Tavaly hunyt el tüdőrákban Johnny Hallyday, „a francia Elvis”, akiről temetésén Emmanuel Macron elnök ezt mondta: „több volt mint énekes, maga volt az élet”. Ez is mutatja, milyen kultusza volt hazájában – miközben angolszász nekrológjai (és például a Wikipedia is) általában kis túlzással úgy fogalmaznak, hogy a frankofón világon kívül ismeretlen maradt.
Ezzel együtt is meglepő, hogy milyen eredményt ért el a már betegen készített, özvegye által véglegesített Mon pays c’est l’amour (A hazám a szerelem) című lemeze. Az első héten 780,177 példány kelt el belőle, ami nemcsak a francia poptörténelemben abszolút rekord, hanem ami talán még meglepőbb, az idei legerősebb nyitó hét globálisan. 2018 eddigi legsikeresebb albuma Drake Scorpionja volt, az Egyesült Államokban 732 ezer példánnyal. (Az albumról és promóciójáról itt írtunk.) Azonban – mint azt a Music Business Worldwide részletezi – Drake ténylegesen mindössze 160 ezer albumot adott el, a maradék jóval nagyobb rész a streamből átszámított album equivalent unit. Tavaly nyár óta a Billboard a következő számítást alkalmazza: az előfizetők által streamelt számokból 1250 lejátszás felel meg egy eladott albumnak, az ingyenesen streamelt számokból pedig ennek háromszorosa, 3750. Johnny Hallyday eladásainak viszont 97,2%-a fizikai volt, 1,8% letöltés, és mindössze 1% streamről átszámolt egység. Drake amerikai és Johnny Hallyday francia sikerének összevetéséhez az is hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok lakossága kb. ötször nagyobb.
A Guardian cikke szerint kiadója, a francia Warner az első körben 800 ezer CD-t és vinylt rendelt – a szivárgás megelőzése érdekében egyetlen olasz gyárban készítették az öszeset. Ennek tehát a nagy része az első héten el is kelt. (Az október 19-én éjféltől kapható lemez a platina státuszt néhány perc alatt elérte, és három nap alatt már 630 ezer példánynál tartott.) Szintén a lemezanyag titokban tartását szolgálta, hogy egyetlen dalt sem küldtek el a médiának, rádióknak a megjelenés előtt.
A Mon pays c’est l’amour sikere persze nagyrészt Hallyday kultuszának és a lemez posztumusz voltának köszönhető, de a Warner komoly marketingkampányt is felépített, hogy tényleg „nemzeti esemény” legyen a megjelenés. Ennek keretében például mozikban, illetve erre az alkalomra tervezett, Hallyday kedvenc Harley Davidsonját is felhasználó sajátos helyszíneken lehetett napokon át meghallgatni az albumot; valamint a Deezeren is volt különleges premierje. Vagyis a fizikai eladások dominanciáját nem a stream kizárása vagy késleltetése okozta, hanem az, hogy a rajongók birtokolni akarták a lemezt.
Categories: Hírek
Leave a Reply