Komoly problémák voltak a SoundCloud monetizációs szerződésével, átírták

Nemrég jelentette be a Soundcloud, hogy megnyitja a monetizáció lehetőségét a zenészek számára. Két feltételnek kell megfelelni: egyrészt a havi 7 vagy 11 eurós Pro vagy Pro Unlimited előfizetéssel kell bírnia az előadónak, másrészt havi legalább ötezer lejátszást szereznie azokban az országokban, ahol a felhasználók reklámokkal találkozhatnak és választhatják az előfizetést. (Részletesen lásd itt.) Mint kiderült, a stream utáni bevételek 55%-ára tarthatnak számot a jogtulajdonosok.

Komoly felháborodás fogadta, amikor kiderült, hogy milyen szerződést kell a monetizációs lehetőség érvényesítéséhez aláírni. Részletesen, szakértők megkérdezésével a Verge foglalkozott az üggyel. Komoly probléma volt például, hogy az egyik pont szerint a zenész minden jogáról lemondott volna, hogy bármikor a jövőben beperelje a Soundcloudot. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy korábbi, csak a szerződés aláírása után kiderült jogsértő felhasználás miatti jogvitáról is le kellett volna mondani. A lap szerint problémás volt az is, hogy a feltételeket (például az 55%-os részesedést) a Soundcloud bármikor megváltoztathatta volna, és még csak értesítési kötelezettséget sem vállalt: a zenészek feladata lett volna, hogy kövessék, posztol-e valamit a témáról a Soundcloud.

A kritikák hatására az új vezetés alatt az alkotók iránti elkötelezettségét ismét látványosan erősíteni kívánó Soundcloud megváltoztatta a szöveget, minden kifogásolt kitételt kivettek, a homályosságokat pontosították. Az is kikerült belőle, hogy a fizetésre csak azután kerül sor, hogy összegyűlt volna 100 dollárnyi kifizetendő jogdíj. A Verge szerint egy homályos pont maradt még: egyelőre nem tudni, hogy a különféle országokban, különféle (ingyenes, előfizetők általi) streamek után pontosan milyen konstrukcióban fizet majd a Soundcloud.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .