbert, Orbán Gyula, Szűcs B. Krisztián. Szöveg: Szűcs B. Krisztián. ISWC kód: T-007.038.281-8
Heaven Street Seven: Hol van az a krézi srác?
Bár a kritika kezdetektől fogva szerette a HS7-et, a nagyközönség ezzel a dallal ismerte meg őket. „Apáméknál volt egy zongora, és 15-16 évesen például csináltam ilyen folyamatkazettákat. Fél órán keresztül csak zongoráztam. Se eleje, se vége nem volt, azt játszottam, ami épp eszembe jutott. És az a vicces, hogy ezekből a kísérletezgető hülyeségekből később hosszú éveken keresztül születtek számok. Például a Krézi srác vagy a Dél-Amerika” – mesélte Szűcs Krisztián ebben az interjúban. Egy másikban pedig azt is elmondta, hogyan került a Cukor (2000) című lemezre: „megvolt minden dal, én meg betettem egy kazit otthon. (…) Na, ott volt a Krézi srác. Lementem próbára és szóltam, hogy van még egy szám, azt még rá kellene rakni a lemezre. Valami szöveg is kellett rá, gyorsan leírtam, milyen irányba kellene mennie, rímelt, szótagszámra kijött. Tíz perc alatt megvolt. Úgy is maradt, egy az egyben. Semmi görcs, semmi szenvedés.”
Zene: Orbán Gyula, Szűcs B. Krisztián, Takács Zoltán, Balczer Gábor, Németh Róbert. Szöveg: Szűcs B. Krisztián. ISWC kód: T-007.037.153-7
Heaven Street Seven: Tudom, hogy szeretsz titokban
A kritika és a közönség nagy része egyetért abban, hogy a 2006-os Tudom, hogy szeretsz titokban az egyik, ha nem a legerősebb HS7-lemez volt. (A zenekar korábban több Playlistben szerepelt már.)
Zene: Ábrahám Zsolt, Németh Róbert, Orbán Gyula, Szűcs B. Krisztián, Takács Zoltán. Szöveg: Szűcs B. Krisztián. ISWC kód: T-007.038.156-4
Budapest Bár: Húszezer éjszakás kaland
A kuplé, táncdal és a rokon műfajok a HS7 zenéjén is éreztették hatásukat, így kézenfekvő volt, hogy a cigányzene + alternatív énekesek koncepcióval felálló Budapest Bár meghívja Szűcs Krisztiánt is. Amikor Szűcs Krisztián Artisjus-díjat kapott, laudációjában Bródy János ezt mondta: „az Év Szövegírója elismerést leginkább a Húszezer éjszakás kaland című dallal érdemelte ki” – persze korábbi életműve mellett -, hiszen ez a szöveg „bravúros módon idézi fel a magyar slágerek legszebb korszakát”. Bródy így jellemezte őt: „sajátos világot teremtett, és a könnyen és jól énekelhető sorok mellett mindig ott voltak a jelentések, melyek gyakran keserű iróniával számoltak be egy költői hajlamú dalszerző gyötrelmeiről.”
Zene: Farkas Mihály, Farkas Róbert, Szűcs B. Krisztián. Szöveg: Szűcs B. Krisztián. ISWC kód: T-007.211.511-7
A Szűcsinger Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs duója. A régi barátságból a Rájátszás kortárs költőket és könnyűzenészeket összehozó projektben lett közös zenélés, ebből pedig egy duó. Részletesen ebben az interjúban mesélt róla Szűcs Krisztián, a névről pédául ezt: „Balázs vetette fel, hogy ez legyen, neki is rögtön mondtam, hogy ez valami borzalom. Aztán éppen ezért maradt. Ennél rosszabbat nem lehet kitalálni, szóval végül is kiemelkedő.” A Vigasztalás a „barna kislány” népdalos fordulatát viszi meglepő irányokba; stúdióverziója a 2014-es Rájátszás könyv mellékleteként megjelent CD-n hallható. (A stream oldalakon csak ez található meg.)
A dal regisztrációja folyamatban van.
A HS7 feloszlása óta Szűcs Krisztián továbbra is igen aktív. A NAZA zenekart Mező Misivel (a rovatunkban itt bemutatott Magna Cum Laude együttesből) alapította; a Dal+Szerző magazin tavaly őszi számában szerepelt, és az ahhoz kapcsolódó Playlistben.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Szűsz Krisztiántól soha nem állt távol a humor, a spontán stúdiózásból 2017-ben kialakult Rühös Foxi zenekar viszont túltesz minden korábbi munkáján. A zenekar felállása hivatalosan: Szűcs Krisztián (ének, gitár), Baksa-Soós Attila (ének, fuvola), Horváth Kristóf (basszusgitár, gitár), Vazul Császár (kalimba, hugyhang), Jappán (szinti, zongora, felvétel, keverés, masterelés) és Horváth Botond Barnabás Barnsz (dob, stadiongitár, felvétel, keverés, masterelés). (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
A dal regisztrációja folyamatban van.
Ivan & The Parazol
A hatvanas-hetvenes évek beat- és rockzenéjéből merítő, nemzetközi téren is komoly sikereket arató, a Junior Artisjus-díjas Vitáris Iván vezette zenekart 2016-ban már bemutattuk rovatunkban. Igaz ugyan, hogy a 2015-ös nagylemezük volt az utolsó, azért van miről beszámolni az együttes háza tájáról, ráadásul velük készült az egyik, az NKA 25 nagykoncertet beharangozó videó.
A 2015-ös The All Right Nows nagylemez óta a zenekar legkomolyabb megjelenése a Festők, Építészek, Szobrászok És Egyéb Komédiások című EP. A korábban magyarul csak elvétve éneklő zenekar itt három magyar számot gyűjtött össze, ezek közül a Ha megnyitod a szíved a 2014-es Love Is Like (Bourbon On The Rocks) változata, amihez Bródy Sándor írt új szöveget; továbbá egy új dal és egy Illés-feldolgozás szerepel az EP-n. A cím rövidítve F.É.Sz.E.K., és a Fészek Klubban játszódik a három dal köré épülő negyedórás kisfilm is. Damokos Attila rendező és Nagy Marcell operatőr munkája egyetlen snitt, és megjelennek benne többek között a Mary Popkids, a Middlemist Red és a Run Over Dogs tagjai is; itt lehet megnézni.
Zene: Tarnai János, Beke István, Vitáris Iván, Simon Bálint, Balla Máté. Szöveg: Bródy János. ISWC kód: T-007.267.951-6
Serial Killer feat. Kyiki of Crystal Fighters
A már felvett negyedik lemez felvezető dala, amiben az angol-spanyol, a Szigeten is többször járt Crystal Fighters turnévokalistája, Eleanor Fletcher a vendég. A lemezt a legendás Los Angeles-i EastWest stúdióban vették fel, Wil Anspach producerrel. „Egyszerűen beültünk az EastWestbe, megütötte a Simi a dobot és úgy még nem szólalt meg nálunk a dob. Ennyi” – mondta ennek okáról Vitáris Iván. A lemezfelvételről, a – talán már ősszel várható – megjelenésről több interjúban is beszélt, például: Nullahategy, Marie Claire, Origo.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Blahalouisiana feat. Vitáris Iván: Szólj rám, ha hangosan énekelek
Sok énekes van, aki Vitáris Ivánnál több közreműködést vállal, de azért ő is hallható például a Random Trip lemezén, illetve a Blahalouisiana LGT-feldolgozásában. Az Ivan & The Parazol-koncerteken is szokott LGT- és Illés-számokat játszani, és mint ebből az interjúból kiderül, a közönségben vannak olyanok, akik az ő hatásukra fedezik fel ezeket a klasszikusokat.
Zene: Presser Gábor. Szöveg: Adamis Anna. ISWC kód: T-007.031.483-8
Hogy a kör teljes legyen, az NKA 25 rendezvényen az Ivan & The Parazol Karácsony James gitárossal (Generál, LGT) lép fel. A fenti videóban röviden betekinthetünk a próbákba, és sajátos miniinterjúkat is láthatunk.
A Playlist meghallgatható a Spotify -on és a Deezer-en (mindkettő hiányos), valamint a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply