Fiatal, vagy 18 és 40 év közötti filmzeneszerzőknek szól a 2017-ben újranyílt Pannonia Studio, illetve az itt működő cégek (a Magyar Virtuózok kamarazenekar és az Inspired Selection online zenészkatalógus és munkaközvetítő rendszer) versenye. A verseny honlapjáról letölthető, hatperces filmrészletre kell új zenét írni, amiben szimfonikus zenekar (pontosan megjelölt hangszerekkel) és elektronika működik együtt. A filmrészlet Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjéből származik; a zene olyan kell, hogy legyen, ami kifejezetten ehhez készült, tehát nem mutatták be korábban.
A zsűri tagjai: Del Spiva amerikai zenei szerkesztő, Balázs Ádám filmzeneszerző, Nemes Jeles László rendező és Szenthelyi Miklós hegedűművész – mindegyikük több jelentős művészeti díj nyertese. A zsűri ítélete mellett közönségszavazás is lesz. A verseny szakmai vezetője Sebestyén Áron. A nevezési határidő november 30., eddig kell mp4, wav és kotta formájában feltölteni a versenyművet. A nyeremény 6000 euró értékű hangfelvételi lehetőség, tehát két óra stúdióidő a Pannonia Stúdióban 53 zenésszel; a felvételről werkfilm is készül; emellett jár neki a Pannonia Composer of 2018 cím. A második és harmadik helyezett is bemutathatja művét a 2019-ben rendezett Filmzenei Gálaesten. A szervezők nyilatkozatai az Origón olvashatók.
Itthon ugyan ritkaságszámba megy egy ilyen verseny, nemzetközi színtéren azonban elég sok hasonlót rendeznek. Ilyen például a belga jogkezelő SABAM által hirdetett World Soundtrack Awards, amit azért érdemes kiemelni, mert a fiatal zeneszerzőknek szóló versenyüket 2016-ban a székelyudvarhelyi, Svájcban élő Török Sándor nyerte meg az alábbi művével.
Categories: Hírek
Leave a Reply