Szerzők csatlakozását is várjuk a #kösziadalt kampányhoz

A #kösziadalt kampány a magyar dalszerzőkről szól – elsősorban rajongók és előadók köszönik meg nekik a dalokat, amik sokat jelentenek nekik, akár központi szerepet töltenek be életük meghatározó pillanataiban, mégis, a zene szerzője, a szöveg írója gyakran a háttérben marad számukra. Az Artisjus kezdeményezése ezen kíván változtatni, a dalszerzők láthatóságát növelni – és persze a „köszönöm” önmagában is jól esik.

A kampányhoz nagykövetként csatlakozott Freddie, a Margaret Island, Péterfy Bori és Radics Gigi, akik Csarnai Borbálának, Hujber Szabolcsnak, Tariska Szabolcsnak és Molnár Tamásnak mondtak köszönetet. De várható még, vagy már meg is jelent #kösziadalt poszt többek között a következő előadóktól: Anna and the Barbies, Belmondo, The Biebers, Blahalouisiana, ColorStar, Honeybeast, Molnár Ferenc Caramel, Quimby, Rúzsa Magdolna, Supernem, Szekeres Adrien és Kiss Gábor, Tóth Gabi és mások. Az Arizóna zenekar egyenesen videósorozatot indított, amiben egy-egy számuk mögött álló szerzőkről beszélnek. A #kösziadalt posztok a kampány honlapján találhatók meg összegyűjtve.

Arra kérjük a dalszerzőket, hogy ők maguk is csatlakozzanak a róluk, értük szóló kampányhoz. Buzdítsátok követőiteket a #kösziadalt hashtag használatára, és persze ti magatok is használhatjátok ezt. Ahogy a rajongóknál, a szerzőknél is csak a fantázia szabhat határt. Néhány ötlet: köszönetet mondhatsz a téged inspiráló szerzőknek, akár azoknak, akik miatt ezt a pályát választottad, vagy akik jelenlegi kedvenceid, vagy átlendítenek a nehéz korszakokon; kedves társszerzőidnek, a szerzeményedhez dallamot vagy szöveget író társaidnak.

Vagy akár „vetélytársaidnak”, mint ahogy azt Halász Péter tette, aki Bogi a 2014-es A Dalban versenyző We All című dalának egyik szerzője volt – és mint az Instagramon írta,  a saját dala mellett Joni Waterfalljának szurkolt leginkább, aminek szövegét és dallamát Joni írta a következő szerzőtársakkal: Gabriella Wilson, Michael James Down, Emanuel Abrahamsson, Dimitri Stassos.

A #kösziadalt kampány honlapja itt található; bővebb információ róla itt olvasható. A kampány október 12-én, pénteken a Dalszerzők Napjával zárul.

kosziadalt_FB_post_kep_1920_1600_px



Categories: #kösziadalt, Dalszerzők Napja

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .