Három hónap alatt tízezer előadó került fel először Spotify playlistre

Nyáron jelentette be a Spotify, hogy a Spotify For Artists aloldalon új funkció jelent meg: a szolgáltató kurátorai által összeállított playlistekre mostantól hivatalos csatornán lehet számot ajánlani. A svéd cég friss blogbejegyzésében egyrészt azt közölte, hogy a funkció kilépett a béta állapotból, és ami fontosabb: adatokat arról, hogy az elmúlt kb. három hónapban mi történt. Mint írják, több mint 67 ezer zenész és kiadó küldött be dalt vagy dalokat a kurátoroknak, és több mint tízezer olyan előadó volt, aki ennek köszönhetően először került fel hivatalos playlistre.

Néhány „sikertörténet” is szerepel a bejegyzésben, amik mutatják, hogy milyen növekedést lehet elérni így. Gustavo Bertoni az Acoustic Morning és a Fresh Folk listákra került fel egy számával, és havi hallgatóinak száma 7 ezerről 617 ezerre nőtt. A Yonaka rockzenekar a New Music Friday lista segítségével 82 ezerről 290 ezerre növelte hallgatói számát; ugyanez a playlist Jayden Bartels havi hallgatóit megtriplázta, 72 ezerre. Egészen kezdők és kisebb playlistek is számítanak: a hivatalos poszt a belga rapper, Bryan Mg példáját idézi. Az ő száma a kevésbé ismert La Vida Loca latin zenei listára került fel, és havi hallgatóinak száma 4,6 ezerről 33 ezerre ugrott. A zenész egészen kezdő: csak ezután kötötte le első klubbulijait, hívták meg belga és holland rádióműsorok, és a közösségi médiában is többen kezdték követni.

A Spotify hangsúlyozza, hogy a semmi nem garantálja a playlistre kerülést, de ezzel együtt is érdemes beküldeni a dalokat – már csak azért is, mert így kerülhetnek fel a Release Radar playlistre, amit az algoritmus a felhasználóknak személyre szabva, az általuk követett zenészek új számaiból állít össze. A beküldéshez szükséges pontos felcímkézés (lásd az alábbi videót) a későbbiekben is segít abban, hogy a számra rátaláljanak az algoritmusok.

Kapcsolódó hír, hogy nemrég a Spotify új playlisteket indított, amik egyes, a domináns angolszász popkultúrán kívüli területekre fókuszálnak, és a nemzetközileg ismert sztárokat a helyi színtereken népszerű, de azokból (még) ki nem tört előadókkal keverik. Első körben arab, afrikai, indiai és természetesen latin lista indult. Valamint elindult a Global X playlist is, ugyanezzel a megközelítéssel, csak globálisan, vagyis a világslágerek egyes területek potenciális crossover slágereivel váltakoznak rajta.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.