Megjelent a 121 ország 239 jogkezelőjét tömörítő, összesen négymilliónál is több alkotót képviselő nemzetközi szervezet, a CISAC a 2017-es, globális adatokat összefoglaló éves jelentése. Az összes beszedett jogdíj mértéke újabb rekordot döntött: 9,6 milliárd euró volt, az előző évi 9,2 milliárdhoz képest ez 6,2%-os növekedés.
A szerzői közös jogkezelők több repertoárt kezelnek: ezek közül a zene után keletkezik kimagaslóan a legtöbb jogdíj: 8,3 milliárd euró, ami az összes jogdíj 87%-a, és itt 6% volt a növekedés az előző évihez képest. De a négy másik repertoár, vagyis a a vizuális, audiovizuális, irodalmi és drámai művészet jogdíjai is nőttek (a vizuális művészeté a legjobban, 19%-kal).
Digitális jogdíjak: komoly eredmények és kihívások
A jelentés különösen nagy hangsúlyt fektet a digitális felhasználások után keletkezett jogdíjra, több okból is. Egyrészt itt komoly növekedésről lehet beszámolni: a digitális területen először haladta meg a jogdíj az egymilliárd eurót, mégpedig jócskán: 1,27 milliárd euró volt. Öt év alatt ez a jogdíjfajta több mint két és félszeresére (166%-kal) nőtt. Ugyanakkor a részesedése a teljes összegből még mindig viszonylag alacsony: 13% (az előző évben 11% volt). Ezen belül a zene digitális felhasználása 1,24 milliárd euró jogdíjat eredményezett, a repertoáron belül ez 15%-os részesedés. (Bár egyes országokban, Svédországban, Mexikóban és Dél-Koreában 30% fölött van.)
Ez vezet a jelentésben gyakran előkerülő témához: az értéktranszferhez (más néven value gap). A zeneipar legkülönfélébb szervezetei évek óta hangsúlyozzák, hogy az olyan szolgáltatók, mint a YouTube, „rengeteg reklámbevételre tesznek szert a kreatív művek felhasználásából, ám ennek csak kis töredékét fizetik ki maguknak az alkotóknak. Továbbá jelentősen kevesebbet fizetnek, mint más stream szolgáltatók, amelyek ugyanazt a tartalmat kínálják” – foglalja össze a jelentés a kritika lényegét. (Hivatkozik a CISAC által rendelt, itt ismertetett közgazdasági elemzésre is, ami további piactorzító hatásokat is feltárt.) A jelentésben a CISAC vezetői üdvözlik az Európai Parlament szeptemberi döntését (ennek lehetséges hatásairól itt írtunk, a vele kapcsolatos kritikák cáfolatát itt mutattuk be.) Sok lap idézi a szervezet elnöke, Jean-Michel Jarre szavait: „az Európai Parlament döntése után büszke voltam, hogy európai vagyok – de most az erőfeszítések megduplázására van szükség. Biztosítani kell, hogy az európai országokban rendben végigmenjen a jogalkotási folyamat, és fontos precedenst teremthessünk, amire Európán kívül is lehet hivatkozni. Ezt üzenjük a világnak: ha Európa négy év vita után úgy döntött, hogy megoldja az értéktranszfer problémáját, akkor itt az idő, hogy más kormányok is felébredjenek és kövessék a példát.”
A digitális felhasználások után keletkező jogdíj másik vetülete az, hogy a jogkezelők részéről nagyon komoly fejlesztésekre és ehhez beruházásra volt szükség ennek az eredménynek az eléréséhez. Ez egyrészt a jogosítási folyamat átalakítását jelenti, hogy a szerződések, díjszabások a különböző digitális szolgáltatók üzleti modelljére legyenek szabva. Másrészt a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb mennyiségű adat – amit a jelentés egyenesen „adatrobbanásnak” nevez – gyors és pontos feldolgozására is szükség van. Néhány szám érzékelteti ezt: a brit PRS for Music 2017-ben 6,6 trillió, a francia Sacem 2,1 trillió digitális zenefelhasználás adatait dolgozta fel. (A trillió tíz a tizenkettediken, vagyis a milliárd ezerszerese, a millió milliószorosa.)
Harmadszor pedig fontos megjegyezni, hogy – legalábbis egyelőre – a digitális felhasználás növekedése nem „kannibalizálja” a hagyományos platformokat, vagyis nem vonja el úgy a fogyasztókat, hogy az a más típusú jogdíjak csökkenését eredményezné. Épp ellenkezőleg: nőtt mind a televíziós és rádiós felhasználások jogdíja (40,8% a részesedése a teljes zenei jogdíjból), mind az élő és háttérzenei jogdíj (30,5% a részesedése); igaz, a CD-k mechanikai jogdíja csökkent. A jelentés közli az on-demand videópiacról szóló elemzést, amit a Futuresource elemzője, David Sidebottom készített (vele készült interjúnk itt olvasható.) Ez elsősorban az audiovizuális területet érinti, de természetesen a zenére is hatással van, például a sorozatokban használt dalok által. Az elemzés szerint az előfizetős videóstream még csak néhány országban és kis mértékben vont el nézőket a hagyományos televízióktól. Ugyanakkor ha ez a trend folytatódik, a jogtulajdonosoknak nem kell aggódniuk, ugyanis például a brit és ausztrál jogkezelők a televízióktól kapott jogdíj 20%-át szedték be a videóstream szolgáltatóktól – miközben ezek részesedése a tévénézés idejéből ennél alacsonyabb. (Másként: a Netflixen, HBO Go-n stb. megnézett egy perc után több jogdíj keletkezett, mint a hagyományos tévék egy-egy perce után.) A jelentés egyébként többször említi, hogy a televíziós jogdíjak annak ellenére emelkedtek, hogy a műsorszolgáltatók „agresszíven” próbálják lenyomni a díjakat – aminek egyébként egyik oka a reklámköltések részbeni átcsoportosulása az online felületekre.
Magánmásolási díj
A jelentés kitér a magánmásolási díjakra is. Ennek összege 2017-ben az előző évihez képest 33,3%-kal nőtt, de a teljes, globális összegből a részesedése csak 5,1%. (A zenei jogtulajdonosok 70,6%-ot kaptak ebből, vagyis a zene relatíve kevésbé részesül ebből a jogdíjfajtából, mint a többi reperotár.) Érdekes egyébként, hogy az összes magánmásolási díj több mint felét Franciaországban szedték be. Itt van még bőven tér a fejlődésre a CISAC szerint. A jelentésben az olvasható, hogy 74 országban van törvény a magánmásolási díjról, azonban ennek alig több mint felében, 38 országban létezik hatékony rendszer ennek beszedésére.
Magyarország: GDP-arányosan igen jó a beszedett jogdíj, a magánmásolási díj különösen fontos
Aki látott már hasonló jelentést, tudja, hogy rendszeresen közölnek bennük „esettanulmányokat” (ilyen például a CISAC mellett az IFPI jelentése is): egyes országok adatait, trendjeit külön megvizsgálják. Idén Magyarország is ezek közé került. A 13 milliárd forint, vagyis 43 millió euró éves szerzői jogdíj 3,6%-kal magasabb a 2016-osnál. (A teljes magyar jogdíjpiac ennél természetesen magasabb, ez csak a zenei, irodalmi és audiovizuális szerzői jogdíjakat tartalmazza – pl. az előadók és kiadók jogdíját nem.)
Az egyes jogkezelők hatékonyságát többféleképpen lehet a többi országokéhoz viszonyítani. Az Artisjus a top 10-ben van a GDP-arányos jogdíjbeszedésben, a hetedik helyen, a GDP 0,035%-ával. A CISAC szerint ezt a „rangsort” sok minden befolyásolja: a gazdaság fejlettsége, a jogi környezet, a jogkezelők történeti „érettsége” és persze jelenlegi hatékonysága. Az országról szóló jelentés kiemeli a hazai jogkezelés „évszázados történetét” – az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították. (A már említett, sok rangsorban az élen álló Franciaországban a közös jogkezelés története a jelentés szerint még az 1789-es forradalom előtt megkezdődött.) A tágabb régió sokszínűségére azt a példát hozza a CISAC, hogy „míg Magyarország GDP-je kicsit alacsonyabb Kazahsztánénál, az itt beszedett jogdíj harmincszor magasabb”.
Kiemelik a magánmásolási díj a globális átlagnál jóval nagyobb arányát és fontosságát, a háttérzenei jogdíjak beszedésének hatékonyságát, valamint azt, hogy a hazai élőzenei piac „viszonylag telített”. Ugyanakkor a jelentés a digitális kihívásokról is szót ejt: hazánkban e terület aránya jóval alacsonyabb a globálisnál, 2,2%, aminek a fő oka az, hogy a nemzetközi repertoárt nem itt, hanem közvetlenül jogosították a digitális szolgáltatóknál a nagy jogkezelők. Emellett az alacsony (az európai, amerikai átlag felét kitevő) előfizetési díjakat, illetve a „helyi nyelvű alkotások beazonosításának logisztikai nehézségét” említi még a CISAC.
Categories: Hírek