1998-ban Berlinben indult el a Red Bull Music Academy (RBMA), ami akkoriban még kizárólag egy olyan oktatási program volt, ahol pályájuk kezdetén álló, főként elektronikus zenével foglalkozó előadók, DJ-k részesültek több napos oktatásban, a műfaj meghatározó, nem egyszer legendás alakjaitól. Az „akadémia” mellé idővel egyre több koncert, illetve fesztivál is társult.
Ugyan a névben ott van a Red Bull, az energiaital direkt reklámozása ezen túl nem jelent meg az eseményeken. Az RBMA volt az úttörő a brandek olyan zenei szerepvállalása terén, ahol nem a szponzor logójának kihelyezéséről és hasonlókról volt szó, illetve nem a befutott sztárokon van a hangsúly. (Bár a résztvevők közül többen is meghatározó szerepet töltenek be azóta az elektronikus zenében, leginkább Flying Lotus, aki nagy kritikai sikereket arató szólólemezei mellett filmzenéket is ír, illetve producerként Kendrick Lamarral is dolgozott.) Ez ma már általánosnak számít – lásd például a 2016-os BuSH-ról írt beszámolónkat, ahol elhangzott, hogy a brandek egyre inkább „a tehetségek felkarolását” tekintik feladatuknak, és azt, hogy látványosan hozzájáruljanak a zenei színterek fejlődéséhez. Ebben a szerepben tudnak leginkább hitelesnek tűnni a fogyasztók számára.
Az évforduló apropóján az RBMA egyik alapítójával a Billboard készített interjút. Many Ameri elmondta, hogy ő sem gondolta, hogy húsz éven át működni fog az akadémia, bár már a kezdetekkor hosszú távra terveztek. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy sok volt résztvevő még évek múlva is hivatkozik arra, ami az RBMA-n történt vele. A résztvevők kiválasztásánál kizárólag azt veszik figyelembe, hogy a jelentkező tehetséges és nyitott legyen, „a kereskedelmi potenciál egyáltalán nem merül fel szempontként; a kreatív vízióra fókuszálunk, és érdektelen, hogy ebből lesz-e sikertörténet.”
Az is igaz, hogy az RBMA-nak már van olyan hírneve a szakmában, hogy a jelentkezők azután szerződnek le menedzsmenttel és ügynökökkel, hogy kiválasztották őket. Many Ameri arra a kérdésre, hogy mennyire szól bele a Red Bull abba, ami itt történik, kissé kitérő választ ad: „az egész projekt a Red Bull kezdeményezése, és minden kapcsolódó program az ő szervezetükön keresztül működik.”
Many Ameri egyik kedvenc története az elmúlt húsz évből: Bob Moog előadása, ami után a legenda egy hétig ott is maradt Fokvárosban – a felesége pedig az előadás alatt a teremben kötögetett
Categories: Hírek
Leave a Reply